Emberélményeim - 1. • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Emberélményeim – 1.

Emberélményeim közül a legmeghatározóbb személyiségnek tanítómat, Magyarvári Jánost tartom, akit jellemvonásaiban, gyerekekhez való viszonyában, küllemében, ezüstös hajával, mosolygós arcával, Móra Ferenc történeteiben megírt, megrajzolt, kedves, igazságos, jóságos tanító uraihoz hasonlítottam, amióta csak olvastam a szívhez szóló elbeszéléseit. Elevenen él bennem arca, jósága, önzetlensége, néhány közös jelenet, amivel beírta magát életembe, hiszen sorsom alakulásában, alakításában tevékenyen részt vett. Különös kapcsolat volt kezdettől fogva a miénk. Szerettem iskolába járni, figyelni, áhítattal hallgattam a tanítómat, szó szerint ittam a szavait. Szigorú volt, de nagyon igazságos, soha nem kivételezett a jobb módú és a szegény, a lumpen réteg gyerekei között, figyelte a tehetséget. Meglehetősen cserfes, érdeklődő kislány voltam, sikeresen zárult az első osztály. Ebben nagy szerepet játszott anyám, aki esténként megnézte a házi feladataimat, olvasni tanított, mert nem tudtam elsajátítani az olvasás mechanizmusát, hiába ismertem a betűket. Anyám fakanállal ült mellettem az asztalnál, és addig-addig olvastatott, hogy kívülről fújtam a rövid olvasmányokat, ötöst is kaptam olvasásból, több alkalommal. Anyám berohant a tanító bácsimhoz és elmondta a valóságot, hogy nem tudok olvasni, csak megtanulom a szöveget – próbálja össze-vissza olvastatni a szavakat – kérte a tanítómat, – persze kiderült a szomorú tény, hogy csak a betűket ismerem. Jött a hadd el hadd – tanítóm azt tanácsolta, hogy anyám egyetlen mesét se olvasson nekem a könyvtárból kölcsönzött könyvekből. Voltam bajban, hiába rimánkodtam, sírtam, hisztiztem este, anyám nem olvasott többé. Nagy szomorúságomban, ürességemben, amit a mesék nélkülözése váltott ki, csak magamra hagyatkozhattam; elbújtam az üres disznóólban olvasókönyvemmel, és sírva próbáltam összeolvasni a betűket. Egy hét alatt tökéletesen elsajátítottam az olvasás tudományát; lám milyen csodára képes a kényszer?! A katarzis érzését a rövid, aztán a hosszabb meséknél is megtapasztalhattam, faltam a falu egyelten, üveges szekrényes könyvtárának könyveit, mire gimnáziumba beiratkoztam, a szőlészet és borászat, meg a hasonló három ismeretterjesztő könyvön kívül szinte mindent elolvastam,  így  különös és elválaszthatatlan kapcsolatba kerültem és vagyok máig az irodalommal, ez ennek a mohó olvasási korszakomnak köszönhető.

Beteges gyermek voltam, hamar megfáztam, gyakran rendetlenkedett a tüdőm, sokszor jött értem a mentőautó és szirénázva szállított Pécsre, a gyermekklinikára. Ilyenkor heteket töltöttem a kórházban. Anyám, ha tehette, hetente két alkalommal eljött meglátogatni. Mire ideért szegény, a 22 kilométerért körbeutazta Baranyát, hiszen busszal és vonattal is kellett jönnie az egy órácskáért, amit velem tölthetett. Ezeken a napokon mást nem tudott csinálni. Drága tanítóm többször is meglátogatott; barna bőrből készült pilótasapkájában, hátizsákkal motorozott el Pécsre öreg motorján, fél óra alatt ért be hozzám. Megölelt és mindig meglepett valami finomsággal, olyan mosolygó őszibarackkal, amilyen a mi kertünkben sosem termett, csak  szegényes, apró szemű, vakotás gyümölcsöket ringatott a kis fa. Kaptam olyan úri, krémes süteményeket is, amilyeneket a felesége tudott sütni, de nálunk ezek a sütik ismeretlenek voltak, mert a szegényeknél a kelt tészták, kalácsok, fánk voltak divatban, de búcsúkor piskótát is sütöttek. Nagyon örültem kincseimnek, meg az olvasnivalónak, hiszen könyvet is hozott a tanítóm, hogy ne felejtsek el olvasni. Másodikos koromban keveset járhattam a gyerekek közé a tüdőbetegségem miatt. Anyámnak javasolta a tüdőgyógyász, hogy engedjen el Mosdósra 4-5 hónapra, de anyám visszautasította a lehetőséget, inkább vállalta, hogy heti három alkalommal elvisz a sásdi tüdőgondozóba injekcióra. A kórházból hazatérve tanítóm délutánonként járt hozzám és nagy türelemmel tanította nekem a másodikos anyagot. Anyám kezeit morzsolgatva kérdezte tőlem, hogy mivel tartozik munkájáért. Akkor csak annyit mondott, semmivel Mariska, adtál nekem egy okos lányt. Év végén sikeres vizsgát tettem, s hogy nem kellett évet ismételnem a sok hiányzás miatt, tanítóm önzetlen segítségének köszönhetem.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS