Híres írók, híres háza • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Híres írók, híres háza

 

V. rész: Françoise Sagan ruletten nyert kastélya és fényűző párizsi lakása

 

Egy tizennyolc éves lány, Françoise Quoirez bekopog René Julliard kiadó ajtaján, kezében első regénye, a Jónapot búbánat kéziratával. Miután Julliard elolvasta a művet, aláírja a szerződést a lánnyal, aki találomra Marcel Proust regényének egyik szereplője nevét, Sagant választotta írói névként. Könyvéért 25.000 frankot kért, amit a jószimatú kiadó megduplázott. Nem csalódott, a siker azonnali. A kinyomott ötezer példány néhány nap alatt elfogyott, ezután pedig egy év alatt egymillió példány kelt el a könyvből.

A Jó reggelt, búbánat írásának idején Sagan a cigaretta és az ital mellett Corydrane nevű kábítószer tartalmú serkentőt is szed, csakúgy, mint Sartre A dialektikus ész kritikája írásakor. A könyv szerzői jogaiból egy Jaguár XK 140 típusú sportkocsit vásárol. Ezután következik a Gordini, Ferrari, Maserati, Buick. Sagan a száguldás szerelmese. 1984-ben, magyarul Örök emlékül címmel kiadott önéletrajzi írásában olvassuk: „Aki soha nem szerette a sebességet, az soha nem szerette az életet – vagy talán nem is szeretett senkit.” Éjszakáit a rue du Beaujolais utcai Whisky à gogo nevű éjszakai mulatóban tölti. 1957. április 13-án egy Aston Martin sportkocsi volánjánál 160 kilométeres sebességnél elveszti az uralmat a kocsi felett és az többszöri megpörgés után a tetején landol. Sagan kómába esik, koponya- és medencetöréssel operálják. Fájdalmai csillapítására morfiumot kap, amit olyannyira megszokik, hogy élete végéig drogfüggő marad.

 

Sagan egyik sportkocsijával

 

Huszonegyedik születésnapját Cannes kaszinójában ünnepli. Ettől kezdve barátai szerint úgy vonzza a zöld asztal, mint pillangót a lámpafény. Montecarlo, Deauville játéktermei következnek. 1958. augusztus 8-án Deauville kaszinójában tölt egy éjszakát, és megteszi az akkori dátumot, a nyolcast. Nyereménye 80.000 frank, amiből megvásárolja a normandiai, XVIII. században épült Le manoir du Breuil-t, amit azelőtt nyaranta kibérelt. A kastélynak beillő épület három kilométerre a Honfleur nevű településtől, egy hatalmas, nyolchektáros birtokon található a Bois du Breuil nevű erdőben.

 

Bois du Breuil

 

 

Le manoir du Breuil

 

 

Sagan a kastély előtt

 

Sagan minden nyarát normandiai birtokán tölti fiával, Denis Westhoff-fal, aki az amerikai légierők Bob Westhoff nevű tisztjével való rövid házaséletéből született. Míg Denis a kertben játszott, Sagan a „zöld szobában” verte az írógépet, vagy órákat álmodozott ablakában, avagy kutyáival heverészett a gyepen.

 

Sagan és fia, Denis kislányával

 

Egy riporternek Denis elmondta, hogy anyja háza mindig nyitott volt a vendégek előtt, és olyan hírességek látogatták, mint Juliette Gréco, Anthony Perkins vagy az akkor nagyon népszerű énekesnő, Barbara. Ez utóbbi egyszer beugrott a medencébe, csak éppen úszni nem tudott. Az utolsó pillanatban mentette ki egy szintén vendég, volt úszóbajnok.

Az év nagy részét Sagan párizsi bérelt lakásokban töltötte. Ezek közül a leglátványosabb az Avenue Foch egyik patinás régi épületében lévő 280 négyzetméteres lakás volt. A tulajdonos Ingrid Méchoulam, egy milliárdos felesége, aki egy karácsony előtti napon éppen csomagolt, hogy elutazzon férjéhez Mexikóba, amikor csengettek. Egy régi barát szólt bele a kaputelefonba, aki megkérdezte, tudna-e segíteni Ingrid egyik barátjuknak. Françoise Sagan állt mellette az ajtóban. Az írónő ekkor már komoly betegségekkel küzdött és anyagilag tönkrement. Ingrid befogadta Sagant, aki 1999-től 2004-ig, haláláig lakott nála. Az írónő odavitette zongoráját, számtalan festményt, saját, fekete tollal készített rajzait, amelyek életének egy-egy jelenetét ábrázolták.

 

A nappali

 

Szoba csodálatos kilátással

 

 

Szoba Sagan zongorájával

 

 

Françoise Sagan hatvankilenc éves korában halt meg Honfleur kórházában. Sírja azon a kis településen, Cajarcban van, ahol született.

 

Françoise Sagan sírja

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Híres írók, híres háza”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés