(Ji King – Változások Könyve)
Bőröd arany eső virága,
hajad bondor szála
záporozik szájam
termékeny talajára.
Sétálsz ujjaim hegyéig,
én kézfejeden vissza,
majd lassan előre
az életvonal-árkon –
örökké hazaérkezésed várom,
fulladjak bele hónaljad
erdőillatába,
táncolok ájult arcod avartüzében
– hasábszív,
kályha -,
simogatom melledet, hátad,
forró mámor vagyok,
ahogy nyakadba csókolom
mélyülő szuszogásod.
Nekem létezel itt –
álomhitt csípőd labda,
bársony takaróban telihold,
ágyamban játszunk
fároszi magányával.
Hozzászólások