A lépés idővel kilép mindenhonnan,
maradnak a szűrt ízek, múltam foglyai,
előttem vetkőz fölajzott színét a lét,
s a bolti pult mögött ürülnek polcaim.
Fürge válasz ül nyitott kérdéseimre,
már nem vitatok szikrát lobbanó tűzben,
ég, és égni jó, még ha nem is maradhat,
nem is szállhat az égig ritkuló füstje.
A rab szabad, eszméim meztelen hagytak,
bőröm redőin mázzá puhult a tökély,
hordhatok fehéret, vöröset, feketét,
testemnek, úgyis puhát terít a fövény.
Hozzászólások