Csaba immár közelít az ötvenhez. Lassan húsz éve hajléktalan. A szállóra nem szándékozik bemenni. Túl közel van az egykori legényszálláshoz, ahol valamikor melós korában élt. Loboncos, már őszülő szőkés haja a szemébe nőtt. Egymásnak nyírják a többiekkel. Így ingyen van. Arca elnyűtt, vörös foltokkal tarkított, az idült alkoholizmus jeleivel ékes. Jobb lábára kicsit sántít. Egy korábbi baleset. A cipőtalpa is klaffog, levált. Amióta kitiltották a belvárosból csak ritkábban merészkedik a főtér és környékére. Sosem kéreget, egy kis kukázás után megvan a napi betevő. Néha megáll a könyves-szekérnél. Csak távol, onnan néz egyre romló szemével a könyvek felé.
János menő ügyvéd volt. Rendezett családi körülményekkel. Egy ügyvédi közösség megbecsült tagja. Kis családjával élt egy két és fél szobás panelben. Szerényen, nem hivalkodóan. Egyetlen kisfiát imádta. Érette bármit megtett volna. Aztán egy napon elindult a lejtőn. Egyre lejjebb csúszott. Elvált. Eladta a szülői házat. Egy másik panellakásba költözött. Az új élettársa abból is kirakta. Kiperelte. Pár hónap múlva találkoztunk. Egy kocsma előtt álldogált. Pénzt kért. Kölcsön. Adtam pár százast.
Egy nyári éjszakán egy unatkozó angyal elszállt városunk felett. Azt gondolta, ma még nem volt meg a napi jótette, hát széttekintett a halandók között. Ott látta Csabát egy tömbház mögötti hőközpont lépcsőjén, gönceibe burkolózva aludt. Szétnézett a környéken és egy kuka mellől felragadott egy kirakott Jókai regényt és mellé letette. Kicsit meg is simogatta fáradt homlokát.
Aztán tovább szállt. Jánost a még egyetlen megmaradt lakhelyén, a „nyaralójában” találta. Kicsit kábultan, mély álomban. Ágya mellett egy félig üres borospalackkal. Úgy döntött, nem rak rendet, csak… Mit is tegyen, bizonytalanodott el. Egy kopott bőrönd nyitott fedelén egy kisgyerekképet látott. Ő a kisfia Tomi, kisgyerek korában. Fogta a képet és a borospalacknak támasztotta. Aztán innen is távozott.
Hajnalban Csaba felébredt. Immár pitymallott. Csodálkozva nézett a mellette fekvő könyvre. „Szegény gazdagok”. Belelapozott, majd olvasni kezdte. Dél környékén hagyta abba. Immár nagyon korgott a gyomra. Fogta a könyvet, belerakta a koszos szatyrába és kuka-körútra indult.
János tíz óra körül ébredezett. Feltápászkodott ágyából és rögtön a borosüveg után nyúlt. De ez micsoda? Tomi fényképe? Hogy került az üveg elé? Felvette, sokáig nézegette. Borostás arcán szétterült egy félmosoly. De régen is volt! Fogta az üveget és egy nagy kortyot ivott. Kissé összerázkódott. De hiszen minden nap így kezdődik.
A kisangyal felülről letekintett. Mélyet sóhajtott, majd szárnyait széttárva halkan rebegte: „Hát én megpróbáltam!”
Majd tovaszállt.
Hozzászólások