Vissza az égbe • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Vissza az égbe

 

Petőcz Andrásnak

 

(A szereplő kezdetben nincs jelen. A színpad egyetlen sarkában sem. Nem ül és nem áll. Csak a hangját halljuk.)

 

Nem vezet lépcső a hegyre.
Semmiféle lépcső.
Sem elképzelt, sem korhadt.
Egyszerűen nincs lépcső.
Lépcső tökéletes tagadásban.
Bizonyos, hogy elporladni sem tud, nem tud megsemmisülni talpam alatt.
Ettől megnyugszom és indulok.
Légzésem egyenletes.
Nagyon kell figyelnem. Csupasz lábbal vágok neki.
A cipőmet nem látom, valaki kölcsönvette talán,
vagy én adtam kölcsön valakinek, aki megköszönte.
Illendően köszönte meg. Hálásan.
Szép cipő volt. Új.
Szeretek adni.
Cipő nélkül vágok neki.
Indulok.
Kicsit csúszik a talaj, valami esőszerű víztől bizonytalan.
Nekivágok a bizonytalannak.
Amint haladok, a lábam besározódik.
Mikéntha egészen besározódnék, amint haladok.
Már bokáig sáros a lábam.
Egyre nő a sikamlós sár és cipőt formáz a lábam köré.
Tapadó sárcipőt.
Kicsi a lábam.
Gyerekláb.
Haladok fölfelé, magasabbra.
Amint haladok, indák kerülnek kezem ügyébe, hogy megkapaszkodhassam.
Beléjük kapaszkodva haladok fölfelé.
Erős zöld indák nőnek a semmiből.
Növekednek a friss, üdezöld indák,
mikéntha valaki szándékosan növesztené őket kezem ügyébe.
Csúszik a lábam, mégis haladok.
Nem nézek le.
Légzésem egyenletes.
Egyre magasabbra kapaszkodom.
Az indák erősek, én kapaszkodom és haladok.
A talpam csúszik. Karom erejével tartom magam.
Tartom magam.
Egyik karom lendül a másik után. Egyik, újra a másik.
Nem állhatok meg.
Nem állhatok meg.
Nem
állok
meg.
Talpam egyre kétségbeesettebben csúszik.
Félelmetesen csúszik lefelé.
Karom minden erejére szükségem van a továbbhaladáshoz.
Nem állok meg.
Légzésem egyenletes.
Zenét hallok. Talán zongora.
Igen halk, de segít.
Talán Csajkovszkij.
A b-moll.
Minden lépésnél rámdagad a sár. Én dagasztom.
Már a térdemig feldagadt. Formás és kemény.
Mikéntha én teremteném a keménységét.
Teremtek.

(A szereplő továbbra sincs jelen a színpadon. Távolról szól belső monológja.)

Új Ég és új Föld, erre gondolok.
Elérlek. Erre gondolok.
Légzésem egyenletes.
Indákat növesztesz kezem ügyébe, megszárítod a lehetetlent és emelsz.
Kicsit elkéstél, mondom csak úgy magamnak, de tudom, Te nem késel.
Soha nem érkezel későn. Erre gondolok.
Emelsz, emelsz és emelsz.
Egyre magasabbra.
Még és még emelsz.
Magasra, magasabbra,
egyre magasabbra.
Vissza az Égbe!
Haza!

(A szereplő a színpad jobb szélén áll, félhomályban. A kezét élesen látjuk. Mellmagasságba emeli, mintha jelezné két befelé fordított tenyerével: higgyetek nekem!)

Itt könnyű vagyok.
Itt minden könnyű.
Lassan lefoszlik lábamról a sár.
Magától le-tö-re-de-zik.
Mellkasomban nincs szorítás.
Légzésem egyenletes.
Nincs semmi síkos, semmi csuszamlós. Nincs bizonytalan.
Nincs tátongó mélység.
Nincs a nincs és nincs a semmi.
Csak biztosság van és magasság és zongorahang.
Mindenből áradó zongorahang.
Itt minden él.
Lassú léptekkel érkezel. Mezítláb.
Mosolyogsz.
Még nem látlak, csak tudom.
Mikéntha mindig.
Gyengéden megmosod a lábam.
Arra vágyom, hogy egészen megmoss, hogy tetőtől talpig átömölj rajtam.
Most elhiszem: egy kicsit még van jogom élni.

(A szereplő fényben áll a színpad közepén, mindkét karját rézsút magasban tartja, felfelé néz. Légzése egyenletes.)

*

A dőltbetűs idézetek, Petőcz András: Vissza az égbe, című verséből valók. Az utolsó mondat, Petőcz András: Idegenek, című trilógiájának utolsó mondata.

Az írás válasz-féle, Petőcz András: Vissza az égbe című színpadi monológjára. Első közlésként megjelent a NyugatPlusz Független Szépirodalmi Folyóirat 2021. márciusi lapszámában.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

3 hozzászólás van ehhez: “Vissza az égbe”


  1. Gratulálok!

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2021. április 4., 04:29
  2. “Új ég, új föld” – Kodolányi regényének címe.

    Hozzászóló: Kiss Tamás | 2021. április 4., 14:58
  3. Ez a szöveg úgy butaság, ahogyan van,
    Petőczre kár időt pazarolni.

    Hozzászóló: szivan | 2021. május 23., 03:52

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés