A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 21. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 21. rész

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)

 

Az 1883-as külföldi diadalút ottani visszhangja

Cziglányi Béla
(A szerző saját felvétele Haksch Lajos könyvéből)

Most, hogy bevégződött a Pécsi Dalárda külföldi útjának ismertetése a krónikás Cziglányi Béla leírását követvén, Haksch Lajos nagy forrásértékű könyve nyomán – „A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” –, érdemes összeszedni azokat az ottani újságokban megjelent méltatásokat, amelyek ezt az utat kísérték. Elsőként a Grazban történtek visszhangját kell közölni, mégpedig a Grazer Tagespost 1883. július 27.-i értékelése nyomán. Jellemző volt a rendezvény jelentőségére, hogy a nevezetes újságnak második kiadást kellett kiadnia a nagy érdeklődésre való tekintettel. Ők így írtak itt a bemutatkozó hangversenyről. Bár idéztünk már belőle, de érdemes az egészet közzé tennünk, mivel így láthatjuk meg igazán, milyen nagy sikere volt elődeinknek egy fejlett ének-kultúrájú ország nagy múltú, nevezetes városában. Azt még föltétlenül érdemes megjegyeznünk, hogy mindegyik magyar fordítás így jelent meg a Haksch Lajos-könyvben. Tehát most térjünk rá az emlegetett cikkre, amely így hangzik.

Haksch Lajos (Forrás: Wikipédia)

„A Pécsi Dalárda tegnap este a Steinfelder Bierhalle kertjében a Maifredy-féle cselédalap javára kitűnően sikerült hangversenyt rendezett. A rendkívül nagy számban megjelent közönség a dalárda pompás előadásait élénk tapsokkal tűntette ki. A csak 23 dalosból álló egyesület Huber Károly érzelem teljes magyar népdalait nagy bensőséggel és meleg érzéssel, helyes kifejezéssel, jellemző változatokkal adta elő, úgy, hogy azokat a közönség kívánatára ismételni kellett. A dalárok kitűnően vannak iskolázva, a hangok kifogástalanul összeillenek, harmoniálnak (sic!), az intonatio (sic!) tiszta, az előadás hatásos. Huber Károlynak másik két dala, valamint Wachauer Károlynak egy gyönyörű magyar dala szintén nagy tetszésben részesült. Tökéletes érvényre jutottak továbbá a németül énekelt karok: ’Röslein im Walde’ Fischertől, amelynek előadásánál különösen a szépen és tisztán intonált, gyöngéden és finoman előadott piano emelendő ki és dicsérendő, továbbá a ’Waldesgruss’ (Franz) Abttól. Micsoda orkánja a tetszésnek hangzott fel, mikor a magyar dalárda a ’Das deutsche Lied’-et intonálta!

Graz címere

Graz címere (Forrás: Wikipédia)

Oly demonstratív tapsvihar keletkezett, hogy azt leírni lehetetlen… Minden jelenlevő fölkelt, mint egy ember (egy emberként), és állva, levett kalappal, komoly és ünnepélyes hangulatban hallgatták végig a magyarok által lelkesedéssel énekelt dalt. A végén szűnni nem akaró tapsvihar és tetszésnyilatkozatok hangzottak föl, a dalt ismételni kellett, és most a közönség ezt a dalárdával együtt énekelte kórusban. A Pécsi Dalárda a grácziak (sic) rokonszenvét teljes és kiérdemelt mértékben megszerezte.”  A helyzet jellemzésére el kell mondanom, hogy – amint azt már az előző részekben tudattam – nagyon hűvösen fogadták dalosainkat itt, és ehhez képest a hangversenyt követően, a lap másnapi második kiadása már reggel hatra elfogyott (!) egy magas (ének- és zene)kultúrájú osztrák városban! Azt hiszem, ez minden szónál többet mond…

Aussee címere (Forrás: Wikipédia)

Graz után Aussee (mai nevén Bad Aussee) lett a következő állomás, ahol kora ünnepelt magyar énekes nőjével, Hegyi Arankával (1855-1906) együtt léptek föl. (Gondoljunk bele, milyen hazai országos tekintélye volt akkor dalárdánknak, ha egy ilyen népszerű és ünnepelt énekesnő kitűntetésnek vette a vélük való együttes pódiumra lépést!) Az itt aratott tomboló sikerről szóló tudósítást már fölidéztük. Hasonló volt a helyzet az eredményes külföldi túra következő állomásai közül Ischl és Rigi esetében – a visszaútról már nem is beszélve. A salzburgi hangversenyről azonban tudunk említeni újságcikket.

