Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 21. • Hetedhéthatár

Humor

Morzsák, viccek és visszaemlékezések – 21.

 

Fontos ügy

 

A cirkusz igazgatójától kérdezi egy férfi:
– Beszélhetnék azzal a művésszel, aki minden este kettéfűrészel egy nőt?
– Milyen ügyben óhajt beszélni vele?
– Volna egy megbízásom a számára.

 

 

Neil Angstrom

 

Az amerikai űrhajós volt az első ember, aki idegen égitestre tette a lábát. Az Apollo 11 űrhajó parancsnokaként 1969. július 20-án lépett a Hold felszínére társával, Edwin Aldrinnal együtt. Tettüket a következő mondattal fejezte ki: Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.

 

 

Sok szerencsét!

 

A Holdra lépés után volt Neil Angstromnak egy másik, ugyancsak elhíresült mondata: Sok szerencsét, Mr. Gorsky! A földi irányító központban nem tudták mire vélni ezt a mondatát. Megpróbálták megfejteni a rejtélyt, de sehogy sem sikerült. Angstrom pedig hosszú évekig nem árulta el senkinek. Egyszer, mikor már Mr. Gorsky meghalt, a föltett kérdésre megadta a választ.

Gyermekkorában egyik barátjával baseballt játszott az udvaron. A labda elgurult a szomszéd ház falához. Érte ment. Mikor lehajolt a labdáért, a fürdőszobából Mrs. Gorsky hangja hallatszott: Orális szex?! Orális szexet akarsz?! Majd akkor, ha a szomszéd kölyök felmegy a Holdra!

A NASA honlapja szerint ez így nem hangzott el, a történet csupán Buddy Hackett komikus szerzeménye. (Még így is nagyon aranyos.)

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS