Mi marad? • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Mi marad?

 

Mi marad nekünk eztán? Gyanakvó pillantások
ismeretlenekre, vajon ők hogy szavaztak
vasárnap, az időjáráson kívül másról is lehet
előttük beszélni a megrendült ismerősökkel?
Te is közülünk való vagy? – kérdezi a csak látásból
ismert nő, és egymásra mosolygunk, azzal a
cinkossággal, amelyet csak a kisebbségben élők
ismernek. Mint a melegek, akik ritkán tévednek,
valamiképpen felismerik a másikban a sorsközösséget.
Úgy érzem, visszazuhantunk az időben, ehhez hasonlót
a nyolcvanas években már megéltem, a gyárban, ahol
hárman voltunk ellenzékiek, csendben eltűrtek minket.
Akkor is úgy tűnt, soha nem lesz vége, így éljük le az életünket.
Sokan valóban nem érték meg, belehaltak a hallgatásba,
a reménytelenségbe, de aztán egyszer csak vége lett.
Nem vigyáztunk rá, hagytuk, hogy elvegyék tőlünk, és
most újra itt ülünk, mi, másképp gondolkodók, félve
egymásra pillantók, szomorú sorsközösségben, aki nem
lép egyszerre, nem kap rétest estére. Napok óta nem
írtam verset, megrendült bennem a lélek, nem félelem,
amit érzek, csak undor inkább, zakatol bennem a kérdés:
mi marad nekünk eztán? Nincs válasz. Félrever bennem a szívem.

 

2022 04 08

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS