A szemüveges fiú, amolyan doktorandusz és a vézna szőke medika ma is az egyetemi könyvtárban jegyzetel. Ez a második vizsgaidőszak, amikor naponként futnak itt össze. Az ódon falakon sárgult könyvillat oson. Harapni lehet a csendet.
A fiú ma bátor. Hosszú sóvárgás után, könyvével átül a lány asztalához. A fiatal lány hetek óta erre vár. Rengeteg békát megcsókolt már, eddig egyikből se lett királyfi. Most minden porcikájában remény bizsereg.
Gondolatban rég lejátszotta a történetet: a fiú kitartóan udvarol, három év jegyesség után feleségül kéri és ő igent mond. A szülők öröme határtalan, hisz, tökéletes pár…
Már első beszélgetésüket bódító illat lengi körbe. Mindennapos suttogásaik eleinte szelíd virágokként nyújtóznak az öreg könyvtári padló szálkáin, később szenvedélyes harci rózsákként ágaskodnak.
Ahogy futnak a napok, szerelmük éles karmokat növeszt. Ez először alig észrevehető apró horzsolásokat ejt, majd karvalyként hatol a lány áttetsző bőrébe. Egy idő után a vézna kis test füstként tűnik el a sűrű tüskék között, mintha sohasem létezett volna.
A fiú elégedett mosollyal becsukja a rongyos könyvet és leteszi a pultra. A hátsó kertből madárfecsegés szűrődik be a nyitott ablakon és valami ismerős, édeskés illat.
A könyvtáros halkan kérdezi:
– Újra „A gyilkos rózsák”, fiatalember?
Hozzászólások