A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 36. rész • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

A Pécsi Dalárda története – (1847, 1862-1949) – 36. rész

„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje) 

Fogadtatás az 1892-es diadal után

Haksch Lajos
(Forrás: Pécsi Fejek 1929 – Wikipédia)

Az elmúlt részben azt ígértem, hogy az 1892. évi debreceni első hely itteni fogadtatásával kezdem a mondanivalómat. Előbb azonban hadd idézzem örök forrásom, Haksch Lajos (1862-1939): „A Pécsi Dalárda története (1862-1902)” című alapmű azon részét, amelyben a fontos siker kórus-béli „helyszíni lecsapódását” ismertette. „… Hát hiszen nem is volt a Pécsi Dalárdának – némi apró ízetlenségen kívül, amiket azonban komolysággal hárított el magától – ezután már semmi bántódása. A czélját (sic!) elérte – elérte pedig minden mesterkedés nélkül, mások mesterkedése ellenére is, pusztán a dalművészet erejével, az igazság hatalmával. Mehetett hát nyugodtan haza.”

Akkoriban a gyors hírhozás legalapvetőbb eszköze a távíró volt. A győzelem hírére a városban nagy lelkesedés lett úrrá. A lelkesedést pedig tett követte, és ennek eredményeként, amikor a győztes daloscsapattal befutott a vonat az indóházra, mai szóval a vasútállomásra, már hatalmas tömeg várta őket leírhatatlan lelkesedéssel. A nagy ovációtól Majorossy Imre (1847-1927), a város akkori főjegyzője – a későbbi polgármester – először nem jutott szóhoz. Amikor pedig jó sokára az éljenzés és a taps elült, ezt mondta:

A Pécsi Dalárda zászlaja (Forrás: Haksch Lajos könyve – Szerző felvétele)

„Mélyen tisztelt uraim! Pécs város polgárainak szíveit fölötte nagy öröm uralja azon percztől (sic!) fogva, mely önök diadalának kedves hírével köszöntött be hozzánk! Bár rendíthetetlen bizalommal tekinthettünk is azon küzdőtér felé, melyen önök győzelméhez szokott zászlójukat lobogtatni elhatározták, mégis jól tudtuk, hogy más törekvő, sőt haladott állású városnak önök példáin föllelkesült fiai már rég keresve keresik az alkalmat arra, hogy a győzelem babérját saját zászlójuknak részére ragadhassák el, s így előre volt látható, hogy a küzdelem nem lesz könnyű, sőt az elsőség dicsőségének megtartása fölötte nehéz is lesz.

És önök uraim a küzdők között magasan kiemelkedve a diadalt ismét kivívták. Debreczen (sic!), Nagyvárad, Kolozsvár és Miskolc elismeréseit a fő- és székváros műértő közönségének ítéletével megkoronáztatták, s megszerezték a sajnos már boldogult, de lelkünkben halhatatlan zenekirály és költő: Liszt Ferencz (sic!) nagy hazánkfia ezüst emlékszobrát – a művészi tökély szimbólumát, késő utódainknak is a legnagyobb buzdításul szolgálandó kincset.

A Pécsi Dalárda csoportképe 1891-ben (Forrás: Wikipédia)

A mily teljes lehet az elért siker fölött önök öröme, önérzete, sőt nagy büszkesége, épp oly fokú a szeretet és nagyrabecsülés, mely szíveinkben önök iránt honol, – és méltán, mert önök egylete az, mely 30 év óta a zene és ének művelése által a szívek és lelkek nemesítésére hat, a nyomor enyhítésével a felebaráti szeretetet példásan gyakorolja.  S miként vezérdaluk: ’Édes hazánk, kedves dalunk, érted élünk, érted halunk’ kitűnteti, a hazaszeretetet ápolja, terjeszti: – szóval a pécsi dalárda városunk nemzeti kultúr missziójának igen-igen nevezetes tényezője.

Fogadják mindezért győzhetetlen zászlójuk előtt tisztelgésünket, keresetlen szavakban kifejtett, de szívünk mélyéből eredő köszönetünket és elismerésünket, s midőn lelkesen Isten hozott – at mondunk, egyúttal fogadják ama hő óhajunk kijelentését, hogy a pécsi dalárdát, városunk büszkeségét, annak egybetartó és lelkesítő elnökeit, titkárát, és országszerte irigyelt kiváló karnagyot és énekművészt, a nemes gárda minden egyes tagját – fáradalmaiért jutalmazza meg az ország tisztelete, becsülése!

És midőn diadalmas zászlójukra szeretetünk és elismerésünk némi jelét képező babérkoszorút teszünk, ismételve mondjuk: Isten hozta önöket szerető szíveinkre vissza!”

Pécsi Vasútállomás Anno (Forrás: vasutallomasok.hu)

Mondanunk sem kell, ismét kitörő éljenzés követte ezt a szép beszédet, miközben az említett atlasz-szalagos babérkoszorút fölkötötték szeretett férfikórusuk zászlajára. Ezt követően mindjárt a város egyik akkori tekintélyes polgára, dr. Jobst László ügyvéd emelkedett szólásra az egyik helyi testvér-dalárda, a Pécsi Dalkoszorú nevében. Ő ezt mondta:

„Kedves daltestvérek! A régmúlt időkben arról ítélték meg valamely város nagyságát, hogy milyen vastagok falai, milyen magasak tornyai, milyen hősök fiai, szóval, hogy mennyire képes ellent állni az ellenség támadásának. Azon idők, midőn ez volt a mérték, a századok homályába lezajlottak, ma már csak az a város tarthat igényt a vezérszerepre, amelynek fiai a szellemi élet harczában (sic!) maguknak az első helyet biztosíthatják. Tagjai a Pécsi Dalárdának! A harczban, melyben e haza legjobbjai vettek részt, a bírálók egyértelmű határozata, az egész nemzet tapsai közt, nektek ítélte oda a babért, és bár a fényes diadalok egész sorozata után, melyet hasonló mérkőzések alkalmával kivívnotok sikerült, a múlt mintegy biztosítékot látszott nyújtani a fényes eredményre. Mégis, ismerve a versenyző dalárdák kitűnő készültségét, tudatával bírva az ellenetek irányuló és irigység által sugallt ellenséges áramlatnak, fokozott öröm tölté (sic!) el keblünket akkor, amidőn fényes diadalotokról értesültünk.

Pécs Széchenyi tér 19 század vége (Forrás: Wikipédia)

Testvéreink! Miként egymást igazán szerető testvérek egyikének öröme, boldogsága, dicsősége, a másiknak szívét nem irigység, hanem örömmel tölti el, mert hisz’ a fényből, amely a másikat bearanyozza, őrá is esik, ha nem több, egy sugár, azonképpen mi is, akik alig az első lépéseket tettük meg azon az úton, melyen ti oly hosszú és dicsőségteljes pályát futottatok be. Nem irigység, hanem a legnemesebb, a legtisztább baráti érzelem, ragaszkodás és hódolat érzelmeivel szívünkben jöttünk el, hogy üdvözöljünk benneteket mindjárt az első lépésnél, amidőn saruitokkal azon város porát érintitek, amelynek művészi éneketekkel annyi kellemes órát, annyi babért, annyi dicsőséget szereztetek.

És most, mielőtt visszatérnétek tűzhelyeitekhez, arra kérünk benneteket: tekintsétek bennünk a szerető testvért, akinek egész törekvése arra irányul, hogy komoly tanulmány és szorgalom által méltó társatokká küzdje föl magát, arra kérünk, hogy valamint a múltban, úgy a jövőben is ne szűnjetek meg terjesztői, mívelői (sic!) lenni a nemes dalnak. És igyekezzetek jövőben is teljes erőtökből arra törekedni, hogy méltók maradjatok régi hírnevetekhez. És nemes hivatástok betöltésében vezéreljen benneteket ama tudat, hogy aki a magyar dalt műveli és terjeszti, az mindnyájunk édes anyjának, a hazának tesz elévülhetetlen szolgálatokat, és ne szűnjetek meg jövőben sem közreműködni abban, hogy akiket a mindennapi élet bajai, a párt-élet, párt-viszályok torzsalkodásai el is választanak, hozza össze ismét és sarkalja együttműködésre az örökké szép, a mindig ifjú dal.

És végül találó jeligéteket idézve azt kívánom, és arra kérlek benneteket: ’Éljetek a kedves dalért,’ hogy ha kell, nyugodtan ’halhassatok meg az édes hazáért.’ Isten éltesse a Pécsi Dalárdát, és annak minden egyes tagját!”

A szép beszédekért a kórus nevében Jilly Alajos (1846-1905) dalos társ mondott köszönetet. A pontos szövegeket örök forrásunk, Haksch Lajos közölte nevezetes kötetében, amelyből oly sokszor idéztem.

Mai kórustagok figyelem: ezután a Pécsi Dalárda a megjelent pécsi polgárok ezreinek (!) sorfala és kísérete mellett, a katonazenekar indulóinak hangjainál, vonult föl a városunk központjába. Azt is el kell mondanunk, hogy tiszteletükre föllobogózták a várost, és a pécsiek az ablakokból, erkélyeken, sőt a háztetőkről is integetve köszöntötték őket. Haksch Lajosunk azt a hasonlatot említette, hogy csak a királyt fogadták így! …

 

Ferenc József Pécsett, az 1892. év egyéb dalos-eseményei

I. Ferenc József (Forrás: Wikipédia)

A nagy ünneplés után – ahogy mondani szoktuk ekkor – a dolgos hétköznapok következtek dalárdánk életében is, de még egy fényes esemény történt a város életében 1892 őszén, amelyből természetesen a Pécsi Dalárda is kivette a részét. Maga I. Ferenc József (1830-1916) magyar király látogatott Pécsre szeptember 13.-án, addig immár negyedszer, és amikor a város polgársága fáklyás-zenés fölvonulással tisztelgett előtte, kórusunk két férfikart szólaltatott meg a püspöki palota előtt.

Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)

Amikor azonban a második számukra, az akkor országszerte ismert Hoffer Károly (1843-1921): „Királyhimnusz” című művére került a sor, éppen akkor kondultak meg székesegyházunk harangjai, esti imára szólítván a híveket. Ferenc József a kondulások elmúltával leüzent, és ismételni kérte a művet. Amikor pedig ismételten elénekelték, nagyon tetszett néki. Ezt onnan tudhatták meg a színe elé járuló küldöttség tagjai, Aidinger János (1846-1906) elnök, Hoffer Károly és Eckhardt Antal karmesterek, Szigriszt Alajos pénztárnok, hogy őfelsége ezt mondta: – Igazán szép, nagyon szép volt! Azt tudni kell, hogy akkor már ezt az alkotást zenekari kísérettel szólaltatták meg, amely így hatásosabbnak bizonyult, és ezt ő is észrevette.  Megkérdezte ezek után Hoffer Károlyt – miután megdicsérte himnuszát –, hogy szerepelt-e a Pécsi Dalárda az országos dalárversenyen a fővárosunkban. Még nagyobb volt az öröme akkor, midőn megtudta: ott az első helyet szerezték meg!

Ferenc József látogatása 1892 (Forrás: Wikipédia)

Ennek az eseménynek a tárgyalásánál érthetjük meg Haksch Lajos barátunk lelkesedését, amikor a kötetében a győztes budapesti versenyről való hazatérést a királyi látogatás jelentőségéhez hasonlította…

És még mindig nem volt vége a budapesti diadal „utóhatásának.” Nagy hangversenyre került sor október 22.-én, hogy ennek bevétele segítsen megoldani azokat az anyagi nehézségeket, amelyek az országos versenyen való részvétel költségeinek hitelfölvétel útján történt előteremtésének törlesztésénél utólag is fölmerültek. A műsor összeállítása nívósra sikerült, ekkorra időzített írása fölolvasására meghívták a kor nevezetes közéleti személyiségét, Rákosi (Kremsner) Viktort (hírlapi nevén Sipuluszt, 1860-1923), mégis csak háromsornyi nézői jegyet adtak el az előadásra!

Pécs Székesegyház 1882 és 1891 (Forrás: Wikipédia)

A kor neves helybéli napilapja, a Pécsi Figyelő (1890-1894, 1896-1900) paprikás hangú írásában dühösen meg is jegyezte ezt, amikor megdöbbenését fejezte ki a minap még országos seregszemlét nyert Pécsi Dalárdától való publikum-elfordulásról.

Aidinger János (Forrás: Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye)

Mindenesetre a daloskör és jelenlévő barátai nem zavartatták magukat ettől: a rendezvény befejezését követően a nemzeti sörcsarnokban rendeztek társas vacsorát. Itt fölszólalt, és méltatta a város első énekkarának elért sikerét dr. Szuly János (1849-1929) neves ügyvéd. Sajnálatát fejezte ki a hangverseny részvétlenségéről, ókori görög hősök hasonló helyzetével példálózván. Mivel tudták a dalárdatagok, hogy barátjukról van szó, válaszul a gesztusra Jilly Alajos köszöntötte dr. Szuly Jánost. Voltak még azonban olyan tekintélyes pécsi polgárok, akik támogatták a sikeres Pécsi dalárdát. Ezek egyike volt Schönherr Mihály, a Nádor akkori tulajdonosa, aki díszlakomával vendégelte meg őket.

Meg kell említeni még azt a három hangversenyt, amelyeket az alapszabályuk szerint rendeztek, és amikor a Pécs-Baranyai Kertész Egylet kiállítást rendezett, a megnyitón ők is énekeltek. Amikor pedig a jogakadémiai hallgatók 1892. október 6.-án ünnepséget rendeztek az aradi vértanúk emlékére, szintén vállaltak szereplést. A tisztikar maradt hivatalban továbbra is – egyedül az év közben lemondott ifj. Simacsek Alajos másod-karmester helyébe lépett Eckhardt Antal –, Aidinger János elnök  vezetésével. Bizalmat szavaztak tehát még például Reberics Imre (1844-1926) alelnöknek, Kiss József (1858-1939) titkárnak, Scheuerer Károly másodtitkárnak, Hoffer Károly első karmesternek, Szigriszt Alajos pénztárosnak, Bornesz Máté igazgatónak, Vész Albert levéltárosnak, a választmány tagjainak is.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS