Csiky Gergely (1842-1891), a paptanárból lett sikeres színműíró, akit a Nemzeti Színházban ravataloztak fel, a romantika korának embere volt. Utolsó műve, A nagymama szövegkönyve egy romantikus operett-librettó, amely nem nélkülözi ugyanakkor a társadalomkritikát. A romantika azonban a modernizmussal száműzetett, a mai „trendi” korszellem pedig – főleg a prózai színjátszásban – mitől sincs távolabb, mint a romantikától. Az opera és a klasszikus balett ellenben továbbra is élteti a stílusirányzatot: hová is lennének Wagner, Verdi, Puccini, Csajkovszkij és Petipa nélkül? És itt az első szerencsés mozzanata a pécsi előadásnak: Nagy Viktor érdemes művész, a vendégrendező rutinos opera-rendező, és opera-színpadra álmodta a darabot. Ebben tökéletes partnere volt Horesnyi Balázs, a príma díszletek, Rátkai Erzsébet, a pazar jelmezek tervezője és a jelmezek kiváló kivitelezője, Stern Katalin. Már a nyitánnyal egy romantikus opera-világba szippantanak be minket. Kialszik a nézőtéri fény, reflektor irányul a zárt vörös bársonyfüggönyre, és megszólal a Hattyúk tavának legismertebb, sodró, fokozódó vezérmotívuma, s mikor csúcsra ér, felmegy a függöny. Aztán a színpadon még két festett vászonkulissza emelkedik fel, hogy föltáruljon a nagyszabású, perspektivikus, szellemes és míves díszlet, minimális kellék-bútorral. Az expozíció idézőjel: egy régmúlt kor megidézése következik. De semmi nem idegen színháztól és nézőjétől, ami emberi, játszódjon bármikor, s itt kasztszellem, előítéletek miatt elvetélt szerelmek, megnyomorított érzelmi életek, elárvult, elveszettnek hitt unokák vannak terítéken -, de mindezek jóvátétele is. S egy nagymama, aki a maga boldogtalansága folytán megtanult átlépni a belénevelt előítéleteken és megalkuváson, és mindenre kész, hogy szeretteinek boldogsága elől elhárítsa az akadályokat.
Vári Éva, Takaró Kristóf (Fotó: Juhász Éva)
A darabot a címszereplő jutalomjátékának szokták nevezni. A Lipics Zsolt igazgató felkérésére a nagyszínház színpadára és főszerepben 28 év után visszatérő Vári Éva játssza a címszerepet. Vajon ennek a romantikus vígjátéknak a nagymama-szerepe mennyiben lehet jutalomjáték a naiva – vagy primadonna-szerepkörbe nemigen illő Vári Éva számára? Nos, ez a kivételesen nagy színésznő elsöpör minden aggodalmat. A rá jellemző odaadással, intenzitással játszik, és Nagymamája busás jutalom a néző számára. Külső eszközeit a tökéletes illúziókeltés jellemzi, ami nem egy szimpla feladat. Mert gyönyörűek a jelmezei, de tudni kell viselni őket: uszályosak a ruhák, és erről, tegyen bármit, nem feledkezhet meg. Az ezüstfejű sétapálca pedig nem holt kellék, hanem a játék része a kezében. A további, a belülről fogant bravúr pedig, hogy az elegáns, ősz dámán átüt Vári Éva személyes, „saját vérrel színezett” színészete: egy hús-vér, valódi embert hoz a színpadra a fájdalmaival, elrontott életével és az ennek ellenére megőrzött, elpusztíthatatlan életszeretettel és reménnyel.
Vári Éva kiváló partnere a szerelmi-családi bonyodalmak főszereplői közül Vlasits Barbara, aki Mártát, az elárvult szerelem-gyerekként a nagymama tudta nélkül az intézetében nevelt unokáját játssza. Minden negéd nélkül, hiteles őszinteséggel és daccal játssza ezt a könnyen naiva-csipogásba vihető szerepet. Sinka Edina egyetemi hallgató létére magától értetődő természetességgel, tehetségesen és üdítően játssza Örkényi Piroska szerepét. A Márta miatt magát az intézetbe beszélhámoskodó nagymama-kedvence, Szerémi Ernő szerepe távol áll Takaró Kristóf alkatától. Kis Noszty Feri-s linkség, vagányság mellett határozott vonzerő, férfibáj szükséges ahhoz, hogy ez a szédelgő mindig minden szereplőt levegyen a lábáról. Ennek a darabnak a világában viszont nincs az a nő, akinek dilemmát okozna az Ernő (Takaró Kristóf) és a Kálmán (a Rómeóra predesztinált Arató Ármin) közötti választás. Így nehezebb elhinnünk, hogy Márta hajlandó – először kizárólag a nagymama ábrándja miatt – Ernőt választani. A nagymama életre szóló lánykori szerelme, Örkényi ezredes Laklóth Aladár. Látunk egy fess, enyhén őszies bonvivánt. De a szerelmi csalódás miatt megkeseredett agglegényt, a morózus, zsémbes és ingerlékeny, harsányan parancsolgató, az öreg tábori lelkészével ordítozó visszavonult hadfit a Szeréminé iránti ijesztő haragjával nemigen látjuk. Ezt a snájdig, szimpatikus Örkényit nem olyan nagy kunszt a nagymamának kiengesztelnie. Veszekedő-társát, Koszta nyugalmazott tábori lelkészt sokkal karakteresebben, hibátlan komikusi vénával és stílusérzékkel játssza Stenczer Béla, és hasonlóan jól formálja meg Unger Pálma a nagymama házvezetőnőjét, Galambosnét. A darab két erős, komikus epizódszerepe – Szerafin, a vénlány intézeti nevelőnő és Tódorka tanár úr, Szerémi Ernő mentora -, a 24 éve mátka-pár arra íródott, hogy erre termett színészek önmagukból, nagy kedvvel „megcsinálják”. A találó, tipikus karakter tökéletesen sikerül Stubendek Katalinnak, és felszabadult játékkedvével rengeteg vidámságot fakaszt. De túl sok, túl harsány. Nem tud ellenállni a kísértésnek, és a még több nevetésért, nyílt színi tapsért „kilóg a színésznő lába” Szerafinból. Szintén nagyon humoros Köles Ferenc Tódorka tanár-ura. De a belejátszott sok vicc szétszedi a figurát, nem áll össze Tódorka gátlásos, szende, végletesen becsületes, mulya karaktere. Persze az is lehet, hogy Stubendek és Köles jobban ismeri a közönség – az enyémnél magasabb – ingerküszöbét.
Vári Éva, Takaró Kristóf (Fotó: Juhász Éva)
Az átlagosat jóval meghaladó ambícióval, befektetéssel és igényességgel egy olyan darabot vitt színre a Pécsi Nemzeti Színház, amelynek nyilvánvaló veszélye az érzelgős, giccses interpretáció. Pécsen nem hogy elkerülték ezt, de több fokkal jobb ez az előadás, mint a Nemzeti Színházban a 90-es években (Tolnay Klárival, Kállai Ferenccel, Sinkovits Imrével, Agárdy Gáborral, Béres Ilonával) Iglódi István rendezésében bemutatott változat. Az előadás nagy siker, hálás a közönség (föl is állt a premieren) Vári Éva comebackjéért egy tökéletes kiállítású és jó – rendezői rejtvények megfejtését nem igénylő, „csupán” szórakoztató, nevettető, helyenként megkönnyeztető – produkcióban.
(Bemutató: 2021. december 4.)
Hozzászólások