A Mikulás? Piros táncfényű álom,
kucsmás öröm, kedvesen dörmögő,
s lassan szakállas, bajszos téli fákon
sötétté olvad fehérlő idő.
Gyermekkorban az ablakokra néztem
és rajtuk át, s azt gondoltam: talán
mind, ami nincs, csillagcsokor-varázslat,
van végtelen táj véges asztalán.
Lehet: van is. Lennie kell, különben
nincs is titok, s az útnak búja van:
szabályos út szabálytalant szeretne,
a végtelenbe veszni, úttalan.
Ó, Mikulás, jó öreg, hullt színekből
és hangokból míg összeáll csodád,
hol vagyunk már a hajszolt holnapokban!
Fáradt jelenből hajlunk múltba át.
Nem gyermekkorba kívánkozom vissza,
csak felnőttként rejtélyed keresem,
múlt öröm, havas, piros táncú szépség –
s fehér időd búcsúzó szívemen.
Szóljon hozzá!