Oya • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Oya

 

A koncert nem nagyon érdekelte. Csak a lány miatt volt ott. Fülledt levegő, néhány esőcsepp, a zene csak háttérzaj, a lány kéken táncol. Rágyújtott egy cigarettára, figyelte, ahogy a szürke füst gomolyog, behálózza a teret, összeköti a halványan fénylő csillagokat, visszafordul, majd megáll előtte. Egy arc. Az Ő arca. A füstlány kinyúl felé, keresi az elveszett józanságot a szemében. Mawu és Lisa alatt kezüket egybeköti az idő. Elalszik a cigaretta, Ő eggyé válik a viharral.

A lány vörösen táncol. Hátradönti a fejét, üvölti a dalszöveget, körülötte darabokra hullik a világ. Belé csap a villám, vakító lánggal ég. Ilyen szépet még sohasem látott. A valóság képlékeny tengerén keresztül nyúl át az embereken, mégsem éri el. A csillagok lehullanak, a koncertet lefújják. Leesett ő is a Föld széléről, egyenesen a füstlány karjaiba.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Oya”


  1. Érdekes. Új szólam.Várjuk az újabbakat.

    Hozzászóló: Bandi András | 2021. április 27., 07:40

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés