Novalis emlékére

Csalogat az álmok világa
meglelni az elérhetetlent,
hogy senki ne éljen hiába,
néha át is festhet rút jelent.

Hív bejárni ifjú boldogan,
hiszen az ideje kortalan,
érezni a nem is fontosat,
hol értékes, mi volt oktalan.

A szépet hajnalig megadja,
amit a nappal majd megtagad,
talán a lélek csillagpartja
sejti, végtelenen sincs lakat.

Az álmodó mindig súlytalan,
pedig nem ő, csak vágya repked,
a testnek vánkosán nyugta van,
csak mosoly töri át a rendet.

Valahol, a szem íriszében
mindig ott rejlik a kék virág,
nappal piheg retina-mélyen,
éjjel majd boldog álmot kíván.

Megosztás

Tweet