Már késő • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Már késő

 

Meg kellene tanulnom
újra futni, jóízűt hajolni
az igazak felől, és hinni
a szándékok tisztaságában.
Jó lenne, Istenem, együgyű
gyermek lenni újra,
mikor még vajas kiflim
rágcsáltam nagy doga előtt,
s hogy aggódjam bűnömön,
mert a Findeisz belém csípett,
s én ütök, s az intőt, éjjel,
persze alá én körmölöm.
Okos, felnőtt kéztől józanító
pofonok sora csattant.
Jaj!, annyi rosszat tettem,
mert a spenótot éhesen sem
ettem, zúzott volt a térdem,
a fejem betörték, és
akkor sem hittem még,
hogy repülhet kő felém.

De ott, a hintáról, arcra leesve,
a szidalmak elfogytak, és akkor
gyanús lett. A félsz, csupa vér,
pöttyös ruhámon lecsurgott,
hirtelen eltörpültek bennem
gyermek bűneim, s a krétától szürke
táblán feszengő mondat, ős amulett:

– A szeretet mindent legyőz –
________kihűlt hamu lett.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS