Halottaink • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Halottaink

Honnan észleljük, hogy elszállt fölöttünk az idő? Talán onnan is, hogy a fiatalságunk idoljai lassan eltűnnek életünkből. Szinte minden hétre jut egy szomorú halálhír. Ő is elment, konstatáljuk szomorúan. Régi emlékek úsznak el lelki szemeink előtt, amikor a tábortűz mellett, az országúton foltos farmerekben, a diszkóban, házibuliban az ő zenéjükre mulattunk, táncoltunk, vagy csak úgy belevonyítottuk az éjszakába. De rég is volt! És közben felnőtt egy újabb generáció, és csodák-csodája, ők is kedvelik az „öregek kedvenceit”. Több kultúra hatásain felnőve néha nosztalgiával hallgatom vissza a gyermek-fiatalkorom kedvenc melódiáit. Gondolom, mások is így vannak ezzel. Lehet, hogy más is, de én még mai napig őrzöm a régi bakelit lemezeimet. Sőt, számtalan hangkazettám is van.

Aztán ott vannak a régi filmek, amiket ugyancsak szívesen nézünk meg újra és újra. És megállapítjuk: Ők is elmentek! Színészek, színésznők, dívák és bohócok, akik ennek szentelték az életüket. Régen a celluloid, ma már a modern technika vívmányai őrzik minden mozdulatukat, arcukat, alakításaikat.

És folytathatnám a sort eltávozott íróinkkal, költőinkkel, tudósainkkal, akik „letettek valamit az asztalra”.

Ők azok akikre, ha nosztalgiával is, de meg kell, meg illik emlékezni. Ez egy nemzet kincse. És sokszor értékesebbek minden mulandó, talmi kincsnél, amivel életünk során büszkélkedhetünk.

Nap mint nap azt figyeljük, vajon ki ment el. Ki az, aki eltávozik életünkből? Van akit ismerünk, van akiről csak futólag hallottunk, és sok olyan is van akinek a neve nem sokat mond. Bár biztos vagyok abban, hogy ő is értéket teremtett életében.

Tudom, név szerint nem ismerhetjük mindnyájukat (erre nincs is szükség!), de az mégis megdöbbentő, hogy „szelektálunk” a halottaink közül. Van akit „halálra dicsérünk” (remélem, ezzel nem sértek meg egyetlen hozzátartozót sem!), másokról pedig nem veszünk tudomást.

Vagy inkább azt mondhatnám, hogy „elsunnyogjuk”. És mivel „érdemelték ki” mindezt az utóbbiak? Csupán csak azzal, hogy nem feleltek meg egyesek ízlésének, a közéletben vállalt szereplésükkel? Nem voltak elég szervilisek?

Pedig Ők is a mieink voltak és maradnak, ha tetszik, ha nem!

Hát, Őérettük szóljon az a lélekharang, amit ezzel a pár sorommal próbáltam megkongatni.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Halottaink”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés