Múltidéző kifestőm javítgatom
Ismeretlen arcok néznek vissza rám,
erős kontúrjuk van bennem, s csak véltem:
látom őket, színeim árnyalatán.
Szalonigény, füstös réteg alól
kopnak régi kényszer aktok,
önmagamról is, az égszínkék
megélénkül, a nyűtt érzés
megfényesül, s lidérc verés
nélkül fókuszál a lencsém.
Avítt vásznamon nyugodt lesz a tónus.
Nem fecsérelhető idő, ami formáz,
és a képen csengőn csendül a kórus.
Hozzászólások