Megírhatnám,
hiába szólt rájuk istenük, hogy hohó,
már az első emberpár is vak volt. Mohó.
Ördögére fogta, s elveszett az Éden,
így űzettünk ki a jóból réges-régen.
Isten kegyéért Ábel füstje szállt égig,
Káin dühe kísért a ma éles késig!
Megírhatnám,
hányan éltek és élnek kéjre, gyomorra,
hiába pusztult Szodoma és Gomora,
a gonoszság és a förtelem itt maradt,
ez néha téged is megkísért, ne tagadd!
Virul a rossz, ma is a jóra vár bukás,
ma nem használ ima, átok és Lót-futás.
Megírhatnám,
bár sok istennek is áldozott az Ókor,
lassan kifogytak borból, bölcsekből, jóból,
mára a nagy Olümposz földivé kopott,
csupán a vén írástudók hagytak nyomot.
Az egész világot megrengette Róma,
majd lerombolta másik hatalmi bóna.
Megírhatnám,
megváltóvá tett Isten fiát egy kereszt,
de jelével másként hinni ma sem ereszt.
Máglyák égtek és kardok döftek hidegen,
ki mást gondolt, hitt, így lett gyűlölt idegen.
Bosszút hirdették a választott lovagok,
másokon gázolva át, mint sok rovaron.
Megírhatnám,
mennyire acélos ez a szép, új világ,
de sok füsttől, szólamoktól ugyan ki lát?
Tankok gázolnak élőkön és sírokon,
jól él, aki csal, lop, vagy aki jó rokon.
Kiismerhetetlen már maga az ég is,
sóhajtva égre nézek és hiszek: mégis!
Zárszóként
ember Emberként maradhat boldog,
akár jól vagy rosszul mehetnek dolgok,
túl a végtelen nagy celofán-falán,
az ember megleli önmagát – talán!
Hozzászólások