Az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség 2022-es bábszínházi világnapi üzenetét Ranjana Pandey indiai bábművész, író, színházi és televíziós rendező, tanár írta.
A tenger
A Bóbita Bábszínház társulata óriásbábokkal 2014 tavaszán (forrás: www.bobita.hu)
A tenger egyik partról a másik partra, egyik szigetről a másik szigetre, egyik kontinensről a másik kontinensre vitte át a mesemondókat és a meséket. A mesék aztán összekeveredtek, a sokféle kultúrától, mint a jó fűszertől, csak ízesebbé váltak. Így kapták varázserejüket és halhatatlanságukat.
Ebből táplálkoznak a mesék, a tengeri sárkányok, a sellők és minden más fantasztikus teremtmény az idők kezdetétől fogva.
Hercegnők és kalózok, tengerészek és kereskedők utaztak a tengeren mesés vagyonokkal, iparosokkal, udvari bolondokkal, egzotikus árukkal, és ahogy egyik kultúrától a másikig hajóztak, magukkal vitték a nagy mítoszokat, a Mahabharatát, a Ramajanát, a Samudra-mantanát, Szindbád, a tengerész kalandjait, a Nyugati utazást vagy az Ezeregyéjszaka meséit.
Ezek a mesék minden egyes meséléssel megváltoztak, az évszázadok alatt új rétegekkel gazdagodtak. Szórakoztatták a távoli, ismeretlen földekről érkező utazókat, kalandorokat, hősöket és gonosztevőket elterelték a figyelmüket, tápláltál a lelküket.
A tenger, ami megmaradt mágikusnak és misztikusnak, milliók életére van hatással a Földön. Táplál bennünket és képzeletünket. Az óceán az földi bölcsője is.
De napjaink valósága szomorú. A tenger a végső határunk – a végső határ köztünk és a jelenleg ismert életünk megsemmisülése között. Tengereink szennyezettek, az életükért küzdenek, a mohóság és a nemtörődöm pazarlás hálójában vergődnek. Haldokló korallok és tengeri élőlények szeméttel teli levesévé váltak. Egy kicsit mindannyian a részesei vagyunk ennek a szomorú valóságnak.
A mai mesélőknek az a feladata, hogy újraélessze a Föld Tengerei, az egyetlen otthununk iránt érzett tiszteletet. Egyesítsük kreativitásunkat ennek érdekében. Most azonnal.
Ranjana Pandey
Hozzászólások