Montázs a múltból:
fiaim a kitárt ablaknál állva
az elvonuló felhőkkel barátkoznak,
szavaikban vibrál a végtelen.
mozdulataikban, mosolyaikban
fodrozódom tovább,
mint vizen a hattyú –
komor part harap a málló kékbe,
halált is oszt, aki életet.
Hozzászólások