A mélység őre

    Ha én költő volnék
     Versekkel kelnék, s halnék
       Muzsika lenne minden
         Éji szellő rebbenése
          Levert fészkekben
         Ázott madarak
       Dacosan édes vergődése
     Hulló csillagok utolsó
    Sóhajtó kerge fénye
     Macskák nyomában
      Egerek tengere
       Hullám után a hullámok
        Hátán repülök a
         Maradandó valóságba
        Nyakamon a kötél erez
       S igen, Villon, villantam párat
     De seggem fejnehéz
   A kötelet a költő nyakán
 Lerágják vak varjak
 S szépséges kék fejem –
  Az örök mélységgel szembenéz

Megosztás

Tweet