A nem szökő szökőkút mellett
botlott belém a csaknem teljesen
vak öregember, aki bárkinek
készséggel elmeséli kalandokban
bővelkedő életét. Különös érzés
fogott el, míg hallgattam, de nem
fedhettem fel neki a titkomat,
hogy néhány éve már elmesélte
nekem az életét, és én megírtam,
sőt, az írás meg is jelent, irodalmi
hős lett belőle, annak rendje-módja
szerint. Én tudok róla mindent, míg
ő nem lát engem, így hát a kérdésre:
találkoztunk mi már? – azt felelhettem,
nem, még sosem! S akkor bőven,
részletesen belekezdett a történetbe,
ott, a nem szökő szökőkút mellett, egy
forró nyári délelőttön, két gyógytorna
között én újra titkok tudója lettem.
Ő pedig egyre csak mesélt nekem, és
nézett rám vakon is látó szemekkel.
Hozzászólások