Csak egy állat és sok-sok növény • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Csak egy állat és sok-sok növény

 

Karácsony előtt vette a kölyköt a lányának. Zsófi már régóta szeretett volna kutyát, de az anyja nem engedte. Amikor megkapta, egy magányos hegyről Keának nevezte el. Így ismét járhatott Zsófihoz, a kertbe a növényeihez, de leginkább Keához, mert Zsófi sokat tanult. Az örökzöldek is hiányoztak mindig, mióta el kellett költöznie és csak igen ritkán láthatta a növényeit. A legtöbbet ő keltette magról, elültette, öntözte, kapálta őket és mindig köztük volt, még a tűző napon is, amikor még nem vetettek árnyékot. Azóta jól megnőttek. Így hívta őket: „növénykéim”. Zsófi, Kea, a „növénykék”, így újra teljes az élet, bizsereg a bőre, fény csillog a szemében. Keával hamar szoros barátság szövődik, csak a buták nem tudják, hogy a növények és az állatok is éreznek. Régen is simogatta a „növénykéit” és beszélt hozzájuk. Játék közben, amikor Kea elfárad, beszalad az örökzöldek rejtekébe az összefont kötéllel a szájában és úgy kell bemászni érte, mert sokszor ki sem hozza. Ilyenkor a növények szétnyílnak előtte és beengedik, amikor megáll közöttük, akkor összeborulnak, de ezt rajta kívül csak Kea látja, másnak beszélni sem szabad erről, mert ez az ő titkuk. Amikor elmegy, a dombról még látja, hogy a növények hajladozva búcsúzkodnak tőle, integetnek neki, úgy mozognak, mint Van Gogh festményein a ciprusok.

Aztán egy szép napon a „ne gyere többet, én sem járok a nyakadra”. Kifelé menet már tudja, hogy Keát most látja utoljára. Vajon mit fog gondolni Kea arról, hogy miért nem megy hozzá többet? Este még egy utolsó kétségbeesett próbálkozás Zsófinál, hogy hadd mehessen Keához akkor, amikor nincs otthon Zsófi anyja. „Anyám nem akarja, hogy ide jöjj, és én nem tehetek semmit”. Ennyi volt hát. Hogyan kellene Keának elmagyarázni, hogy azért nem jön többet, mert nem engedik, ha nem is láthatják egymást? Hát a növénykéknek? Ez így nagyon igazságtalan. Zsófi és az anyja mit mondanak majd Keának és a növényeknek, miért nem jön többé hozzájuk? Semmit. Hiszen ők csak egy állat és sok-sok növény.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS