Mit nekem az ősz • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Mit nekem az ősz

 

Ha múlik a perc, mert úgy gondolod,
és csak belőled fogy valamennyi,
feszül, pendül, s ereszt pár sornyi húrt,
az életből is csak kottafejnyit.

Dallamok érkeznek, szertefutnak,
szeretsz, ölelsz, sírsz és reprodukálsz,
és ha itt hagysz még mást is ezentúl,
léted nem lesz egy villanás csupán.

S az ősz, e pörgő, télelő tündér,
ha rád teríti avarköpenyét,
szellője csak borzol, könnyűn átmos,
bent érzi még parázsnyár melegét.

Így belőled nő röpke perc s idő,
és a tél is csak köztes látomás,
elaltat, olvad, már zsongat újra,
és Isten csendje sem végállomás.

Tudva s tudatlanul DNS-ed
kart kötő lánc és tánc szakadásig,
akár a hűsítő langyos eső,
tavaszpermet minden aratásig.

Mit nekem hát az ősz, fáradtan visz,
télbe ringat, s ébreszt üde ifjan,
s hajam kibontja ringó kalászok,
s a nyár pipacstól vörös mezején.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS