Az eredeti felvetés, kérdés így szólt: – Mai magyarságunk. A kérdésre pestiesen válaszolva: – ez nem semmi! A válasz kétoldalú, lehet politikai megközelítésű és lehet emberi, és érzelmi is.
Napjainkban mondhatnánk bátran, nehéz kérdés. Valóban így van, hiszen magyarnak lenni mit is jelent? – „Magunkat akkor értjük meg igazán, helyünket a világban, ha nem csak a nálunk gazdagabb és sikeresebb, de a nálunk szegényebb és szerencsétlenebb országok közül megismerünk párat” – fogalmazta meg Soltész Béla társadalomkutató és így, különbségeket tudunk tenni.
*
A magyarok Közép-Európában, a kárpát-medencében élő nép. A magyar nyelvűek száma a világon tizennégy millió. Ebből Magyarországon 9,5 millióan élnek, 2,5 millióan a szomszédos országokban és kb. 2 millióan szerte a világban.
*
Már kicsi korban – óvodás korban – úgy kell nevelgetni, nevelni az apró emberkéket, hogy értékes felnőttekké váljanak. Brunszvik Teréz, magyar pedagógus, az első magyarországi óvodák megalapítója mondja: „Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.”
*
Nemzetek sokasága él a Földön. A nemzet – ebben a magyar is – egy olyan tartós közösség, amely a történelem során alakult ki. A közös nyelv fogja össze, a közös terület, a közös gazdasági élet, a kultúrában való megnyilvánulása és államszervezet tartja egybe.
Az igaz, hogy a magyarságot az elmúlt ezerévad során, sok megpróbáltatás érte, de minden „viharon” túl jutott, szerencsésen. Vörösmarty Mihály írta: – „Megfogyva már, de törve nem, él nemzet e hazán”. Nagy költőnk Ady Endre is felkiáltott: – „Élni fog a nemzet. Amely összetart.”
*
K. Péter, akivel volt szerencsém beszélgetni még 1952-ben, mert akkor tért haza az orosz hadifogságból. Igazi falusi tanító volt, értett mindenhez. Az akkori magyarságról esett szó és ez a történet a mai magyarságnak példaképe lehetne. A láger messze Szibériában volt. Összetereltek ott mindenféle nációt. Volt ott lengyel, cseh, német, magyar. Erdőre jártak fát vágni. K. Péter a lágerben sem tétlenkedett. Nagyon jól tudott rajzolni. Ezt egyszer felfedezte egy orosz tiszt és arra kérte, hogy egy fénykép alapján fessen róla egy olajképet. Ez nagyon jól sikerült, aztán más tisztek fényképeiből csinált olajfestményeket. Ez az „üzlet” ott annyira sikeres volt, hogy kapott egy külön helyiséget, már fát vágni sem kellett neki, csak rajzolni, festeni. Aztán kitalálta, hogy a Lenin kép is vonzó az oroszok körében. Sok apró Lenin képet festett, kiengedték a falu piacára, ott eladták és a beszerezhető élelemre cserélték. A lágerben más nemzetiségűek megjegyezték: – ezek a magyarok szorgalmasok, nem veszítik el a fejüket, a jég hátán is megélnek.
*
Z. Károllyal egy utazás során hozott össze a sors. Megy a vonat, a szem messzire ellát, az Alföld egyenes és sík összesség. Kérdem Z. Károlytól, aki közel van az ötvenhez, falusi gazdálkodó.
– Mondtad, hogy a rokonságból hárman is külföldön élnek. Németország, Svájc a választott életterük. Te nem gondoltál arra, hogy mész majd utánuk?
– Nem! – mondta egyszerűen.
Csak néztem rá és vártam, hogy bővebben is kifejtse válaszát.
– Én paraszt ember vagyok, ez a hivatásom. Itt születtem, itt lettem felnőtt, itt a családom, ide köt minden.
Mintha Oliver Wendell Holmes szavait vélni hallanám, aki az Amerikai legfelsőbb bíróság társelnöke volt: – „Ahol születünk, ott az otthonunk, az otthonunk, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem.”
*
Magyarságunk nemzeti jelképeinkben is megnyilvánulnak. Március 15. Nemzeti ünnepünk. Szembe találkozom az utcán T. Ferenc ötven éves autószerelővel. Néz rám, kissé csodálkozva, egyelőre nem tudom miért. Aztán kezével megérinti a kabátom hajtókájára kitűzött kokárdát.
– Látod nekem nincs. Az utóbbi időben mindig elfelejtem kitűzni.
Látja csodálkozó arcomat, majd folytatja:
– Régebben, gyerekkoromban apám ilyenkor kitűzte a házra a nemzeti zászlót. Volt saját zászlónk, a szomszédnak is. Mostanában ezt hiányolom, nem figyel az ember, csak rohan. Így kopnak meg a szent dolgok.
*
Mi magyarok szeretünk büszkélkedni a magyar konyhával, amely ezeréves múltra tekint vissza. S. Károly egy Dunakanyari étterem séfje. Amit mond, egyszerű.
– Amit itt főzünk, sütünk az finom, ízletes és felséges. Nincs párja sehol a világon. Ettél te már máshol – külföldön is esetleg – olyan paprikás krumplit, amelyet itt főznek? Például csak egyszerű háziasszony, olyan, mint a te édesanyád teszi. Tudod mitől olyan finom? A makói hagymától, a kalocsai pirospaprikától, meg a csabai kolbásztól. Ezek ma már mind hungaricumok.
*
Magyarságunk fokmérője a sport. Sok kiváló sportoló edz, versenyez, itthon és külföldön. Meg is vannak az eredmények.
Pár évvel ezelőtt külföldön jártam. Kérdezték az ottaniak, honnan jöttem. Mondtam talán eléggé rossz kiejtéssel, hogy magyar vagyok. Néztek rám csodálkozva, aztán az egyik kérdező férfinek beugrott és mondta: – Puskás, Puskás! Innentől kezdve olyan nagy volt az egyetértés, hogy ölelkeztünk, ittunk, a többiek is megkínáltak. Büszke voltam, hogy magyar vagyok.
*
A művészetek közül magyarságunk kapcsán az irodalmat emelném ki. Nemes és érdekes olvasmányokban lehetett részem.
Olvasási kíváncsiságom kielégítése során. Az Országos Széchényi Könyvtár készített egy felmérést arról, melyek a legolvasottabb magyar szerzők. Öten kerültek az élre, mégpedig: Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Szabó Magda: Abigél, Jókai Mór: Az arany ember, Fekete István: Tüskevár.
Ugyan nem kaptak Nobel-díjat, de büszkék vagyunk rájuk és olvasásra ajánljuk gyermekeinknek is.
*
A mai magyarságunk, amely az elmúlt és átélt események alapján formálódott a miénk. Aki magyarnak születik, az büszke magyarságára. Ezt a történelem során számtalanszor bizonyították is. Lásd 1848-at, vagy 1956-ot. Albert Camus francia író szerint: -„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét”
*
Az e-mailek Amerika (Benton, Arkansas állam) és Szekszárd (Magyarország) között másfél éve cikáznak, kisebb nagyobb megszakításokkal. A családban Zoli az apa, aki 58 éves, kamionsofőr. Két fia van, Sanyi 29 éves, Pisti 26 éves. Anyjuk Zsuzsi 50 éves, egy pékségben dolgozik. A két srác, apjuk szigorú ösztönzésére szakmát tanultak. Sanyi autószerelő, Pisti villanyszerelő, Zoli a fater húsz év óta egy bohóm nagy kamionban tölti életének nagy részét és járja Európát. A kis nemzeti zászló mindig ott lobog a kamion motorházának az elején. Bármerre megy, mindenki tudja, hogy a „magyar Zoli” jön a nagy autójával. A két fiú két évvel ezelőtt, úgy döntött, Amerikába utaznak. Apjuk éppen úton volt, amikor értesült a hírről.
Az e-mailek anya és a két gyerek között cserélődnek. Először arról írtak, hogy rendes munkát még nem találtak, most éppen egy szállodában takarítanak. De bizakodnak. Aztán jött a hír, hogy 90 nap után megkapták a munkavállalói vízumot, ami három évre szól. Ez az időszak látszik biztosnak, az „amerikai álom” valóban csak álom. Aztán egy hónap múlva azt írta Sanyi, sikerült elszegődni egy autószerelőhöz, jól keres. Az autó itt is autó, csak valamivel nagyobbak. A mester mindig azon csodálkozik, hogy mi magyarok, mennyit tudunk dolgozni, van bennünk büszkeség, kitartás. Sohasem felejtjük el magyarságunkat. Pisti írta, hogy vett egy motort, azzal járja a vidéket, sokat kirándul. A motorjára egy apró rúdra felszerelt egy kis nemzeti színű zászlót. Jól lobogtatja a szél. Ha megáll, megkérdik, honnan jött, sohasem volt konfliktusa magyarsága miatt.
– Jó tapasztalni, hogy magyar vagyok, annak is néznek.
*
Mai magyarságunk igazolására nem hagyhatjuk ki ebből a mai politikai eseményeket sem. Az orosz-ukrán háború sok mindent más megvilágításba helyez át. Magyarságunk abban a segítő cselekedetben is megnyilvánul, ahogy az ukrán menekülteket segítjük, támogatjuk. Igaz, az események alakulása is bizonytalan, a kilátások nem kecsegtetők.
*
Állok a buszmegállóban, várom a buszt. Mellém csatlakozik M. János építész, akit régóta ismerek. Vidám, vicces fickó, ezt mutatja ábrázata is. A napi politikára terelődik a szó. Ma az orosz-ukrán konfliktust nem lehet kikerülni. M. János így fogalmaz:
– Láttad azt a Sinkovits filmet?
–?
– „A tizedes meg a többiek”. Abban hangzik el a komornyik szájából, amikor bejön a kamrából és a befőttes üvegek mögött arcokat pillant meg. – Az oroszok már a spájzban vannak! Ez a mai fogalmazás szerint úgy hangzik: – Az oroszok már „megint” a spájzban vannak!
Megérkezik a busz és felszállunk.
*
A magyarságunk abban is megnyilvánul, ahogy beszélünk. Beszédben, stílusban az a tulajdonság, hogy megfelel a magyar nyelv szellemének, törvényinek, szerkezeti szabályainak. Egy példát szeretnék említeni erre. Közismert és népszerű színészünk Sinkovits Imre beszédében, kiejtésében ezt bizonyította. De még ennél is többet mondott: „Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez.”
*
Mai magyarságunk eléggé szerteágazó. Baj azonban, hogy nem mindig vallunk színt, idehaza az utóbbi időben sajnos magyarságunk kissé megkopott. Több figyelmet kellene erre fordítani. Szerencsére idegenben járva büszkén feszítünk, hiszen magyarok vagyunk.
Hozzászólások