3.
A Búgócsigában (folytatás)
Közöny és undor… Ez lehetett etikájuk, szeretet helyett ezt sugározhatták, mint a csernobili reaktor-maradványok. Nem ismerték a bűnt, mert bűn volt minden percük. És itt, a vég végén, gép-maradványokká lettek. Az önmagukat lelküktől, tudatlanságukban tudattalanul megfosztottak végső sorsára leltem volna itt rá? Nincs sok kétségem. Csúnya gúnnyal mondhatnám: porból lettek, porrá váltak tudatukban… Szinte elbódultam…
Majd hirtelen, vad robajra riadtam fel… A búgócsiga egyre meredekebbé vált, egyre több és több emberlavina zúdult alá, egymást verték, kaszabolták, rugdosták a tülekedésben az „emberek”. Az emberek???
„Ütötték egymást – nemcsak kézzel épen,
De fejjel, mellel, lábbal – s még mohóbban
Fogakkal tépték – mindenféleképpen.” (Hetedik Ének)
Jaj Dante! Legalább te ne kínozzál! – üvöltöttem…
__________________________________________________________________________
A búgócsiga csúcsa egyre emelkedett, egyre meredekebb lett, és szinte lepusztultak róla a tülekedők. Majd valami emelvény-féleség nőtt ki a közepéből, és elkezdett mozogni a csúcsán! A devasztált, csupasz heggyé dermedt búgócsiga csúcsáról megszólalt egy hang. Emberi hang volt, csak kissé fura. Mintha dobozból bőgött volna fel. És mintha a történelem összes diktátora egyesült volna benne. Megmerevedtem. Aztán elbődült ez a valami, mert valakinek nem merem elnevezni. Böözsenyakkkhitíííídzseremááájjj…!!!!!! Aztán ilyesfélét bőgött:grájcsódzségjúrijgedzseráájjjj…!!!! Buzzzórtsoraboripitííí!!!!!!… Gyíííloklévérgyíloklévéráááááá!!!!! Ez mintha magyarul lett volna… Rémület fogott el. Dugyegyáááá! Furegyurgyá…!!!! Nenenyeregyegrobáájjjjj!!!! – meg nem tudom, mert szinte eszemet vesztettem a visszhangtól, ami ezt az egész rémséget kísérte. És lassan, mint tétova vakok elkezdtek a barnafekete-lények felfelé igyekezni a búgócsiga bőgő oldalán. Most nem taposták egymást: áhitatban, ámulatban lehettek. Majd egy tisztes távolságot elérve ordítani kezdtek, valahogy így: „Hejaaaaaáááááá!!!!!” Majd lerogytak. Aztán felálltak, és kissé feljebb mentek, szinte ingerelve az ordítozót, akitől nyilván valami csodát vártak. Vagy mégsem? Féltek talán? Ezek? Akik tök egyformák, és nem néznek soha egymásra, nincs mimikájuk? Ők? Rajongtak tán? Nem hinném, hiszen az is egy érzelem, nekik pedig, eddigi tapasztalataim szerint, „olyanuk” nem volt. Őseim emlékei rémlettek fel a fasiszta, kommunista diktatúrákról, meg talán még a mélyebb történeti-genetikai hozadékaimból. Tehetetlen düh fogott el. Mintegy önkéntelen belső fuvallat hatására, arcomat két kezembe temetve, imádkozni kezdtem, valami fura, saját könyörgést: „Ha voltál, ha vagy, akkor adj világot elmémbe. Könyörgöm, most ez egyszer, hadd érjek az égig! Feledd el, hogy nem tudtam hinni, hogy lelkem széttört szilánkjaival Téged sebeztelek vérig. Tudom, hogy öltünk Téged tettekkel és gondolatokkal, hogy ésszel feledtük az észt mindenkor, midőn imádtuk önmagunkat. Érzem, hogy nem érdemlünk soha már bocsánatot. De te vagy! Ugye Vagy? Most már tán azért, hogy elpusztíts bennünket, s akkor még hozzánk kegyes vagy. Mert ne hagyj így élni, de meghalni se. Öntudatlan keresztúton haljon el végleg az értelem? Kérlek, mondd, hogy megértsem, mondd, hogy érezzem, mondd, hogy megtudjam, miért kell itt lennem? Miért kell átélnem azt, mitől rettegek? Küldtél, vagy álmodom, mondd meg, hogy hol vagyok, s add, hogy értsem már, hogy mi az, mit hallgatok, s mi az, amit látok? Súgd, hogy megértsem, súgd, hogy elérjen, súgd, hogy megfejthessem akaratod!”
„Hejaaaaaaaááááááá!!!!!!” – hallottam újra az üvöltést, és lezuhantam az ablakból.
____________________________________________________________________
Néhány röpke feljegyzés-maradvány
A különféle fizikai és lelki pályákra állított emberkék megtették már, amire „kérték” őket. Megbolondultak, egymásnak estek, mindenféle módokon öltek, tülekedtek a Csiga teteje felé, majd többségük visszazuhant, és vagy kezdte elölről, vagy végzett magával, vagy másokkal… És így tovább… Kiszabadultak a laborokban kifejlesztett vírusok, persze nem maguktól, mert így a gyilkosok is névtelenek maradhattak… Elérkezett a „senki nem tud semmit” korszaka, mert ellentmondások milliárdjai születtek a megrémült, megvezetett agyakban, de egyre inkább azokéban is, akik elkezdték „nagyban” az írtást… A bolondok háza kiköltözött a világ utcáira, tereire és mindenféle településbe behatolt…
MINDEN FILOZÓFIA HIÁBAVALÓSÁG VOLT.
Minden IRODALOM falra hányt borsó volt.
Minden TUDOMÁNYOS EREDMÉNY füstbe ment.
Nem írták ki egyetlen intézmény falára sem, hogy például: A KUTATÓINTÉZET MŰKÖDÉSE GONDOLATOK HIÁNYÁBAN, MEGSZŰNT. Vagy: EBBEN AZ IDŐSEK OTTHONÁBAN MINDEN LAKÓ EUTANÁZIÁBAN HALT MEG. Vagy: A JOGI EGYETEM BEZÁRT, MERT ELPUSZTULT A MORÁL. Vagy: A KATONAI AKADÉMIA AZ OKTATÓ TISZTEK SZADIZMUSA ÉS POLITIKAI ELKÖTELEZETTSÉGE OKÁN SZELLEMILEG MEGSEMMISÜLT. Vagy: AZ ORVOSI EGYETEMRE KIZÁRÓLAG A HOMO DEUS HITBEN ÉLŐKET VEHETIK FEL. Vagy: A TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET, A MÚLT MEGSZŰNÉSE MIATT BEZÁRT. Vagy: A POLITOLÓGIA TANSZÉK MUNKATÁRSAI A TANSZÉK FOLYOSÓIN SEM ENGEDÉLYEZIK A KÉTIRÁNYÚ KÖZLEKEDÉST. Vagy: A NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM A NÉP ÉS A JÓLÉT FOGALMÁNAK FÉLREÉRTELMEZÉSE MIATT SZÜNETELTETI MŰKÖDÉSÉT. Vagy: A KORMÁNY ERKÖLCSILEG MEGBUKOTT, A PÁRTSZÉKHÁZ BEZÁRT. … Három pont… (Mint a focimeccs végén a győztesnek).
Elérkezett a táltosok, javas asszonyok, asztrológusok, látók, és mindenféle hit-gyülekezet, szekta ideje, hiszen ők, mint mondják, ezt már előre látták. De elfelejtettek szólni, vagy hiába dumáltak, mert mi, halandók, nem voltunk képesek a sok handabandát, „havlatyot” megérteni… Hát ilyet! Most cseszhetjük!!!
Pedig dugig volt hősökkel és idiótákkal a világ, akik lehet, hogy éppen ezeken a néptelenné vált utcákon gyilkoltatták le magukat, valami szent eszméért… (Három pont…) De minek? Hangozhat a nihilista, ember utáni utókor zengzete. Csak már nincsenek hozzá fülek. Meg ott vannak a terek, ahol máglyára vitték a nőket és férfiakat is, vagy kerékbe törték őket, vagy felfeszíttettek, mint Jézust, de most még hamut se sodorhat a szél… A csend meg mindig győzött a halálüvöltések felett. A csend a legnagyobb úr az életben és a halálban. A kínzószerszámok meg ott lógnak árván a múzeumokban, használaton kívül. Nincsenek már látogatók, akik nagy röhögve, chips-zabálás közepette élcelődtek egymással, hogy „micsoda szar lehetett szegénynek”, akit mondjuk „ezekkel a bilincsekkel” vertek gúzsba, vagy „ezeket a szögeket” verték kezükbe, lábukba, vagy „ezen a nyújtón szabdalták szét testüket…” „Te jó Isten!” Kimondatott a név, ami nem tehet semmiről…
„A kutya bármilyen szóra képes ölni, vagy éppen szelíden viselkedni…” Ez a mondat a „Colombo” sorozatban hangzott el régen, de nem elég régen… Így aztán arra is be lehet tanítani, hogy az „ölj!”, meg arra is, hogy a kutyaszeretet törjön ki belőle és nyalakodva ugorjon fel valakire… A „szeress!” parancsra meg éppen ölhet is, vagy mit tudom én, ahogy a gazdi akarja. A Gazdi! Az ám! Aki azokban az értelmesnek mondott lényekben bizonyos tulajdonságokat (érzelmeket?) kikapcsolhat, kikapcsoltathat, másokat meg bekapcsoltat…
Emberidomár! Micsoda nagy és dicsőséges szakma! Mily sokan várták, hogy kihaljanak az efféle alakok, de aztán kiderült, hogy ők pusztultak el utoljára. Nem sikerült… Se nekik, se nekünk. Talán az egész élet, vagy mi, egy nagy pech csupán… Három pont, vagy kosár…
„Kutyául érzem magam” – szokta mondani az ember. Koránt sem tudva, hogy mit beszél…
„Majd megfordul a szél”, hisz’ „a többség jót akar…” – mondták egyesek. De „Ki” is volt a többség? „Most” már lehetne tudni, csakhogy nincs már, aki kimondja, hogy az idomítottak voltak mindig többségben. „Bom!” – felelné rá nagy mosolyogva Poirot… A „burokban születettek” sosem tudhatták, hol vannak, a sors-lények pedig azt sem tudták, hogy kicsodák… „Engedelmeskedj!” Ez volt a leggyakoribb vezetéknév. Rengeteg okosat mondtak még a „hivatalosan” utólag zseniknek nyilvánított alakok. Például azt is, hogy „a tudás hatalom.” „Ma” már tudnánk, ha lenne ma, hogy, aki az ölés szerteágazó tudományában volt profi, annak volt tényleges hatalma… Pont, pont, pont… Azt is tudtuk egykoron, hogy éppen a „válasz” volt az, amit „elfújt a szél.” Hiába tudtuk…
Hozzászólások