Aussee látképe ma

A Salzburger Volksblatt 1883. augusztus 3.-i lelkendezéséből már idéztünk. Itt szintén közölnünk érdemes az egészet, hogy minden vonatkozásában tisztában legyünk a siker összes „szeletével.” A méltatás magyar fordításban a „Dalos vendégeink Magyarországból” címet viselte.

„A pécsi férfi dalos egyesület (’Pécsi Dalárda’) által augusztus 1.-én a nagy Mirabell-teremben rendezett jótékonysági hangverseny minden jelenvoltnak még sokáig kedves emlékében fog maradni, mert nem egyhamar hallottunk olyan mesteri férfi énekkart…, mint aminő ez. A Pécsi Dalárda itt mindössze 23 énekesből állt, de ez a 23 fölséges hanganyag fölött rendelkezik, kivált a II. basszusban és az I. tenorban. Ehez (sic!) járul, hogy valamennyi énekes derekasan van iskolázva, és az előadott karok elejétől végig mintaszerűen vannak betanulva (sic!). Minden akkord teljes súlylyal (sic!), erőteljesen jutott érvényre, a bevágások kifogástalanul tiszták, az előadási mód végre csodálatra méltóan elegáns és finom.

Grazi dóm (Forrás: Wikipédia)

A programm (sic!) öt magyar és négy német karénekből állott. Az előbbiek: Ki a gonddal… Rieger Györgytől, Nyisd ki rózsám… szerkeszté (sic!) Wachauer Károly. Fájó emlékek… és Népdalok… Huber Károlytól, valóban előkelő véleményt formáltak bennünk a magyar kompositorok (sic!) iránt, mennyire értik a férfikarok teremtését. Egészen sajátszerű báj rejlik ezekben a majd fájdalommal eltelt, majd kitörő hangulatba átcsapó dalokban, ha pedig aztán még úgy éneklik, mint a Pécsi Dalárda tudja, akkor a közönséget ellenállhatatlan hatalommal ragadják viharos tetszésre.

Graz belvárosa a hegyi toronnyal (Forrás: Wikipédia)

De a német karokat, mint Vineta Abttól, Röslein ím Wald Fischertől, Sonnenlicht ist schlafen gangen Abttól és ’Das deutsche Lied’ Kalliwodától, épúgy (sic!) csodálatra méltóan énekelték a magyarok. Mindegyik után kitört az elragadtatás, amely különösen a ’Das deutsche Lied’ után nem akart szűnni. Nem igen lehet sok magyar dalos egyesület, mely a német férfiéneket épúgy (sic!) ápolja, mint a pécsi dalosok, akik a salzburgiak rokonszenvét egy csapással meghódították.

De egyáltalán kevés dalos egyesület lesz található, amelyek körében olyan prim-tenor létezik, minő Hoffer úr, a pécsi dom soloénekese (sic!). Ritkán hallani oly nemesen érczes (sic!), csillogó magasságú ezüst hangot, mint ez. Hoffer úr finoman képzett énekes, aki a legmagasabb régiókban könnyedén jár, és kidomborított előadásának tüzével magával ragadja a többit. Akárhány udvari színház szerencséről beszélhetne, ha ilyen tenorja volna.

Salzburg címere (Forrás: Wikipédia)

Az előkelő művészeti sikernek, melyet magyar vendégeink kivívtak, mögötte maradt ugyan az anyagi, mert a terem telibb lehetett volna, és lett volna is, ha közönségünk csak gyanítja is, míly (sic!) nagyszerű muzsikális (sic!) élvezetet kínál az este. Különben az egyesület igazán nemes lelkűséggel lemondott minden részesedésről a tiszta jövedelemben, ezt csonkítatlanul odaajánlván a város szegényeinek.

Általános csudálkozás tárgyai voltak a hangverseny alatt a teremben kiállított első díjak is, három pompás ezüst serleg, melyeket a Pécsi Dalárda különféle országos dalosversenyeken nyert Magyarországon. A hangverseny után a ’Salzburger Liedertafel’ tagjai és számosan a közönség soraiból egybegyűltek a nagy Mirabell-teremben, barátságosan együtt töltendők (sic!) az estét a pécsi vendégekkel. Hosszú, patkó alakú asztalnál foglaltak helyet a salzburgi és a magyar dalos testvérek, a többiek, s ezek közt Biebl polgármester úr is, a többi asztalokhoz telepedtek. Egyszerre nyüzsgő pezsgő társas élet keletkezett.

…Ha a magyarok mind íly nyíltan őszinte szívélyesek, íly nyájasan előzékenyek volnának, mint a pécsi vendégek, az ausztriai németek magoknak (sic!) különb szomszédságot bizony nem kívánhatnának… Végül még meg kell említenünk, hogy a Pécsi Dalárda tegnap délután abban a magas kitűntetésben részesült, hogy Lajos Viktor főherceg úr az ő császári fensége előtt ennek klesheimi kastélyában hangversenyezhetett. Az egyesület öt kart énekelt, s a főherceg úr legnagyobb elismerését kivívta.”

Másodikként Zürich nevét nem említettem, ugyanis a Züricher Post 1883. augusztus 7.-i számában közölt hasonlóan dicsérő tudósítást. Nézzük meg ezt is.

Salzburg – vízparti részlet (Forrás: Wikipédia)

„A Pécsi Dalárda hangversenye, mint a pompás idő folytán előrelátható volt, nem volt oly látogatott, mint azt működése és a nemes czél (sic!) megérdemelték volna, egy kisebb hangversenyterem azonban, mint aminő a Tonhalle nagy terme, megtelt volna. A két tuczat (sic!) magyar dalos oly hangteljességet (sic!) fejtett ki, s oly pontossággal énekelt, mely valójában meglepő volt. E mellett helyenkint (sic!) olyan piano jutott érvényre, mely a mi legjobb dalegyleteinknek is dicsőségére válhatnék. A magyar darabok sajátszerű rithmusukkal (sic!), s a bennük rejlő tűzzel fölvillanyozták a közönséget, gyakran annyira, hogy a tetszés-nyilatkozatok nem akartak véget érni. A ’Pécsi Dalárda’ bebizonyította Zürichben, hogy nem hiába viseli a magyar ’minta dalárda’ nevet, s tegyük hozzá még, hogy a dalárda tagjaiban egy csoport művelt embert tanultunk becsülni, kiknek igazszívűségét és szeretetreméltóságát nem feledjük egyhamar.”

Harmadszorra Luzern következett a tudósítások sorában, ugyanis az ottani híres újság, a Luzerner Tagblatt szintén nagyon dícsérőleg emlékezett meg a pécsi dalkör hangversenyéről 1883. augusztus 9.-én, a 186. számában. „Luzerni dalegyesületeink engedjék meg, hogy ma kizárólag a magyar hazából jött kollegájokkal (sic!) foglalkozunk, s ennek működése megbeszélésénél a helybeli protestáns templomban és a ’Hungáriá’-ban megtartott előadásokat, mint egybeolvadó egészet méltassuk, anélkül, hogy egyik vagy másik számot külön említenők (sic!). Lesz még elég alkalom, hogy hazai dalosaink jogaival is számot vessünk, de ma a vendégeké az elsőség.

Az ám, az elsőség! De ezt még egyébként is maga vívta ki magának, amint ezt a ’Liedertafel’ lelépett, és a jelenlegi elnöke is elismerték a ’Hungáriá’-ban mondott sikerült tósztjaikban, mondván, hogy úgy, mint a pécsiek, Luzernben dilettánsok még sohasem énekeltek, hogy ezek a magyar dalosok olyan példakép gyanánt jelentkeznek, melyre a ’Liedertäfler’  a legnagyobb elismeréssel és irigység nélkül tekintenek föl. Vizsgáljuk röviden, mi teszi őket ilyen példaképpé.

Salzburg főtere ma (Forrás: Wikipédia)

Legelső sorban az egyenkint (sic!) való kiképzés. Ez abból az erőből és tömörségből tűnik csak elő a maga valóságában, melyek előadásukat remekké teszik. Csak 23-an vagy 24-en voltak, hanem olyan hangtömeget fejtettek ki, minőt kétszerte oly számos, de kevésbé kimívelt (sic!), és a maga dolgában kevésbé biztos seregnél gyakran hiába keres az ember. A biztosság érzete, mely minden egyesben (sic!) benne él, idézi elő ezt a csodát. De ez a biztosság nem is csak esetleges, hanem komoly, buzgó szorgalom eredménye, czéltudatos (sic!), folytonos igyekvés gyümölcse.

Ez az egyenkint való kiképzés és éneklés technikájában is nyilvánul, a rövid tételes, gyorsított menetekben, melyek föl és aláhullámozva, röviden kiszabva, sőt gyakran kissé vagdalva száguldanak végig a magyar nyelvű előadáson, s ezzel a modorral adnak oly kiváló, sajátos jelleget. De ez még nem minden. Ki nem hallotta ’Vineta’ pianoját, ezeket a lehelletszerűen (sic!), a léggel közölt orgonaakkordokat, gyöngéden, lágyan, mint valami varázslat, szálról-szálra egymásba fonódva, mint valami tündérszövedék? Ki nem érezte ki, s nem szívta lelkébe Abt ’Ständchen’-jében azt a hamisíthatatlanul német ihletet és kedélymélységet ezeknek a magyar dalosoknak az énekéből?

És emellett a finomság mellett az az erőteljesség, emellett az odalehelt, de soha el nem lanyhult piano mellett az a tűz, az az energia, az az elsodró ár a forte tételekben! Igaz, hogy a pécsi vendégek előadott darabjai, a mi fogalmaink szerint, nem tartoznak a műénekek sorába, de melódiájuk bármi, néha igen gyors változás mellett is hangnemben és tempoban (sic!), egyszerű szervezetű. De amit népdal terén elérni lehet, azt a pécsiek kimerítették, és ezért meg is érdemlik a ’magyar minta dalárda’ kitüntető nevet a legteljesebb mérvben – minta nemcsak Magyarországban, de svájczi (sic!) dalosok számára is, akiknek megmutatták, és bebizonyították, hova lehet kitartó szorgalommal és férfias elhatározással följutni. ’Menjetek és tegyetek hasonlóképen (sic!)!’ „

Salzburg látképe ma (Forrás: Wikipédia)

Azt hiszem, így lett teljes a Pécsi Dalárda 1883-as külföldi útjának összegzése. Bár a mai fülünknek már furcsa megfogalmazású szakmai cikkek születtek ekkor, de egyrészt így volt érdemes fölidéznünk az akkori kor érzésvilágát, ennek magyar tolmácsolását, másrészt pedig így lehetett érzékeltetni teljes egészében azt az átütő siker-sorozatot, amely az ismertetett körülmények miatt nem születhetett mindig telt házas koncertek mellett, de visszhangjában az ottani, akkori közvélemény egészével – még ha utólag is – tudatta a pécsi dalos-elődeink nagyszerű teljesítményét. És akkor még a mai szemmel is profi út-szervezésről, program-kialakításról, addigi diadalaik ottani szemléltetéséről – mai szóhasználattal „pr-tevékenységéről”– nem is beszéltünk…

Azt se felejtsük el azonban, hogy a bécsi udvari körökben csakúgy, mint az osztrák, német, svájci polgári közvélemény köreiben tájékozottsággal bírtak róluk vagy az út elején, vagy a hangversenyeket követően arról, milyen magas színvonalú művészi mércét képviseltek a (magyar vidéki városból jött) pécsiek a polgári énekkarok között, és milyen meghatározó szerepe volt akkor a Pécsi Dalárdának a magyar dalos életben. Ezt pedig nem győzzük eleget hangoztatni, minél gyakrabban tudatni a mai érdeklődő közvéleménnyel, mert ne felejtsük el: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és követőik országában, a megújult dalkultúrájú 20. században csak úgy érhettek el nemzetközi sikereket – immár jobbára női dalosokból álló – pécsi kórusaink, hogy ezeket a méltán kiérdemelt babérokat a Pécsi Dalárda, és nyomában több pécsi dalos egyesület alapozták meg!

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 21. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés