Teszi dolgát a test vakond-vakon,
erek alagútján szalad a vér:
piros szövet, verő-gyűjtő vadon,
sejtett sejtje ad-vesz és visszatér.
Kimért idő vak órákban ketyeg,
van – nincs a virágoknak egyre megy,
hol a remény az örökkel hetyeg,
illúzió köde az egyszeregy.
Lehetne egymáshoz kulcsolt tenyér,
estéli imára ékelt két kéz,
hit múlt mítoszában ázó kenyér,
hol áldozáskor a lélek szétnéz.
Amúgy a világ egy nagy delikát,
kíméletesen adagolt zöldség.
Feketelevest is ez veri át,
mert csak cinkos kacsintás a költség.
A béke harcok megalkuvása,
nem is kell már hozzá titkos recept.
Megszokás lesz az életút, kása,
s cukros dagonyájából nem ereszt.
Soha semmi nem teljes, nem egész.
Mohóságba fúl az összes erő.
Óarany ég is csak csillagpenész.
ha hiányzik a nagy Összetevő.
Hozzászólások