Bölcseleti-misztikus próza – 30. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Bölcseleti-misztikus próza – 30.

 

Halálos ihlet

 

A nagyhatalmú császár, érezvén halála közeledtét, palotájába hozatta az ifjú költőt, aki önkéntes száműzetésben, szűkös körülmények között élt nyomorúságos viskójában egy pusztaság szélén, ám akinek szebbnél szebb költeményei messze földön híresek voltak. Megbízta, hogy a világ legszebb költeményében énekelje meg, örökítse meg a palotáját; a világ legszebb palotáját a világ legszebb kertjével, a világ legszebb pálmáival, tujáival, cédrusaival, virágaival, szökőkútjaival és szobraival, a világ legszebb asszonyaival, háremhölgyeivel, paripáival, tevéivel és vadászsólymaival, a világ legkiválóbb lantmuzsikusaival és legelbűvölőbb hangú dalnokaival, legdélcegebb harcosaival és legodaadóbb szolgáival egyetemben. Megmásíthatatlan alkut ajánlott neki: ha megírja a költeményt az elkövetkező kilenc nap alatt, övé lesz a palota, mindenestől. Ha nem, akkor fejét véteti. Hogy a szépnek az árnyalatai se kerüljék el a figyelmét, az első három napon háromszor kellett bejárnia a palotát és a kertet, hajnalban, délben és alkonyatkor; az első napon makulátlan kék volt az ég, a másodikon felhők fátyolozták, a harmadikon pedig vihar tombolt. A rákövetkező három napra egy varázsló bűbájossággal elvette a szeme világát, hogy csak a muzsikusok lantpengetését, a dalnokok énekét és a madarak dalát hallgassa. Végül pedig bezárták egy ablaktalan szobába, hogy a néma csendben, egy bűvös mécses világánál, mely távol tartja az álmot, három nap és három éjjel megírja a költeményt. A tizedik nap hajnalán érte mentek.
___Holtan találták, az asztalra borulva a pergamen felett, amelyen csak néhány rövid, egymást keresztező tollvonás állt, nagyjából középen.
___A misztikában jártasak szerint az a néhány tollvonás maga a költemény, rejtjelbe zárva, és az utókorra vár a feladat, hogy megtalálja hozzá a kulcsot. Egyben bosszú is a császárnak, üzenet, hogy nincs hatalma a költők, vagyis a költészet felett. A lélekelemzők szerint azonban csak egy lehetetlen, eleve kudarcra ítélt vállalkozás emléke, egy halálraítélt utolsó, kétségbeesett és értelmezhetetlen gesztusa. Különös, hogy a halálának feltételezhető okairól semmilyen feljegyzésben nem esik szó. Megkockáztatom, mivel valamikor a művészi alkotás titkait is kutattam, hogy közel járok az igazsághoz, amikor úgy gondolom, hogy őneki, aki szebbnél szebb költeményeket írt számkivetettségében, a kietlen pusztaság szélén álló nyomorúságos viskójában, a mesés palota pazar világában megmérgezte a lelkét a szépség tömény sokfélesége, az eleven költészet. Megölte benne a költőt, és őt is megölte.

 

Oltalom

 

Miután biztonsági zárat szereltem a házam ajtajára, az éjszaka beálltával megmagyarázhatatlan félelem költözött belém; védtelenebbnek éreztem magam, mint azelőtt. Pár nap múlva rászereltem még egyet, a félelmem azonban csak nem múlt el. Aztán a hálószobám ajtajára is szereltem egyet, majd rácsot tettem az ablakokra, de hiába. A félelmem tovább erősödött, mélyült, terebélyesedett. Égve hagytam a villanyt éjszakára, de lépten-nyomon felriadtam lidérces álmaimból. Aztán a padlásszobában aludtam, vagyis próbáltam aludni, miután gondosan eltorlaszoltam az ajtaját, utána meg a pincében, ahova egy, csak belülről zárható vasajtón át lehet lejutni, végül pedig az alatta lévő titkos bunkerben. Semmi nem segített rajtam: a félelmem rettegéssé fajult.
___Lassan egy éve már, hogy kinn élek a pusztaságban, tán félnapi járóföldre a várostól. Egy pásztorkunyhóban lakom. Nincs zár az ajtaján, csak egy rozoga kilincs. Nem félek. Ha az idő megengedi – és legtöbbnyire megengedi –, kinn alszom a szabad ég alatt. Könnyű és derűs az álmom, mintha vigyázná valaki, aki minden gonosz erőnél, mindennél hatalmasabb.
___Akár vissza is költözhetnék a városba.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bölcseleti-misztikus próza – 30.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés