A rend, nélkülünk • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

A rend, nélkülünk

 

Maró, epés íz, keser a számban,
lopnak a napok aprókat, százat,
bokrok alatt hold nélkül hál az álmom,
csillagzatom képe is bíborban zárolt,
– s nárcisz illatától bódulnak a kertek.

Vadlovak dobognak karámba zártan,
tágult orrlyukkal zabláikat ráznak,
kurta „kuss legyen!” és egy ostorcsapás,
kiált a konyha boszorkányos szagán,
– s gerlepár turbékol az öreg almafán.

Mily’s mekkora veszteség a: későre jár.
Könnyek és káromlások, megérte hát?
A „miért” peronon vár, éhes zsebekkel,
lemondón áll prókátor bölcsekkel,

– s a vasbeton földi nyomor
rozsdafoltjain, a rend szerint
húz új és élő világot nekünk
a burjánzó borostyán kabát.

Mert nélkülünk, mégis,
mondd, kinek a nárcisz illat?
Ki hallgatja, búsan a turbék
gerlepárt, borostyán bokorát
ki csodálja meg, s ki omlik,
érzék kábulatba esve,
mikor a napnak est-vöröse,
fönséges Földanyánktól,
Brahmsszal karöltve vesz
épp búcsút az aznapi bajoktól
a concerto világunkra
fölfeszült húrjain.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS