Egy hegyi tanyán, télvíz idején a gazdának meghalt a felesége. Mivel nagy volt a hó, nem tudta leszállítani a faluba, hogy ott temesse el. Így tavaszig a csonttá fagyott holttest az istálló előtt rostokolt – olvastam valahol.
Amikor este a gazda kiment az állataihoz, lámpását “felesége” nyitott állkapcsai közé szokta akasztani.
Szintén az olvasmányaimból tudom, hogy a második világháború idején, pár nappal a német kapituláció után, egy amerikai újságíró Oroszhonba látogatott. Automobilja egy falu határát szelte át, ahol a gyerekek vidáman szánkóztak. Leszállt a kocsiról, hogy csokoládét adjon nekik. Akkor vette észre, hogy az ártatlan kisfiúk csonttá fagyott német katonákon “csicsonkáznak”.
(Megjegyzem, mindkét esetet valós tényként tálalták a szerzők…)
Ehhez képest dajkamese a minap látott természetfilm, melyben a nőstény makákó éjszakára halott kölykével “takarózott”, melytől napok óta nem tudott megválni.
Ennyit az emberi faj sokat hangoztatott értelmi és érzelmi felsőbbrendűségéről.
Hozzászólások