Bölcseleti-misztikus próza – 27. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 27.

 

Az elfelejtett regény

 

Az író negyvenes éveinek elején járt, amikor befejezte első könyvét, melyen csaknem egy évtizeden át dolgozott. Könnyen talált hozzá kiadót, mivel ő maga állta a kiadás költségeit, tehetős lévén.
___Arra számított – nem alaptalanul –, hogy a könyv feltűnést fog kelteni, elnyeri majd a kritikusok egyöntetű elismerését és az igényesebb olvasók széles táborának a tetszését, és egycsapásra hírnevet szerez neki. Arra is számítva ugyanakkor, hogy volt kedvese, aki néhány hónappal korábban durván szakított vele, beleolvasni is aligha fog, ha az ő nevét látja a borítón, álnevet választott. Úgy gondolta, hogy könyvének sikere elégtétel lesz, egyfajta nemes bosszú a csalódásáért, szerelmi bánatáért, hiszen előbb-utóbb napvilágra fog kerülni, illetve maga fogja napvilágra hozni, hogy ő a szerző.
___Jól számított, sőt felül is múlta várakozását a könyv sikere.
___Természetéből adódóan kerülte a nyilvánosságot. Könyvének népszerűsége hónapok múltán is egyre nőtt, és ő lassan elérkezettnek látta az időt, hogy felfedje kilétét.
___Egy napon azonban súlyos balesetet szenvedett, és kómába esett.
___Viszonylag hamar, alig egy hét elteltével ébredt fel belőle. Érzékszervei pár óra múlva már szinte kifogástalanul működtek, és a beszédkészsége is rohamosan javult. Emlékezett a nevére és minden személyi adatára. Néhány nap elteltével már képes volt járni is, két mankóval ugyan és nagy nehezen. E tekintetben viszont alig javult az állapota a későbbiekben.
___Én-tudata – aminek jelentős részét alkotják az átélt élmények és megszerzett tapasztalatok – nehezen felbecsülhető mértékű csonkulást, illetve módosulást szenvedett, hiszen sok minden kiesett az emlékezetéből, ugyanakkor a magáénak tudott jó néhány idegen, akár mások elmondására, akár a saját olvasmányaira, színházi és filmélményeire visszavezethető, akár pedig a felmenőitől megörökölt, a génjeibe kódolt és a balesete folytán onnan valami módon ⹂kiszabadult” emléket. Elevenen éltek az emlékezetében például olyan helyek, ahol a valóságban sohase járt. Vagy az, akire volt kedveseként emlékezett – tisztán maga előtt látva az arcát –, egy valamikori híres filmszínésznő volt. Egy idegen nyelvből pedig, melyet annak előtte igen magas szinten bírt, mindössze egy jó tucatnyi, a mindennapi nyelvhasználatban aligha előforduló, és egymással távolról sem összefüggő szót, illetve fogalmat őrzött az emlékezete, mint például derékszögű háromszög, tarisznyarák, sípcsontvédő, lövészárok, költségvetési hiány, sugárhajtómű, csillagközi köd.
___Nem emlékezett arra, hogy írt egy könyvet, és a megírásának hosszú évekre visszanyúló előzményeire sem.
___Fel kellett fogadnia egy bejárónőt, aki bevásárol neki, főz rá, és hetente egyszer takarít nála. Ezen kívül nem volt szüksége segítségre. Nem vágyott társaságra, nem vágyott semmire, nem volt hiányérzete. Órák hosszat üldögélt az ablaknál a szemközti, előkelő szálloda díszes homlokzatát bámulva, vagy az ágyán heverészett, tompa révületbe merülve. Élete puszta létezésre szűkült le, és természetesnek fogta fel ezt az állapotot, ezt a szinte súlytalan lebegést, lassú sodródást az elmúlás felé.
___Jó egy hónappal a balesete után, egy ködös téli délelőtt, miközben az ágyon feküdt és tekintete már hosszabb ideje a szemközti falnál álló könyvszekrényre meredt, hirtelen az az ötlete támadt, hogy ír egy regényt. Valósággal felvillanyozódott. Sorra jutottak az eszébe emlékezetes olvasmányai, szinte élvezettel idézte fel azok tartalmát, a főszereplők természetét, jellemét, és hosszan elgondolkozott a mondanivalójukon.
___Nagyot javult a kedélyállapota, visszatért az életkedve. Gondolatban elkezdte felépíteni a cselekményt, kitalálni hozzá a helyszíneket és megteremteni a szereplőket, gondosan feljegyezve naponta minden újabb részletet, adatot. Egy hét alatt elkészült fejében a regény, de még nem szánta rá magát, hogy nekilásson megírni. Úgy érezte, nem kell sietnie vele, hiszen az első és legfontosabb lépésen már túljutott, vagyis megfogant benne a mű a maga teljességében, és ez elégedettséggel töltötte el. Igaz, tartott a kudarctól, de igyekezett nem gondolni rá. Derűs várakozásban, készülődésben teltek a napjai.
___Egyik délelőtt már-már azon volt, hogy végre hozzáfog az íráshoz, ám úgy döntött mégis, hogy előtte beleolvas egy könyvbe, mintegy bátorságot meríteni. Különben is, egy sort se olvasott a balesete óta. A könyvszekrényének középső polcán különféle dísztárgyak sorakoztak, csak a két szélén állt egy-egy könyv, ferdén a szekrény oldalának támasztva. Az egyik egy híres író tán legismertebb műve volt – emlékezett is rá, hogy olvasta valamikor és igen nagyra becsülte –, a másiknak a címe és szerzőjének a neve azonban teljesen ismeretlen volt számára. Ez volt az, amelyet ő maga írt, álnéven.
___Leemelte a polcról, végigfeküdt az ágyán, és olvasni kezdte.
___Meglepődött, hogy a saját ötletét látja viszont a regény indításánál, de csakhamar belefeledkezett az olvasásába. Valósággal lenyűgözte. Nem tudta letenni, szinte falta a sorokat, oldalakat, fejezeteket. Gyönyörűséggel, fájdalommal, meghatottan, elcsodálkozva, és fel-felnevetve olykor.
___Amikor a végére ért, gondosan az éjjeliszekrényre helyezte. Emlékezetébe villant, hogy van egy pisztolya, és az is, hogy hol tartja rejtve.
___Az alábbi, rövid búcsúlevelet hagyta:
___„Elolvastam a könyvet, amelyet meg akartam írni. Igen, ezt a könyvet akartam megírni, pontosan ezt, és talán nem túlzás azt mondanom, hogy szóról szóra. Nem érzek bosszúságot amiatt, hogy valaki más írta meg, inkább örülök, hogy sikerült megírnia, hogy létezik ez a könyv. Énnekem azonban éppen emiatt nincs miért tovább élnem.”

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bölcseleti-misztikus próza – 27.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés