1.
– Éhes vagyok, majd kiszakad a gyomrom! – hasított a gondolat hirtelen Seres Lajos fejébe, amint nagy léptekkel gyalogolt délidőben hazafelé. – Enni kell! – határozta el, most ez volt a legfontosabb számára. Megebédelt egy közeli McDonald’s-ban. Kért egy hamburgert, nagy adag sült krumplival, meg kecsapot. Aztán hazament és lefeküdt, mert fáradt volt. Az éjszakai műszak, a csomagok miatt, a postán eléggé elhúzódott. Mikor felébredt, nem tudta, meddig alhatott, teljesen elvesztette időérzékét. A szobában sötét volt, latolgatta, délután van-e, vagy már este. Ahhoz nem érzett erőt, hogy felkeljen és meggyőződjön az idő múlásáról. – Miért ilyen fáradt az ember? Vagy most jön ki rajtam? – tette fel a kérdéseket önmagának, de nem válaszolt rá. Az óra ketyegésére figyelt. Mindig úgy érezte gyorsul és erősödik a hang. Néha már úgy felfokozódott a ketyegés, azt érezte, szétveti a fejét. – Hülye egy játék, tessék felkelni! – döntött egyértelműen.
Kinyitotta az ablakot, kint már sötét este volt. Nyújtózkodott, beszívta a hirtelen becsapódó friss levegőt. Az úszástól erős felsőteste megfeszült, ennek a huszonnégy éves barna hajú fiúnak.
– Irén vár! – ez a gondolat futott be először. – Gyerünk gyorsan!
Öltözködni kezdett.
2.
– Mi van Sereském? – kérdezték tőle, ahogy belépett a presszóba. – Szevasztok! – köszönt Seres Lajos, látszólag jókedvűen. – Már azt hittük nem jössz! – mondta Tóbi, ez az alacsony, barna hajú fiú. – Pedig Iréntől úgy hallottam, hogy lejössz. – Elaludtam egy kicsit! – mentegetőzött Seres. – Te délutánonként alszol? – Á, nem, csak most! – Azt hittem már, hogy valamilyen főúri életet élsz?
Teljes volt a társaság. A tegnap estiek mind ott voltak, körbeülték az asztalt. Ott ült az előbb kérdezett húszéves Tóbi Ferenc, ott volt még Ruff Péter, a maga huszonhárom évével, szőke bebodorított, égnek álló sörényével. A tegnapiak közül csak Kiss Gábor, a tizenkilenc éves kopasz srác hiányzott, akit Kiss vezeték neve ellenére Colosnak becézett mindenki, mert méretes alakja meghaladta a 190 centit. Vali ült még ott, ez a szőke bombázó, mert formás alakját nem lehetett eltéveszteni. Vezetéknevét ellenben nem tudta senki, ő csak a Vali volt. Egy új fiúval voltak többen. – Téged még nem ismerlek – mondta Seres és kezet nyújtott. – Fülöp! – mutatkozott be a fiú. Huszonöt éves lehetett, kigyúrt felsőtesttel, rajta egy fekete bőrdzseki, fényesre bokszolva, kefélve. Nyeglén nyújtotta oda a kezét, mit sem törődve Seressel. – Seres Lajos! – válaszolta és erősen megszorította a feléje nyújtott kezet.
Fülöp felszisszent és szúrón nézett Seresre, aki leült, mint aki jól végezte dolgát és a társaság többi tagjaihoz fordult. – Irén? Nincs itt? – kérdezte, mert számára ez volt a legfontosabb kérdés. – De itt van, csak elment valahová – válaszolta Vali. – Ideges volt egy kicsit. Furcsának is találtam. Nem szokott ilyen lenni. – Megígértem, hogy eljövök, de olyan fáradt voltam – magyarázkodott Seres és egy kicsit feszélyezve érezte magát a késés miatt.
Sört ittak. Az asztalon úgy álltak az üvegek, mint a kugli fabábui. – Ma sörnapot tartotok? – kérdezte Tóbitól. – Az egyhangúság nem jó, kell egy kis változatosság! – összegezte a fiú. Seres nem akart ünneprontó lenni, ő is sört ivott, pedig valamilyen tömény italt szívesebben látott volna a gyomra. Öntötte magába ezt az árpalevet, ízét nem érezte, csak a mennyiségét.
Mire Irén visszajött, már a hangulat magasra emelkedett. Helyet szorítottak neki Seres mellett. – Soká jöttél! – mondta a lány. – Egy kicsit elaludtam, de siettem. – Már úgy volt, hogy elmegyek.
Seres nézte a lányt, ezt a csinos húszéves, igazán szépnek mondható, barnahajú teremtést. Szemük találkozott és érezte, hogy valamilyen borzongás fut át rajta. – A fajfenntartás ösztöne! – így nevezte magában.
A társaság Fülöpre figyelt. Legjobb sztoriját mesélte el. – Ezt még nem is mondtam el nektek. Állati egy balhé volt. Már napok óta nem történt semmi. Azt hinné az ember, megdöglik az unalomtól. Egyszer csak beállít hozzám a Colos. Azt mondja: – Megütöttem a főnyereményt! – Mi történt veled? – kérdeztem. –Lottón nyertem és kidobott az asztalra vagy négy köteg húszezrest.
– Haláli! – vetette közbe Tóbi ámulva.
– Ez még semmi! – folytatta Fülöp. – Gyere velem! – mondta Colos. – A srácok lent várnak. Fogom magam, lemegyünk, nem látok senkit, az utca üres. Colos észrevette, hogy nézelődök, erre mondja: – Mit képzelsz te a haverodról, milyen ember az? Nem gyalog jár, taxin! Elgondolkodtam, tényleg ott állt egy behemót nagy kocsi. Beszálltunk. Hirtelen, ahogy megszámoltam, voltunk vagy hatan.
Ivott egy pohár sört és folytatta.
– Persze hatan voltunk, mert az egyik srác még mondta is, annyian vagyunk, mint a gonoszok! – Ki a gonosz itt, hiszen hatan vagyunk? – kérdezte a bent ülők közül valaki. – Hetedik a sofőr! – vágták rá többen is.
– Nem volt érte mérges a pilóta? – kérdezte Tóbi.
– Miért? – csodálkozott Fülöp.
– A megjegyzésért, hogy ő lett a gonosz!
– Nem. A Colos azt mondta a taxisnak, ne törődj apuskám semmivel, vigyél bennünket a Ráday Kupolába. Nyomott neki bőven.
– Jó helyet választottatok! – mondta Seres.
– A Colos ebben specialista – folytatta Fülöp. Bementünk, leültünk, jön a pincér. – Tessék uraim! – Egy vödör unikumot! – rendelt Colos. – Kérem, így nem szolgálhatok fel, csak kimérve! – válaszolta a kopasz pincér. – Úgy is jó! – mondta Colos megnyugodva. – Tehát hat fél unikum? – összegezte kérdés formájában a megrendelést. – Nem! Hozza addig, amíg nem mondjuk, hogy elég! – rendelkezett Colos. A többiek harsány röhögésbe törtek ki. A pincér értetlenül bámult ránk, de azért feltalálta magát és megkérdezte: – De uraim, a fizetés körül nem merülnek fel majd esetleges nehézségek? – Tessék! – mondta erre Colos és zsebéből egy köteg pénzt tett óvatosan az asztalra. – Elég lesz? – kérdezte. – Elnézést! – mondta a pincér. Láttátok volna az arcát. Még a szeme is felakadt.
– Marha jó! Mondta Ruff és nevetett. A nevetése átterjedt az egész társaságra.
3.
Már hosszú ideje mentek szótlanul egymás mellett, mikor Seres megkérdezte a lánytól. – Ez a Fülöp sokszor van veletek? – Nem igen. Miért? – Süket polgár! – szögezte le a fiú. – Nekem unszimpatikus, hülye dumája van! – Ezért szeretik a többiek – igazította ki Irén. – Mindig mesél valamit. Ez a mai még nem is volt rémes. Szokott olyanokat mondani, hogy… főleg a nőkről. Házibulikról, anyaszülte meztelen az egész társaság és egyéb nyalánkságok…
– A többiek elhiszik? – kérdezte Seres. – Nem hazudik! – mondta a lány egyszerűen. – Már volt, aki meggyőződött róla? – Persze! Tóbi is volt, meg a Vali. Ő mesélt róla. Seres Lajos egy kis idő után megkérdezte: – Neki tetszett? – Valinak? – Igen! – Felszedett egy menő fejet ott. Valami fogorvos volt. Járt vele egy darabig, aztán az is kifutotta magát. – Miért teszi ezt Vali? – Ő sem tudja! Szórakozásból talán. A lépések kettőjük között összehangolt volt. Mentek egymás mellett.
– Ez a hobbija? – kérdezte tovább a fiú. – Úgy látszik – válaszolta a lány. – Különös… – csóválta a fejét. Lépegettek szótlanul a házak között, az utcán. Messziről zenei hangok szűrődtek feléjük. – Erről a zenéről jut eszembe – mondta Seres. – Feljöhetnél pár CD-t meghallgatni. – Most? – kérdezte döbbenten Irén. – Miért? Késő van? – csodálkozva mondta a fiú. – Majd máskor! – felelte a lány. – Nem olyan sürgős!
A fiú erősködött. – A zene hallgatása szerintem hangulat kérdése. – És most milyen zenét hallgatnál legszívesebben? – kérdezte Irén. – Jazzt, lassú számokat. – Egyedül laksz? – érdeklődött a lány. – Igen, albérletben, egy öreg néninél. Nem zavarja a zene. Nagyothall!
A lány maga elé nézett. Lassúra fogta lépteit. Nézte fehér cipőjét, amint lépésről-lépésre maga elé tette. Ahogyan az egyik cipő elhagyta a másikat, majd ismét utolérte és most a másik hagyta el az előbbit. Arra gondolt, hogy ez a két cipő egy pár, egymáshoz tartoznak, és mégis külön-külön járnak. – Mi emberek is így vagyunk. Itt ez a fiú. Együtt járunk, úgy érezzük, összetartozunk, és mégis külön-külön világot alkotunk, ahol az összeköttetés időleges. Miért nem állandó? Miért nem tudom, mire gondol most? Rám? Vagy csak arra, hogy felvigyen a lakására?
– Szomorú vagy? – kérdezte Seres és megállította a lányt.
Maga felé fordította. – Nem! – válaszolta tömören, de kissé lehangolva. – Akkor mi a bajod? – a kérdés kissé keményen hatott.
Az éjszakában hirtelen autótülkölés vágott bele. Az úttesten erős reflektorral egy autó száguldott el, utána méterekre egy motoros rohant. A lányt megijesztette ez a szokatlan lárma, amely amilyen hirtelen támadt, olyan gyorsan el is múlt. Seres figyelmét is elvonta egy pillanatra. – Üldöznek valakit! – gondolta egyszerűen. Ahogy felocsúdott a látványból, újból sötét lett, a fény után még erősebb. Aztán hirtelen a lány karjait érezte a nyakán és fejét a mellén. Csendesen sírt.
– Megijedtél? – kérdezte Seres. A lány nem válaszolt csak tovább sírt. – Nem kell félned, itt vagyok! – nyugtatta. – Félek… félek… – szipogta a lány. – Mitől? – Nem tudom – válasza bizonytalan volt. – Csak úgy nem fél az ember. Indok nélkül sohasem. Vagy eszedbe jutott valami?
A lány igent intett a fejével.
– Micsoda? – Irén nem válaszolt, lehajtotta a fejét. – Titok? Sohasem mondhatod el? – firtatta a fiú nyugalommal. – De… – Mikor? – Ha akarod most is… – Akarom!
Irén Seres szemébe nézett. Úgy érezte, hogy különös tűz ég ezekben a sötétbarna szemekben. Karját újból a fiú nyakára fonta. – Rossz volna nélküled… egyedül érzem magam… itt biztonságban vagyok! Seres nem szólt, az utcai lámpákat nézte. Az egyik lassan himbálódzott. A fénye időnként a szemébe csapódott. Ha a másik oldalra billent a sötétben is egy fényes csík maradt a szeme előtt. Ha lecsukta, akkor is látta.
A lépcsőházban élesen kopogott a lány cipőjének sarka. Nehezen tudta kinyitni a lakás ajtaját. Az előszobában kétszer is nekiment a falnak, pedig máskor sohasem fordult vele elő, a sötétben is tudta az utat. Nem akart villanyt gyújtani, nehogy meglássa a háziasszonya. Úgy érezte olyan, mint a tolvaj. A szobában azonban éles volt a fény.
Irén félszegen állt az ajtóban. Seres nem tudta mit tegyen most. – Gyere, ne félj… – becsukta az ajtót. Megkönnyebbült, most már biztonságban érezte magát. – Iszol? – kérdezte Iréntől. – Igen! – a hangja egy kicsit remegett. – De csak pálinkám van. Egy kicsit büdös. Nem baj? – Nem! – egyezett bele.
Töltött. Ittak. Bekapcsolta a lejátszót. A zene halkan szólt. Nézte a lányt. Úgy érezte, már évek óta ismeri. A lány arcán mosoly futott át. Seres újból töltött. Nagy kortyokban nyelte a szeszt. Érezte, ahogy égeti a torkát, meg a gyomrát. Ez az égés percekig tartott. A zenére figyelt, meg a lányra. Utána az is megszűnt, csak a lányt látta. Nem úgy, ahogyan most ült előtte a félhomályban, mosolyogva. Hanem úgy, ahogy pár nappal ezelőtt, délelőtt a strandon, bikiniben. Érezte a lány hátának selymességét. Teste súlytalan lett. Üres zuhanást maga körül. – Szeretlek… – hallotta Irén hangját. – Ugye nem vetsz meg ezért… – újból a lány hangját. – Itt maradhatok nálad reggelig? – kérdezte kedves, selymes hangon. Seres nem válaszolt, tudta, háziasszonya minden reggel hét után lemegy a csarnokba. Kilencig biztonságban, egyedül lehetnek a lakásban.
Hozzászólások