A NEGYEDSZÁZADOS
Fiam, Te szép legény
Helyes kis kölyökből
Sebhelyes férfi lettél
Lelkedben a sebet én ejtettem
Mikor a piciny gyermeket
Színpadi kellékként kezeltem
Zajos kései ifjúkoromban
Csak a nézőtéren hevertem
Züllöttem, pia után pina
S pina után újra pia
Nálam ez volt a Terápia
Gyönyörű édesanyád
Tündérszemü Tünde
Hiába tündöklött köröttem
A Nap szikrázó árnyékában
Csak a barna bajt kevertem
Ám Te mégis felnőttél valahogy, Fiam
Anyád elvesztve – apátlan
Míg egyszer csak
Szembe nem néztünk hirtelen
Mint két riadt ló
Egymás lovasaként – zabolátlan
Én kerestem magam – benned
Te meg nem lelted szememben – a lelked
De az idő nem múlik önmagában
Hülye apából
Tán jóbaráttá avanzsáltam
S ahogy a vulkán sem tör ki hiába
A Te időd is eljő egyszer
Mikor mélyben szunnyadó lényed
Parázsló robajjal zúdul a Világra
Ám ha csak néma s vaksi
Tűzfolyóként csorogsz
Egy csendes óceánba
Én millió év múlva is ott leszek
Egy dermedt lávába karcolt
Rajzodból lesek Rád – büszkén
Mint plankton a Holdvilágra
Hozzászólások