Zalán Tibor: El kell mondanom (magyarországi ősbemutató) • Hetedhéthatár

Színház

Zalán Tibor: El kell mondanom (magyarországi ősbemutató)

A Rózsavölgyi Szalon új bemutatója

Agoston Péter – Fekete Linda

Zalán Tibor a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója. Új darabját a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta. Ő akkor is költőnek tartja magát, ha prózát vagy éppen drámát ír. Az író, költő és drámaíró között nem tesz különbséget. Ahogyan saját maga fogalmaz: „Én elgondolkodtatni akarom az olvasóimat, a nézőket, érzelmeket, érzéseket megnyitni bennük. Ma már nem tudatosan, hanem ösztönösen építem fel a műveimet. Egyszerre vagyok ilyenkor színésze és nézője saját művemnek.”

Az El kell mondanom című művében egy fiktív családi történeten, egy fiatalember kései útkeresésén keresztül üzen a múlt jelennek. A Fiú nem tud továbblépni, élete megakadt. Elveszett. Hogy miként jutott idáig – ahhoz újra végig kell élnie korábbi helyzeteket, fel kell tárnia a múltat, titkokat, elhallgatásokat, családi ellentéteket katolikusok és zsidók között. Persze nem csak az ő élete rekedt meg a családban. Öröklődnek a kudarcok, a lelki sebek. A Fiút a körülötte lévők irányítják: az Anya, a Lány és a Nővér. Ők hárman. Vergődik köztük. Küzdeni próbál az Anya kontrollmániája ellen, a Lány elvárásaival szemben, és próbálja megérteni Nővére rejtélyes vonzódásait. Zalán Tibor különleges művében egy új utas és egy új holdvilág tűnik föl: a fantázia és a komoly játék keveredik a valósággal. A költészet olykor felemeli a drámát, miközben a szerző voltaképpen nagyon is reálisan arra keresi a választ: hogyan tudunk, vagy nem tudunk ma Magyarországon együtt élni.

Fekete Linda, Kútvölgyi Erzsébet, Cserna Antal

Zalán Tibor így fogalmaz az El kell mondanom kapcsán: „Eredetileg a rendszerváltásról szerettem volna darabot csinálni, mert erről eddig nem nagyon készült magyar színházban feldolgozás, és azt hittem, ezt meg fogom tudni csinálni. De arra jöttem rá: attól, hogy rendszert váltottunk, nem váltottuk meg az emberekben a traumákat, a terheket, nem vettük le a vállukról azokat a puttonyokat, amelyekben a sorsukat hordozzák. És a rendszerváltozás tematikájának boncolgatása közben szembesültem az emberi sorsokkal, azzal, hogy rendszerváltozással nem lett boldogabb az ember, hanem problematikusabbá vált számára a létezés. Az El kell mondanom cím azért született meg, mert az általam kitalált család szereplőinek van olyan kényszerük, hogy hallgassanak, és közben folyton beszélnek. De soha nem arról beszélnek, amit el kell mondani. És amit elmondanak a darabban, az El kell mondanom nyitómondattal, azt soha nem másnak mondják el, hanem önmagukban próbálják összegezni azt, amit nem lehet összegezni. Nem lehet összegezni azt, hogy ha egy élet 1940 tájékán kezdődik, abba belefér egy 2. világháború, abban benne van ’56, benne van a rendszerváltozás, és a környezetük nem mindig érti a reflexióikat. Hogy mit miért csinálnak. Ők maguk sem értik. Én erre próbáltam meg rájönni, miért ismétlődnek a hibák, miért ismételjük meg azt, ami velünk történik, a sérelmeinket miért toroljuk meg akaratlanul az ártatlanokon, amikor mi is ártatlanul éltük át a sérelmeket. Valahol oda lyukadtam ki, hogy az ember megválthatatlan és megváltoztathatatlan; illetve: nem tud változni. Az a lényege, hogy mindig ugyanaz: teli problémával és a környezete jobb vagy rosszabb; szerencsétlen vagy szerencsésebb; mindig önmaga lesz saját maga számára a legnagyobb kérdőjel és a megfejthetetlen keresztrejtvény.”

Auksz Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Ágoston Péter

Őze Áron rendező pedig azt mondja: „Mindenki cipeli magával a családi történeteket, a történeteken keresztül privát sorsokat és történelmi korszakokat is. Még akkor is viszi magával az ember ezeket, ha nem beszéltek minderről a családban. Az elhallgatott privát múltból adódó frusztráció megnehezíti az ember helyzetét a közösségekben, a társadalomban. Rombolja az egyént magát, rombolja a kapcsolatait is. Hiányzik az életének az alapköve ugyanis, az identitás. Az, hogy „ki vagyok én”. Ha erre a válasz, mint az egyén építőköve hiányzik, nagyon könnyen tévutakra léphet az ember. Zalán Tibor művének főszereplője valahogy szinte megállítja az időt, hogy felfedezze – ha még nem késő –, mitől nem tud saját maga, egyedül továbblépni, mitől nincsen saját története, mitől nem képes változni, egyáltalán: kicsoda ő. Nincs olyan pontja ennek a darabnak, amelyhez ne lenne bármelyik nézőnek köze majd. Ebben biztos vagyok.”

A főszereplő Fiút játszó Ágoston Péter szavait is idézzük: „A vasfüggöny leomlott, a határok megnyíltak, itt a szabad piac és a szabad világ – de mégis mit kezdjünk vele?

Az EL KELL MONDANOM egy férfi története, aki a rendszerváltás után épp hogy magához térni akaró Magyarországon szerez diplomát. Az örökös dilemmák, az idegekig hatoló bizonytalanság, a kínzó döntésképtelenség rabja. Vajon hol veszíthette el az irányítást az élete felett, ha ugyan valaha is a kezében volt? A saját élete felett, melyben a döntéseket mindig mások hozták/hozzák meg helyette. Hol van ebben az ő felelőssége és hol kezdődik a másoké: az anyja, az apja, a nővére, vagy a szerelme felelőssége? Egyáltalán lehet-e másnak felelőssége döntéseink meg, vagy meg nem hozása kapcsán?
Mi is a neve?
Vagy ebben a családban senkinek nincs neve?
Zalán Tibor új darabjának minden mondata költészet, fogalmazása azonban csak a lélektani realizmus talaján ér célba.
Azt hiszem, hogy igazán fontos, mély, szenvedélyes, húsbavágó előadást készítünk. 16 éven felül minden korosztálynak sokatmondó lesz!”

Szereplők: Ágoston Péter, Kútvölgyi Erzsébet, Fekete Linda, Auksz Éva, Cserna Antal, Ozsgyáni Mihály, Sipos Imre
Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Kiss Fabióla
Rendező: Őze Áron

Bemutató: 2021. szeptember 13.

(Fotók: Molnár Miklós)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS