Tolnai Ottó
Csáth árvasága megsokszorozva van jelen Tolnai Ottó ’92-es kötetében.
Lírai diárium az árvacsáth, öntükröző, egyben stlilzáló attitűddel.
Ezen túl mit adhat egy újragondolt élet(mű)? Hogyan maradhat mentes hamis nosztalgiától és modernsége mennyire tart mértéket önös kifejezési hajlamában?
A cím nélküli versek metaforák felé viszik az olvasó figyelmét. Összeférhetetlen fogalmi síkok simulnak itt bele a palicsi–fiumei–ókanizsai tájba.
Első lépések az idegen(ség)ben. Désiré ikreként megélt ismeretelméleti „érzékek iskolája”.
Vagyok, hogy rajtam lélegezzen át a
Halasi csipke
márványtermésű makk,
a véres cipő,
fekete hegedű/zongora,
nikkelbokszer,
wolfrámpöszmet,
gumilasszó,
csipkerongyika,
az Adria, nagyi, „bartók béla” és „grieg”.
Finom szövete a kamasz-lázadó, délvidéki (=otthonosság az egzotizmusban), érzéki-érzékeny, tudós-értő összetett személyiség világának.
Tolnai alakmása, aki „szeret lépegetni a világ vége felé”.
Toposzai leginkább a ‘gyerek’-hez kötődnek.
Elvágyódására válasz a szikével körbevágott szőnyegpadló-tengerecske ‘maradj veszteg’-riposztja.
A Palicsi-tó
Belül ott a mályvaszínű szöggel kifeszített denevér – Jézus borzongató tragikuma, együtt a patriarchizált Balkánnal: nagyi csak olyan adriai szigeten hajlandó nyaralni, amin olyan tó van, mint a Palicsi-tó.
A toposzokat folytatva, a művészet (leginkább a zene és festészet) tölt be fontos szerepet a kötetben. (Csáth Géza zenekritikus, Puccini-szakértő és hegedűművész, valamint műkedvelő festő is volt.) A váróteremben zenélő cigány mint a zenélés egyszeri és megismételhetetlen csodájára képes alak jelenik meg a hetedik versben. Ezt fejezi ki a refrén: „olyan új zene / olyan új zene sosem is lesz”. Motívumbővítés révén ebből kerekedik ki egy kisebb ballada: „magának hegedült / meg ne fagyjon a váróteremben / megfagyott”. A zene toposzának kibontása során állandó az ismétlés, a teremtő emlékezet bergsoni-babitsi filmszalagját idézve. A tetőpont mégiscsak az értő hallgató-lírai énre vonatkozó közlés: a kisgyerek lombfűrészen húzott muzsikájához hasonlóan ez az „új zene körülfűrészelte koponyám / hadd hűtse a vattásan lehulló hó / ami már úgyis lehűthetetlen”.
Carlo Gesualdo, a madrigálszerző herceg
Zenei motívumra és egy freudi utalásra épülő jelenettel indul a 25. miniatűr, majd ennek képtelenségével, feloldásával zárul. A „környékig véresen támolyogtam ki” kezdetű nyolcsoros szöveget a barát, Sassy szörnyű látomása vezeti be. A zenehallgatás utáni állapotban talált – épp a Rózsavölgyi Zeneműboltból kilépő – Csáth-alakmást a manierista zeneszerző, Don Carlo Gesualdo di Venosa herceg (1566–1613) partitúrájának olvasása hozta ilyen „véres” állapotba. A nápolyi zenei újító – akinek Igor Sztravinszkij is feldolgozta madrigáljait – a modernség előfutára Tolnainál, így szélsőséges magatartása, az ölés („megöltél valakit”) nyilvánvalóan következménye az átélt katarzisnak. A polgári, szabályos életformához vezet vissza a madrigált dudorászó, kottát lapozgató lírai én válasza a második négy sorban: „hogyan is öltem volna új porcelánnadrágomban”.
Látszat és valóság kétértelműsége, amivel a vers eljátszik, s az olvasattól függ, melyik az érvényes igazság.
A Csáth–Kosztolányi csörtében „ismét parázs vita” folyik „a poézis mibenlétéről”. „Fennebb” vagy „link” ez a poézis? A választ Petőfi A helység kalapácsa vígeposzának mélyebb értelmezése révén adja meg – természetesen – Désiré. Miért piros a spanyolviasz (??), hogyan lehet egy pingálóasszony szeme azúrkék? (Mivel meszet csepegtettek bele – magyarázza fölényesen Dide.) Lábjegyzetben szerepel egy Radnóti-idézet: „… Fanni néhány csepp ecetet pöttyent a kiszáradt tintatartóba, a tintát is így csinálják! – biztat, s én dolgozni kezdek… Ecettel írok.” Az értelmezéshez a Petőfi-szövegrészletekkel együtt ez utóbbi kitérő segít hozzá. A fontos kérdések pontos feltevése és a „link” szavak (izé, ecet, mész) a leglényegesebbek. Ezek vezetnek el az alkotó értelmezéshez, nem a bebiflázott Petőfi-sorokkal dicsekvő Csáth látszatfölénye.
Az apróbb formák váltakoznak a hosszabb terjedelműekkel a kötetben: a kilencvenhárom „árvacsáth”-ból huszonnégy tízsoros vagy annál rövidebb (a legkisebb kétsoros). Az ars poetikus minimálszövegek közül egyik a „töltőtollával akárcsak én a tűimmel” kezdetű. A klorofillt, amit ”fűből-fából” „vont ki” Désiré, a cián váltja fel, „hogy megírja mi pitizésnek mégsem volt mondható/megírja betyár pusztulásom”. Az életre retrospektíven tekintő lírai beszélő itt egyben az írás, az alkotás gesztusát helyezi az élet fölé.
Képforrások:
Halasi csipke – Forrás: http://www.hungarikum.hu/sites/default/files/400%20DPI%20Galambos%20zsab%C3%B3%20%281%29.JPG
Palicsi-tó – Forrás: http://ertektar.rs/ertektar/ertek/A-Ludasi-to-/104#:~:text=2016-04-14
Carlo Gesualdo, a madrigálszerző herceg – Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Carlo_Gesualdo#/media/F%C3%A1jl:Gesualdo3.jpg
Hozzászólások