Mondjon ki mit akar, ez a (már régecske) divatba jött vírusjárás azért mozdított valamit a világon. Hogy jobbra, vagy túlra az még elválik, de szemmel láthatóan sokat változott a halandó emberiség. Vagy legalábbis annak esendőbb része. Az történt ugyanis a minap, hogy ülök nagy lazán, ahogy a pihentagyú nyugdíjasok szoktak, egy távolsági buszon s bámulok kifelé az ablakon. Egyszer csak mocorogni kezd az előttem ülő fiatalember hátizsákja s egy habfehér fejecske jelenik meg, rajta két gombostűnyi szemmel. Egyéb nem is látszott belőle, mert orrán-száján szabályos plisszírozott maszk volt, persze az ő méretére szabva. Egy darabig ismerkedtünk, de mit is beszélek, hiszen még azt képzelnétek, hogy megszólalt az a vadászgörény, hogy „szia, én Dimbiszkán vagyok a Dumbuszkán fia”, nos, dehogy! Csak méregettük egymást kidülledt szemekkel s én arra gondoltam közben, hogy mégsem volt jó ötlet részemről ilyen ködös reggelen nekivágni ennek a buszozásnak.
De nem sokat vesztegette az időt az a fehér patkány, hirtelen eltűnt a zsákban s pár perc múlva egy apró nylonzacskóval tért vissza. Abból halászta elő szemenként a napraforgómagokat, pillanatok alatt lehámozta őket a fogai közt (persze miután letolta ormányáról a maszkot) s a héjat az ölembe köpködte. Én csak kapkodtam levegő után, életemben ekkora szemtelenségnek nem voltam tanúja, nemhogy áldozata. Méghozzá egy vadászgörény „jóvoltából”!!! Csorgott hátamon a hideg verejték, pulzusom elkezdett kalapálni. Ekkor már bíztosra vettem, hogy az a fránya vírus adja itt nekem a bankot. Amikor sok éven át ingáztam egy városi nagyüzembe, sok furcsaságot láttam a buszokon: álmában hangosan imádkozó kubikost, télen fürdőnadrágban és szalmakalappal lófráló ipsét, de héjat köpködő vadászgörényt még soha. Le mernék fogadni, hogy gazdája egy felgyógyult fertőzött lehet, aki elkeseredésében vásárolta meg ezt a szemtelen görényt, ha már emberrel nem furikázhat a hátán.
Hozzászólások