Már nem, ahogy szaladtam
a pécsi Széchenyi térről álmomban
az állomásra vezető lejtőn
a régvárt tavaszi reggel
karcos hidegében
fiatalon s üdén
már nem, nem futhatok
egyetlen érkező tavaszban,
a tavaszok hajnalaiban sem
valamiféle reménnyel,
várakozással egy találkozás,
vagy lehetséges jövő felé.
futni már csak az álom enged,
az álmokban bármi megtörténhet,
hetven év súlyával, kibontott hajjal
lefelé a lejtőn, egyre lejjebb.
Hozzászólások