„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
Az egri út sikere, a 30 éves jubileum előkészítése, Ferenc József látogatása 1890/1891-ben
Eger főutcája Anno (Forrás: Erdei László gyűjteménye-Wikipédia)
Az egri út fonalát az előző résztől a megérkezésük utáni első napon, 1890. augusztus 3-án vesszük föl most, amely hasonló kitörő sikerrel zárult, mint a megérkezésük. Ezen a napon került sor ugyanis arra a jótékony célú hangversenyre, amelynek gyakorlata még szimpatikusabbá tette a mecsekaljaiakat mindenütt, ahol megfordultak – így Egerben is. Az esti órákban került sor erre a híres Egri Dalkörrel közös hangversenyükre az ottani színkörben, ahol mindkét férfikórus zászlói fennen lobogtak. Mondanunk sem kell, zsúfolásig megtelt a terem, noha benn nagy nyári hőség tette próbára a közönség türelmét – már azoknak, akik idejekorán bejuthattak. Sokan ugyanis kényszerűségből kinnrekedtek a nyári melegben, köztük nem egy előkelő helybéli polgár, és akik így itt várakozva, állva (!) hallgatták végig türelmesen a szép műsort. A zenebarát egriek ugyanis már napokkal előbb elkapkodták a jegyeket. A nagyfokú érdeklődésre jellemző volt, hogy a több száz eladott jegy után még kétszeres áron sem lehetett ezt követően belépőhöz jutni.
Egri színház 1904 (Forrás: Fortepan)
A kórushangverseny kezdetén, a függöny fölhúzását követően percekig tartó vastaps és virágözön köszöntötte a Pécsi Dalárdát. Amikor pedig végre elkezdhették műsorukat, akkori sikeres magyar kórusműveket és népdal földolgozásokat szólaltattak meg. Huber Károly (1828-1885): „Ébresztő” volt az első mű, amelyet a „Vineta,” a „Sárga csikó,” a „Tünde szép” és az „Epilog” követett. A pécsi dalosok műsorát egy népdal-egyveleg erejéig szakította meg az Egri Dalkör éneke, amely hasonlóan zajos sikert aratott olyannyira, hogy a közönség követelésére meg is kellett ismételniük. Az izzó hangulat igazolására adjuk át a szót Haksch Lajos (1862-1939) krónikásnak, aki így írt erről ”A negyvenéves Pécsi Dalárda története (1862-1902)” című kötetében: „Maguk a dalosok is meghatva állottak a virággal borított színpadon, s kérdőleg néztek egymásra: vajjon (sic!) csak ugyan a daluk idézhette elő ezt a nem is zajos tetszést, hanem szent őrjöngést, mely rajongó tombolásával határt nem ismerve öntötte ki lelkesedését. És ez a fanatikus hatás kísérte a többi darabokat is…”
Zárásként a két híres dalos egyesület együtt zengte Hoffer Károly (1843-1921): „Búsan dalol” című népdal-átiratát. Mondanunk sem kell, itt sem maradt el az ismétlés, ugyanis a hálás közönség addig nem mozdult el a helyéről – miközben abba nem hagyta volna a tapsorkánt –, amíg a két dalárda be nem vonult ismét, és meg nem ismételte a dalt.
Természetes volt, hogy híveikkel együtt ismét a „Korona” vendéglőbe vonultak helybéli barátaikkal együtt a rendezvény után ünnepelni. Ahogy mondani szokás ilyenkor, kivilágos virradatig tartott a köszöntő-áradat, az éneklés, a tánc, a mulatozás. Augusztus 4.-én pedig – hiába határozták el előtte a pécsiek az elutazást –, a szép emlékekre való tekintettel még a helybéli városi tűzoltó egylet vendégszeretetét élvezték, amelynek keretében „… kijutott a magyaros vendégségből, az önzetlen, igaz szeretetből, melynek melege nehézzé tette a válás pillanatát, s édessé a visszaemlékezést a mámorítóan szép egri napokra.”
Wachauer Károly (A szerző felvétele)
Az egri út összes bevétele 312 forint 2 krajcár volt, ezt ajánlották föl helybéli jótékony célokra. Végül – meghallgatván vendéglátóik tanácsát –, ennek a felét, 156 forint 1 krajcárt a Rozsnyón székelő felső-magyarországi tűzkárosultak javára adták, míg a másik feléből 50-50 koronát az Egri Önkéntes Tűzoltó Egyletnek, valamint a Heves megyei- és az Eger-vidéki nőegyesületeknek juttatták. Ez pedig mindegyiknél alapító tagsági viszonyt jelentett!
Rátérvén a dalos-év többi művészeti és szervezeti eseményére, elsőként a baráti bécsi hangverseny-meghívást kell megemlíteni, amely az ott rendezendő (nagy)német dalos ünnepre szólt. A választmány erre úgy határozott, hogy udvarias köszönettel, de lemondják ezt a lehetőséget már csak azért is, mivel ezt az ünnepséget a német dalkultúra ünnepléseként rendezték meg, és Pécsett úgy ítélték meg, hogy ezen jobb, ha más nemzet dalárdája nem vesz részt. Ugyanezt kellett tenniük a pancsovaiak ismételt meghívásával is, mivel akkor le kellett volna mondaniuk az egri utat a dátum-egyezés (1890. augusztusa) miatt.
Itthon két nagyobb szereplésük volt. Az elsőt a pécsiek akkori nagyon kedvelt kiránduló helyén, az üszögi erdőben tartották meg jótékony céllal, a Pécsi Dalkoszorúval közösen az építendő új színház javára (amely néhány évvel később, 1895. október 5.-én nyitotta meg kapuit). A másodikat pedig szintén jótékony céllal vállalták, amikor a Pécsi Tűzoltó Egyesület által rendezett, az akkori tokaji tűzkárosultak javára megtartott hangversenyen közreműködtek. Ez az esemény azért bírt különös jelentőséggel, mivel az énekszámokat karmesteri vezénylés nélkül adták elő – karmesterük, Hoffer Károly ugyanis ekkor a kórusban énekelt, mégpedig a tenor-szólam vezetőjeként…
A Pécsi Dalárdánál ezekben az évtizedekben dívott kettős-emlékezetről már szóltam a régebbi részekben. Most megemlítem ismét: érdekes jelenségként az évfordulókat mind az 1-es, mind a 2-es végű évszámnál megünnepelték. Ugyanis Wachauer Károllyal (1829-1890) az élen az első próbákat az ő akkori (a mai Apáca utcai) lakásán kezdték meg 1861-ben, a hivatalos alakulás pedig 1862-ben történt meg. Ezért avatták föl éppen az 1932-i évfordulón itt az az óta is a pécsi dalosok zarándokhelyéül szolgáló emléktáblájukat. (Nem mellesleg ez a gyakorlat alkalmat adott az 1860-as évektől kezdődően a kettős ünneplésre!)
Váradi Antal (Forrás: Wikipédia)
A 30. évforduló megünneplésére így tehát 1891-ben került sor. A korszak országosan ismert koszorús költője, a pécsi kötődésű Váradi (Weber) Antal (1854-1923) verssel köszöntötte az évfordulót. Ennek egy versszakát Haksch Lajos barátunk is idézte, a címe „A harminczadik (sic!) év” volt. „Harmincz nagy évre néz ez ünnep vissza, S a hála és remény, az összetartás, Győzelmi zöld babér, fényes dicsőség, Díszítse azt az oltárt, melyen ímé’ Emlékezésünk tiszta lángja ég!”
Haksch Lajos
(Forrás: Pécsi Fejek 1929 – Wikipédia)
Fölemlítette a mi jó Haksch Lajosunk az énekkar találkozását Ferenc József királyunkkal, méghozzá imígyen. „Szép napja volt az (a dalárdának), melyen Magyarország koronás királya előtt állott, s dalával megaranyozta az itt időző (már mint Pécsett) jóságos király nehány (sic!) perczét (sic!).” Aki ezek után azt kérdezné, hogy jön ez ide, annak elárulom: mint köztudott, I. Ferenc József (1830-1916) 1891-ben is járt városunkban, immár harmadik alkalommal!
A régen várt, és nagy előkészületek után végbement fenséges vizitre 1891. június 21.-én került sor. Ezt az ünnepet már többek megörökítették, az érdeklődő utódok előtt ismert tehát. Itt, ez alkalommal a kedvelt dalárda-elődünk szempontjából tárgyaljuk ezen nevezetes eseményt.
I. Ferenc József Allegóriája olajfestmény (Forrás: Wikipédia)
Azt tudnunk kell, hogy az uralkodó a püspöki palotában szállt meg, ezért a helyi polgárság nagy számban, égő fáklyákkal vonult oda este „hogy lerója hódolatát a koronás fő előtt.” A hatalmas menet első soraiban a Pécsi Dalárda, és a vélük jó kapcsolatot ápoló Pécsi Dalkoszorú tagjai haladtak – kiegészülvén most a tanítóképző intézet énekeseivel. Amikor megérkeztek az erkély alá, természetesen ismét Hoffer Károly lépett elő, és vezényletével Beethoven: „Isten dicsősége” című himnuszára zendítettek rá. Mivel ekkor már – mint ez is köztudott – nem Erzsébet királynével együtt utazott, Ferenc József a kíséretében lévő id. József Károly (1833-1905) főherceggel és gróf Szapáry (de Szapár Muraszombat et Széchy-Sziget) Gyula (1832-1905) miniszterelnökkel megjelent az erkélyen, Hoffer Károly akkorra már közismertté váló „Királyhimnusz”-át énekelték el.
Pécs 1891 Diadalív Ferenc József fogadásakor (Forrás: Régi Pécs)
Már a Beethoven-mű elhangzása után a jelenlévő megyei és városi vezetőkhöz udvari futár érkezett, értesítvén őket a királyi fogadásról. Ennek előzménye volt. Ugyanis amikor a királyi látogatás előtt már érdeklődtek az udvarmesteri hivatalnál ez ügyben, akkor elutasítást kaptak. Az indoklás szerint az udvari etikett szabályai ellen való volt, hogy a király magán társulatokat fogadjon, csak hivatalos testületeket, ezért elutasították a kérelmet. Ezt az elutasító választ változtatta meg az uralkodó akkor, amikor elküldte udvari futárát az engedéllyel.
Kiss József titkár (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)
A két énekszám elhangzását követően a (vaszkai és kardosfalvai, kardosvaszkai) Kardos (Kardoss) Kálmán (1839-1916) főispán vezetésével, az Aidinger János (1846-1906) dalárdai elnök, Reberics Imre (1844-1926) alelnök, Hoffer Károly karmester és Kiss József (1858-1939) titkár-főreáliskolai tanár alkotta küldöttség ment föl tisztelegni. A fogadáson történtekről idézzük föl Haksch Lajos könyvének szavait: (Ferenc József a küldöttséget) „… kitüntető nyájassággal fogadta, a küldöttség vezetőjének üdvözlését megköszönvén, minden egyes küldöttet kérdésekkel tüntetett ki. Megkérdezte, hogy hány tagból áll a dalárda, járnak-e rendesen a próbákra (ez volt ám a fogós kérdés – teszi hozzá most az „utókor nevében” a 2021-es a szerző! A király itt akaratlanul is rátapintott az egyik lényeges kérdésre), hány éve áll fönn a Pécsi Dalárda? S mikor Reberics alelnök – erre az eshetőségre is fölkészülvén – Hoffer Királyhimnusz-ának díszkötésű példányát nyújtotta át, a király megemlékezvén az imént hallott himnuszról, elismerését fejezte ki: – Köszönöm a figyelmet: Nagyon szép a himnusz, igen szépen is énekelték.”
Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)
Amint látható, nagyon szép sikereket ért el tárgyalt korszakunkban a Pécsi Dalárda, az egri látogatás különösen kiemelendő ezen a téren, amely megmutatta: egyrészt az ország első kórusát méltóképpen fogadták, másrészt pedig a két ének-együttes, a két város jó kapcsolatát mutatta ez az út. Hasonló volt az eset az elmúlt részben megemlített eszéki úttal is. Ha pedig az Eszékkel való kapcsolatunk történetét tárgyaljuk, a Pécsi Dalárda ez irányú eredményeit nékünk, utódoknak feltétlenül meg kell majd említenünk.
Az 1891-es Ferenc József-látogatás kórusunk szempontjából szintén nagy eredménnyel zárult. Az uralkodó már az ezüstlakodalma alkalmából tartott hangversenyen, 1879-ben megismerkedett Bécsben vélük, és az óta több alkalommal megtapasztalhatta a mecsekalji városunk kultúrájának magas fokát. A dalárda vezetői közül elsősorban Hoffer Károly emelkedett ki megbecsültségben, és ez még fokozódott az 1891-es uralkodói látogatást követően, ugyanis utólag I. Ferenc József gyémánt melltűvel jutalmazta őt…
Hozzászólások