Megszenvedett jogosítvány • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Megszenvedett jogosítvány

Kora este volt, amikor Kovács Sándor elnök, hazaért a téeszből. Komótosan levetkőzött, többször szólította az asszonyt: – Juli, megjöttem! – de választ nem kapott rá. Bement a konyhába, hogy vacsora után nézzen. Mindent rendben megtalált, asztalhoz ült és enni kezdett. Az utcáról beszélgetés hangjai hallatszottak. Kinézett az ablakon, egy kicsit távolabb ott állt a felesége – Juli, mert így szólította csendesebb időben. Ott állt mellette Mari néni, akinek a férje fogatos volt, meg Erzsi néni. Az ő férje traktoros a téeszben. Ők voltak azok, akik szinte mindenről tudtak és véleményük is volt a dolgokról.

Kovács Sándor, aki közel volt már a hatvanhoz, délceg, erős paraszt ember alakját mutatta.  A téeszt több mint nyolc éve vezette, olyan elfogható eredményességgel. Most arra gondolt, ha hazajön az asszony, vajon mivel fog megint előállni. A múltkor a háztájiról tájékoztatta őt a két szomszéd asszony, aztán meg a betakarítással voltak gondjaik. Persze ez így van rendjén, hiszen gond nélkül, nincs semmi. Visszaült az asztalhoz és folytatta a vacsoráját. Kis idő múlva nyílt az ajtó és megjelent Juli, aki az ötvennyolc évével, inkább Juli néninek volt mondható. Üdvözölték egymást, az asszony a tűzhelyen lévő lábasokkal babrált egy darabig, majd megszólalt:

-Ide figyelj Sándor! – mondta határozottan. – Autót akarok! Megtanulok vezetni! – mondta a teljes képet egybe foglalva.

-Autót?

-Igen azt! Mondták is a szomszédok, nektek lehetne már egy autótok. Furikázhatnátok ide-oda.

-Furikázni akarsz? Jobb dolgod nincs?

-Azt!

-Ki vezetné az autót? Nekem nincs jogosítványom!

-Én! – mondta büszkén Juli néni és kihúzta magát.

Kovács Sándor erre nem szólt semmit, csak gondolkodni kezdett. Az autó már neki is eszébe jutott, de mindig azt mondta: -A téesznek van autója, azzal szokott vinni engem a Korpás Pisti, a sofőröm. Julinak hogyan jutott eszébe, hogy még vezetni is megtanul. Soha nem érdekelték a gépek. Automata mosógépük is csak pár éve van. Tovább törte a fejét, aztán annyit mondott: – Na, majd meglátjuk! Ezzel szépen lefeküdt és a napi fáradtságtól mély álomba merült.

Az öregnek már napokon keresztül felesége – Julika – hirtelen jött kérése körül futottak gondolatai:

-Hogy képzeli ezt? – mondta töprengve önmagának. – Öreg már ehhez, nem tizennyolc éves! Bezzeg akkor minden más volt. Nem ábrándoztak az asszonyok azon, hogy autót akarnak vezetni. Mentek és eke kapálták a kukoricát. Persze azt is csak unszolásra volt hajlandó elvégezni.

Megindult a közeli presszó felé. Szeretne inni egy kávét.

-A fene enné meg, már erre is rászokott az ember. Régen nem kávézott a parasztember. Legfeljebb, ha az asszony kedveskedni akart, akkor abból a cikória kávéból főzött egy adagot, tejet tett hozzá és tejeskávét ivott.

Belépett a presszóba, körülnézett, nem voltak sokan, talán öt férfi üldögélt, úgy szanaszét, egyedül. Az egyik asztalnál ketten ültek. Most ismerte fel Kelemen Jóskát, az öreg egyik rokonának a fiát. Hirtelen beugrott: – De jó, hogy itt látom, ő szokta oktatni az autóvezető mazsolákat. Mindjárt beszélek vele.

Ezzel megindult az asztala felé, közben intett a pincérnőnek és némán, hangtalanul artikulálva mondta: -Egy kávét!

Odaköszönt az asztalnál ülőkhöz:

-Jó napot!

-Jónapot! – fogadták a köszönést mind a ketten és kezet fogtak.

-Leülhetek? – kérdezte az öreg.

-Természetesen – mondta a rokon Jóska és kihúzta az asztal alá becsúsztatott széket.

-De jó, hogy találkoztunk – mondta az öreg és Kelemen Jóskára nézett.

-Volna egy kis megbeszélni valóm veled – mondta az öreg Jóskának.

A másik férfi vette a lapot és felállt.

-Nem zavarlak benneteket, beszélgessetek nyugodtan. Kezet fogtak, köszönt és elment. Ők maradtak ketten.

-Miről volna szó? –tette fel a kérdést a fiatal srác.

Az öreg gondolkodott, hogy is kezdjen hozzá. Egy kicsit röstellve is, hogy erről kell beszélnie ezzel a fiúval. Aztán erőt gyűjtött és belekezdett.

-Most is oktatod a kezdő autóvezetőket?

-Igen, oktatom!

-Képzeld, Julika néni autót akar vezetni. A fene se tudja, hogy honnan jött neki ez az ötlet. Ötvennyolc éves és most akarja a fejét adni ehhez a motorizált világhoz.

A srác csodálkozó, de vidám arccal hallgatott, majd azt mondta:

-Nincs semmi baj. Megtanítjuk Julika nénit autót vezetni – még hozzá tette: – A jó múltkor egy hetven éves férfi szerzett jogosítványt. A piros Moszkvicsával, csak úgy száguldozik az utakon.

-Hát Julika néni biztosan nem fog száguldozni egyhamar – tette hozzá az öreg.

-És autó van már? – kérdezte az ifjú oktató.

-Az még nincs! – mondta határozottan az öreg. – Erről még nem is beszéltünk, mert biztosan valami flancos kocsi kell az én Julikámnak.

-Most már a Merkúrnál, több típusúra is belehet fizetni.

-Majd még ezt is meg kell vitatni, mert tulajdonképpen nekem az autóvezetés sem tetszik.  Igazából nincs is rá szükség, de tudod – egy kis szünetet tartott – telebeszélik a fejét ezek a Mariék, Zsófiék. A múltkor is mondta nekem: – Képzeld, így az asszony, – Kiss Jóskának is van már autója, pedig csak kőműves.

Ivott egy kortyot a közben kihozott kávéjából.

-Az igaz, hogy kőműves vállalkozó, de már az idén is öt házon dolgozik, felváltva a brigádjával. Tehát, ott van pénz, vehet belőle autót.

-Pista bátyám sem panaszkodhat! – mondta szerényen a fiú, hisz tudta, hogy ő a téesz elnöke.

-Az igaz fiam! – szögezte le. – De én nem autóról ábrándoztam. De ha már így alakult, akkor szeretnélek megkérni, hogy Julika nénit oktasd ki alaposan az autóvezetésre.

Aztán olyan bizalmasan a fiú vállára tette a kezét és befejezésként annyit mondott:

-Majd a végén elszámolunk! – felállt, kezet nyújtott a fiúnak és kiment a presszóból.

Julika néniért két nap múlva Kelemen Jóska a megbeszélt időben ment. Amikor megérkezett, kettőt dudált. Ezt a jelet szokta leadni, hogy itt van, lehet jönni, vezetni, gyakorolni. Persze erről itt még nem volt szó, hiszen ez lesz az első nap.

A duda hangjára Juli néni kiszaladt az utcára. Nagy volt benne az izgalom, hisz ilyet még életében nem tett. Azt sem tudja, hogy az autóvezetés milyen fán terem egyáltalán. A szomszéd Böske néni, mondta is neki: – Ne félj, megfogod tanulni. Látod a Kiss Pali gyerek is már autót vezet, pedig párszor megbukott az iskolában.

-Csókolom! – köszöntötte az oktató. – Tessék ide, egyelőre jobbra beülni. Most még én vezetek, de majd a vasútállomáson lévő placcon, már majd maga ül a volán mögé – mondta az oktató.

Beültek és elindultak a már említett vasútállomáshoz. Itt volt egy nagy, olyan fél focipályányi terület, kibetonozva, ahol a tele vagonokat szokták ki, vagy éppen berakni. Ez nagyon alkalmas volt az autóvezetés első perceinek megtételére. Itt nem volt árok, vagy fal, vagy kerítés, meg forgalom sem akadt. Szinte csend uralta ezt a vezetés szempontjából – szűz területet.

Ahogy megérkeztek, mindjárt a lényegre tért az oktató. Olyan helyzet alakult ki, mint amikor az úszni nem tudót, belökik a vízbe.

-Tessék ide a kormány mögé ülni. Kényelmesen, lazán – kezdte az oktató. Juli néni egy kissé ügyetlen mozdulatokkal, de beült a kormány mögé és mindkét kezével megfogta és szorította a kormányt. Ez a fix kapaszkodás megnyugtatta, ha csak ennyi ez az autóvezetés, akkor nem lehet ez olyan veszélyes és nem lesz semmi baj.

Az oktató ekkor mellé ült, az úgynevezett „anyós” ülésre és belevágott a magyarázatba.

-Ez az autó belseje. Elől itt a műszerfal, mit mutat, azt majd később megtanuljuk. Ahhoz, hogy vezetni tudjunk nyolc fő elemet kell ismerni. Ez a kormány – mondta és megfogta Juli szorító kezét. – Ezzel a kormánnyal az autót egyenesbe, jobbra és balra fordítva lehet kormányozni, és néha hátrafelé.

Juli néni nagyokat pislogott, de figyelmesen hallgatott.

-Ez az indító kulcs. Lent a lábánál van három pedál.

Mikor ezt mondta Juli néni lenézett a lába alá és tényleg három pedálféle volt ott. Érdekes, ezt eddig észre sem vette.

-Ez a három pedál sorban, a jobb – az a lapos – a gáz, mellette balra, vagyis középen, az a fék, a bal szélső pedig a kuplung.

Szép szavak, mondta úgy önmagának Juli néni, de nem sokat értett belőle. A fiú folytatta: – Itt jobbra, maga mellett ez a botszerű valami a sebváltó karja. Több fokozat kapcsolására alkalmas. Itt a kormány mellett ez a kis kar az index, ha kanyarodni akarunk, ezzel jelezzük szándékunkat. Néha szeretnénk körül tekinteni, arra valók a tükrök, oldalt, meg itt fennt.

Egy kis szünetet tartott és megkérdezte.

-Ugye, tetszik érteni?

Mit mondjon erre? Fontolgatta a választ. Ha azt mondja semmit, akkor biztos kineveti ez a fiú.

-Értem! Értem! – mondta többször, hogy nyomatékot adjon meggyőződésének. Aztán arra gondolt, miért is akart ő autót vezetni? Már megbánta, hogy erre adta őszbe futó fejét.

Sok idő nem volt a gondolkodásra, mert az oktató beindította a motort és határozottan mondta:

-Tessék a bal lábát a kuplungra tenni, kinyomni, ezzel a karral egy kicsit jobbra az egyesbe kapcsolni. A jobb láb a gázon és úgy indulunk, hogy lassan felengedjük a kuplungot és közben nyomjuk a gázt.

Julika néni nézte, hol az egyik lábát, hol a másikat, engedte, meg nyomta, megmozdult az autó előre, rántott egyet és leállt.

-Semmi baj – mondta az oktató. Juli néni megtanulta hirtelen, hogy a kezdet szintén nehéz. Aki belevág nem is tudja mire vállalkozott

Aztán újból beindították a motort, sebesség, pedálok és megint lefulladt a motor. Ezt megismételték vagy hatszor, amikor végre elindult az autó, gurult.

Juli néni most vette észre, hogy alatta mozog az autó és halad. Távolra tekintett, látta a placc széle közeledik.

-Most kanyarodjunk szépen balra – mondta az oktató és egyik kezével fordította a kormányt, mintha Juli néni keze rajta lenne a kormányon. Persze Juli néni ijedtében, nem is tudta mit kell tennie.

Lassan – kettes sebességben – balra kanyarodtak, aztán az oktató egyenesbe hozta a kocsit.

-Most már vezessen maga! – mondta és levette kezét a kormányról. Juli néni görcsösen szorította a kormányt, a gázpadálra helyezett lábát, meg sem merte mozdítani. Az autó pedig szép lassan ballagott a beton placcon. Aztán Juli néni észre vette, hogy megint közeledik a placc széle, szorította a kormányt, bízva abban, hogy valami csoda folytán megint elfordul az autó. De nem történt semmi, szólni nem mert, csak fészkelődött az ülésen. Az oktató egy kicsit hagyta, hogy a feszültség hatalmába kerítse, hiszen az autó vezetés ilyen állapot.

Aztán megint megfogta a kormányt és balra tekerte, de kemény hangon mondta: – Ezt ezután magának kell csinálni! Nem lesz maga mellett senki, aki segítsen.

Juli néni kissé megszeppent. Már bánta ezt az egész autó mizériát. Ha tudta volna, hogy ilyen macerás egy jogosítvány megszerzése, bele se vágott volna.

Aztán a beton placcon balra, meg jobbra fordulva megtettek vagy nyolc kört. A vége felé már segítség nélkül is eltudta fordítani a kormányt. – Így kell ezt csinálni! – mondta az oktató és megállította a kocsit. – Mára, egyelőre ennyi!

Juli néni megkönnyebbült, de azt érezte, hirtelen egy remegés kerítette hatalmában, mind ez a feszültség miatt volt.

Helyet cseréltek és az oktató vissza vitte Juli nénit az indulási helyre. Vezetés közben nem szólt egy szót sem, látszott rajta, hogy gondolkozott. Amikor Juli néni kiszállt az autóból, csak annyit mondott: – Holnap, ugyan itt találkozunk!

Otthon, nem mert egy szót sem szólni a vezetésről. Elhatározta, ha a férje nem kérdi, nem hozza szóba. Kínos lenne most erről beszélni. Zengéseket úgysem tudna mondani, talán annyit, kár volt belekezdeni, nem való ez neki!

Aztán eljött a holnap, vezetni kellett. Juli néni szótlanul, de következetesen végrehajtotta, amit az oktató mondott. A pedálok kezelése még nem ment rendben. – Sok ez a pedál, nem mindig tudom, melyikre kell lépni! – mondogatta úgy magában.  -A múltkor is azért szaladtunk az árokba, mert a beforduló után kapcsoltam volna sebességet, közben gázra tapostam. Olyan gyorsan az árokba voltunk, hogy azt még végig gondolni sem tudtam volna, máris bent voltunk. Az oktató Jóska is meglepődött, ő sem számított erre

 

 

Már két hete ment az oktatás, egy-egy nap megszakításokkal, amikor a következő napon Kelemen Jóska, az oktató azzal kezdte:

-Juli néni, ma az ipszilon beállót, fordulót tanuljuk meg.

Juli néni ízlelni kezdte azt a bizonyos ipszilon valamit. Az oktató látta rajta értetlenségét, így aztán a motorház poros tetején megmutatta: – Ilyen az a bizonyos ipszilon, így előre menetben behajtunk, mintha a garázsba mennénk. Aztán kifelé tolatva és jobbra kanyarodva és már kint is vagyunk, meg is fordultunk és már mehetünk is.

Ahogy lerajzolta egyszerűnek tűnt, de hol volt az a valóságtól. Ismét kimentek arra a bizonyos állomási vasúti placcra. Kelemen a betonon az ott található, elszórt cukorrépákból kirakott egy garázs alaprajzot. Elmagyarázta, hogy így hajtunk be. Megállunk, valahogy úgy, hogy a garázs hátsó falát ne romboljuk össze. Aztán lükvercbe vissza tolatunk, közben a kormányt jobbra szedjük és már kint is vagyunk és kész a megfordulás. Na de ugyanezt megcsinálhatjuk tolatva is, mert így állunk be a garázsba.

Juli néni csak nézett maga elé, el sem tudta képzelni, ezeket a manővereket. Aztán neki kezdtek. Először a tolatások figurát gyakorolták, de az borzasztóan sikertelen volt. Minden esetben a manőver a garázs ajtaja – képzeletben, – vagy a garázs oldalsó fala szenvedte volna el az ütközést. Sehogy sem sikerült. Olyan jó órai gyakorlás után abba is hagyták. Kelemen Jóska szótlanul és gondterhelten vitte vissza Juli nénit a kiindulási helyre. Önmagában csak arra gondolt: – Ha ezt a vizsgán megkérdik és meg kell csinálni, akkor annyi! Neki lehet ez x vagy y, a betű nem számít. Lőttek a jogosítványnak!

Három nap múlva a férje este azzal állított haza:

-Befizettem egy autóra. Egy ilyen Skodára, amivel most tanulsz, azt szoktad meg.

Juli néni csak állt a konyhában és arra gondolt: – Autója lesz! Ez bizonyos örömmel töltötte el. Aztán arra gondolt. Milyen messze az az idő, amikor ő majd autóval megy a járási székhelyre. Majd megmutatja, lássák, ő tud autót vezetni és pukkadjanak meg azok, akik irigyelik ezt tőle.

Aztán meg eltelt legalább három hét. Kelemen Jóska gyötörte a vezetéssel, de azt a bizonyos ipszilon befordulást párszor megismételték. Látta rajta, ez sajnos nem megy Juli néninek. Sajnálta is, de látta nincs érzéke ezekhez a manőverekhez. Már csak a szerencsébe bízott, hátha mégis sikerül.

Közben megjött az értesítés a Merkúrtól, az autó átvehető Pesten a Védgát utcai telephelyen, a Gubacsi hídnál. Kovács Sándor elnök szervezkedésbe kezdett. Nem volt ez szokatlan számára, mert a téesz ügyes-bajos dolgait is csak szervezéssel, annak is magas fokával tudta elérni.

Két nap múlva indultak Pestre a téesz autójával, vitték magukkal Erzsi néni férjét, Pétert, a traktorost, meg a sofőr Korpás Pisti és így hármasban mentek az új autóért.

Az átvétel rendben lezajlott, Péter vezette az új autót, melyet hazaérve beállítottak a garázsba. Ezt követően véget ért a nap, a szolgálat, már volán mögé senkinek sem kellett ülnie, Juli néni a nagy örömre, a három férfit a konyhába invitálta. Egy kék literes üvegből poharakba jó házi pálinkát töltött. Ezzel kínálta a három férfit és most ő is egy pici pohárkával koccintott a jelenlévőkkel. Péter, a traktoros megszólalt:

-Gratulálok a szép autóhoz. Juli néninek jó vezetést, balesetmentes autózást kívánok.

Helyeseltek a többiek, aztán még megittak egy-egy felest és elmentek pihenni.

Eljött a vizsga napja. Juli néni már két napja, nem volt sem élő, sem halott. – Minek is vágtam bele? – ezt a kérdést legalább százszor feltette önmagának, meg elmondta Mari néninek, meg az Erzsinek is.

-Csak nem fogsz megfutamodni? – kérdezték mind a ketten tőle. Ilyenkor úgy érezte, végig kell csinálnia, bármi lesz a vége, akkor is. Kelemen Jóska, az oktató az utóbbi időben csak annyit mondott neki: -Láttam én már gyengébb autóvezetőt, mégis van jogsija. Juli néni azt azért tudta, csak szégyen lenne, ha nem sikerülne neki a vizsga, pedig már nem is volt nagy kedve ehhez a vezetéshez.

A vizsga napján a járási székhelyen a kultúrház parkolójában gyülekeztek. Ott derült ki, hogy erre a napra valahogy húszon öten szeretnének vizsgát tenni. Nyolc óra után el is indult az első vizsgázó a vizsgabiztossal. Nem volt kijelölt útvonal, a vizsgabiztos mondta, hogy most éppen merre menjen és a kialakult helyzetek alapján döntött, megfelel vagy nem.

Az első tíz vizsgázók eléggé lassan tették meg a kijelölt távot. Az idő már dél felé kanyarodott. A harangszó után, mintha gyorsult volna a vizsgáztatás, de így is hátra voltak még tízen öten. Nem volt névsorolvasás, az következett, aki bátrabb volt és oda állt az oktató autója mellé. Juli néni most nem nevezte magát. valami bátor nőszemélynek. A vacillálás után a huszonnegyedikként ült a volán mögé.

-Tessék indulni! – volt az első utasítás a vizsgabiztos részéről. Keményen mondta, olyan volt, mint a parans. Juli néni elindította az autót, szép lassan, kettes sebesben. –Jobbra forduljon! – Itt balra megyünk! – Tovább egyenesen! – Megint jobbra! – Gyorsabban, kapcsoljon nagyobb sebességbe! Joli néni kinézett jobbra, ott állt a 30 km-es tábla, nem ment gyorsabban. – Gyorsabban! – ismételte a vizsgabiztos emelt hangon, de hiába, Juli néni nem kapcsolt magasabb sebességre. Eszébe jutott, ott a tábla, nem vernek át. – Itt forduljon balra! – Ott megállunk! – mutatott jobbra, előre.

Az autót szépen a járda mellé állította és kikapcsolta a motort. – Rendben vagyunk! – mondta a vizsgabiztos, megtörölte izzadt homlokát és kiszállt a kocsiból. Az indulástól a megérkezésig csupán húsz perc telt el.

Juli néni most nem tudta eldönteni, hogy a „rendben vagyunk” mit jelent. Amikor az utolsó vizsgázó is elindult az autóval, hogy megtegye az ő körét, odajött hozzá Kelemen Jóska és azt mondta: – Gratulálok, rendben vagyunk!

-Tehát van jogosítványom? – kiáltott fel kérdőn és megölelte az oktatót, aki hirtelen nem is tudta, mit tegyen.

Aztán teltek a napok, már nyugodt volt, nem kellett izgulni a vezetés miatt. – Jogsi a zsebbe! – mondta Juli néni önmagának, olyan fiatalos szóhasználattal. Pár napig nem csinált semmit, többször kiment a garázsba és nézegette az autót. Valahogy idegennek érezte, szerinte nem volt olyan, mint a Kelemen Jóskáé.

Egy jó hét után Juli néni elhatározta, hogy holnap a délelőtti órákban, bemegy a járási székhelyre, vásárolni. Úgy is volt, a férje már korán elment a téeszbe, ő pedig reggeli után kinyitotta a kaput és beült az autóba, amely szépen orral a kijárt felé állt. Erzsi néni férje, a traktoros még este megfordította az autót, ha menni kell, ne legyen akadály. El is indult, szépen kettesben kapcsolt, indult és egy jobbra fordulással, már kint is volt az úton. Így ment egy darabig, aztán hármas fokozat kapcsolt. Ez volt az ő utazási sebessége. Húsz perc után kiért a főútra, megállt, balra indexelt, és amikor nem volt forgalom, szép lassan balra fordult és irány a járási székhely. Hármas fokozat és szép lassan ment. Több autó is megelőzte, ezzel nem is volt baj. Egyszer csak egy zöld Skoda érte utol, többször dudált, biztosan mondva, menjen gyorsabban. Julika néni nem tágított. A Skoda leelőzte, de a benne ülő egyik férfi kikiabált:

-Mi van nyanya, séta kocsikázunk?

Egy kicsit megszeppent, de erősen fogta a kormányt és megtartotta a sebességet. A zöld Skoda, elhúzta a csíkot. Juli néni, pedig ahogy beért a településre, jobbra fordult és a Bútor Bolt előtt megállt. Kiszállt és elment vásárolni. Olyan jó másfél óra múlva visszajött, bement a Bútor Boltba és szólt a Bulejsza Karcsinak, hogy fordítsa meg az autót. A srác itt volt eladó és abba a faluban lakott, ahol Juli néni. Valahogy még rokonok is voltak. Kijött, egy szabályos ipszilon fordulással vissza irányba állította az autót. Juli néni pedig beült és a megszabott balra, jobbra fordulókkal, szépen haza kocsikázott.

Így autózott, megszakításokkal, hetente, vagy éppen kéthetente. Valahogy már nem izgatta a vezetés, eltelt vele, mint lekváros gombóccal az egyszerű gyerek. Garázsba megnézte, még a port is letörölte róla, de már nem vágyott autózni.

Aztán egyik kedden mégis be kellett menni a járási székhelyre, úgy késő délután. Telt az idő, már javában beesteledett, de Juli néni még mindig nem ért haza az autóval. Férje pedig idegesen várta, de hiába. Egy idő után úgy döntött, utána megy, hátha valami baja történt. Szólt Erzsi néni férjének, a Péternek, hogy menjenek be a járási székhelyre. Sajnos Péter autója szervizen volt, így a téesz majorból hozott egy traktort és azzal mentek Juli néni keresésére. Meg is találták a szokott helyen, ott ült az autóban.

-Mi történt? Miért nem jöttél? – kérdezte az öreg az asszonyt.

-Képzeld, mire ideértem, bezárt a bolt, a Bulejsza gyerek meg már hazament. Nem volt, aki megfordítsa az autót

Innentől kezdve a megoldás már rutin fordulat volt. Péter, a traktoros megfordította, az öreg beült a felesége mellé az anyós ülésre és elindultak haza, mégpedig a sötét estébe a biztonság kedvéért, elől a traktoros, utána Juli néni, férjével, az autóval.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Megszenvedett jogosítvány”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés