Ó, volt-Karácsony
képzelt hona!
Volt-e a volt – vagy
nem volt, soha?
Kis hold-kukucska
ágrésen át…
Sötét keretben
csend-hóvilág.
Üveggömb, ringó
kéktüzű kék,
s piros… tükrükben
csend-hómesék.
Ó, volt-Karácsony!
Emlékezem,
te valót játszó
Nincs-szerelem!
Bent van a Kint is,
s Kint van a Bent:
hócsend-meséjük
békét teremt…
Hallgat a pince,
padlás – a ház,
egérke surran,
szél mocorász,
majd ismét csendet
gyűjt mesecsend,
s megérti Véges
a Végtelent…
Ó, volt-Karácsony,
kíváncsi szem!
Voltál? És volt-e
Múlt? Életem?
Mondd, volt-e más is,
mint csak Mese
látszata, Nincsnek
bús gyermeke?
Fenyők, álomzöld
Karácsonyok!
Úgy fáj most öröm-
bánatotok!
Ó, Érthetetlen,
sötét keret!
Fehér világod
merre lehet?
Milyen Idő rejt
Égpillanat,
szívnek kinyíló,
kedves, szabad?
Hallgat a pince,
padlás – a ház,
benti hideggel
kinti vitáz.
Nem! Sohasem volt
út, sehova,
csak lelkek képzelt
csillagsora,
csupán a könnycsepp,
amely ragyog
örömnek látszón
új bánatot,
s elfáradt csend, mely,
velünk, velem –
s futó fénynek hitt
fénytelenen.
Hozzászólások