1.
Ma még
Veled, benned pörgök, fergeteg,
körbe-körbe forgok, kergetek,
kibomlott hajamba súg a szél,
miért, kiről, most ne mondjad még,
csak vigyél.
Ma vígságos könny a vagyonom,
ritmusod köveken táncolom,
csipkés sziklák oldódnak mézben,
tárt karokkal zuhannak mélybe,
s csak égnek.
Ma csak mosolygok, rád nevetek,
nyitott szirmokra ráheverek,
édes jaj-t szólj reggeli kortyom,
ma bűvös szó legyen a gondom,
s én viselem.
Hogy meddig? – a holnapra űzöm,
vágyaim rőt lángokba küldöm,
ma tükröm tükrébe hullottam,
s egy rám omló, sikló fodorba,
s engedtek.
Ma még szeress, s ne kérdezd, mi ez,
ma még dúdolj, csak kacagj velem,
a holnap, bármi, most ne eressz,
ma még táncolj, amíg csak lehet.
(2019.augusztus29.)
2.
aztán sárban bakancsban
ma nem érdekel a rossz
s hogy kinek van igaza
miként is szólhatna
tárgyiasult eset
letakart terek közé
szorult föl meg
elhagyható
jellegtelen keret
ahogy velünk éppen
packáz a jelen vagy a
kitaszított múlt keretez
nekünk mantrát miért
ne hihetném annyira
bujkál és jól kitakarjuk
magunk a szabad a rossz
és szabad a jóban míg
eltalál végül egy ménkű
nagy diónak feltörhetetlen
oly nyákos bája mi fogva tartja
mákonyos gondolat cellája
rácsa fals utasra várón
útra kész páholyos helyén
a vérvörös nekünk feszített
fogda-bársonyát
aztán ott maradunk
mind a sötét sarokban
sok ősznyi keserv jól
összehúzódva mint
elkártyázott semmik
fehér galléros dzsentrik
között sajgó emlékű
sebek már újgenerációs
mutáns gondolattal tele
és béklyóba kötött hátra
feszült kezek s a gyomor
sem rándul már görcsbe
Miatta és nem írhatjuk
vissza sem jóvá így már
magunknak a jelent
vajon mikor hagy végre békén
engem ez az arctalan részség
ami ha eddig nem ölelt hát ne is
korholjon rám és legfőképpen
ne sajnáljon bennem semmit
hogy így idevert a sors közéjük
e cifra helyre – lenni
mert ma nem érdekel éppen semmi
(2022 január 13.)
3.
A tudatvesztés disztópiája
és
Betűket szántok mégis, oktalan s tudatlan,
ami belém fért, semmi, azt is letagadtam,
a csönd is legyen süket, hagyjon engem balgán,
szenvedjek, és ne tudjam, mi is hajtja tovább
kínlódásom malmát.
Ennék testem keselyűk, sakálok közt viszály,
körforgás hasznos részeként, és aztán: Viszlát!,
okát se tudjam, ne értsem: TTT lista,
lennék, csak úgy, simán és gondolat fosztottan:
lábon egy harisnya.
(2022. január 13.)
Utóhang – A visszajáró
részlet
… és szüremkedik messziről a dallam,
angyali, csengő, ifjú e lányka,
rója az erdőt, jő kikelet,
zengi az apró szíve, harangszó,
kondul a lélek, hí titeket.
Gyöngyei ringnak, hangja melenget,
lépte nyomán nő, sarjad a fű,
hajlik a csókra csöpp, piros ajka,
apró kis ujja fűzi a tűt.
Szívből előbújt, érzed-e, lányka,
és az idő úgy illan vele,
illat ízében, csillám patakban
hozzád repül, nézd, add a kezed!
Lá, lálá, lá lá, lá lálá, lá, lá…
… és nap sárga tündérblúzban,
könnyes ablakom előtt sétál el újra
a tegnapi boldog babakocsis,
a szél kicsapja ajtóm,
és friss, üde fuvallattal
inkább csak érzem,
mint tudom, hogy ki érkezik,
miközben enyhül szívemen a szorítás.
(2016 szeptember 6.)
Hozzászólások