Érzelmeim kavalkádját
elkobozza a napsugár.
Emberiség! – öntelt vetemény.
A legerősebb fájdalom,
mikor csírát bont a reggel.
E földi porfészket s testem
nem bírhatom helyére tenni.
Nincs meg a semmim igazsága:
egzisztencia, idő, gyomok, férgek…
Ha megindul a rész ellenem,
csak a levegőt markolhatom.
A kín a kínban mérföldes csizmapár.
Emberiség! – az emberséget hiányolom.
Hozzászólások