Gyámügy – mint koporsógyár • Hetedhéthatár

Emberi tényező

Gyámügy – mint koporsógyár

A szegénység országos ügy. A pszichiátria is tömegeket tart fennhatósága alatt, de egyénileg – érdemben! – nem sokat segít. A farmakológia majd mindent megold.
Ismert a lakásmaffiázás is. Olybá tűnik, a pszichiátriai betegek – főként – könnyedén áldozatul esnek. Az állam – van egy rosszindulatú sejtésem –, a gondozással és a nemritkán huzamos kórházi tartózkodásokkal „eladósítja” a klienset, lelkiismereti szinten is, aki szegénysorsából kétségbeesetten „menekülve” a lakásmaffia hálójába kerül.
S innen nincs visszaút. Hajléktalanszálló – vagy gyámügyi eljárás alapján bírósági ítélet. Ötévente esetleg felülvizsgálat, ami ugyanazt, vagy nem súlyosabb véleményt hoz ki.
A gyámügy nem tekinti feladatának az elveszett lakás visszaszerzését elévülési időn belül, a lakás-, és földhivatalon pedig könnyen végigmegy a legitimizálás. A pénz beszél. Az „eladósodott” beteg szenved.
A gyámügy nem köteles „védence” felé pénzeiről (rehabilitációs járadék, rokkantnyugdíj) elszámolást adni, a gondnok rendelkezik felette – s nem fillérre pontosan.
A további kilátás, hogy felülvizsgálat helyett, – ha! – a gondnokolt szerez ugyan kisebb értéken lakhatást (házrész, cselédlakás), de állapotromlás címen elmeszociális otthonba való elhelyezésre kerül, a lakása pedig vagy a gondnoké vagy az államé lesz. (Itt a teljesen rokontalan vagy rokonságából kitagadott egyének a prédák.)
Pszichiátriai betegségnek legfőbb gyökere az ödipális konfliktus – avagy a feloldhatatlan szociális hátrány.
Közbe léphet, közbe szokott lépni a családsegítés címén, de már a kiszolgáltatottság után, a beteglátogatás alapján való felügyelet, panaszoltatás (= nyomozás, adatgyűjtés), nyomorúságos élelmiszersegély a jutalom (pl. a cillit nevezetű műcukor, stb.) A Vöröskereszt csak közvetve, külön kérésre, a családsegítővel aláíratva, ad segélyt, – azaz nem szívesen.
Terjedelmi okok folytán nem folytatom.

Érintőlegesen összegezve:

  1. vagyonvesztés – legalizálás, a némi pénz felélése vagy bűncselekmény áldozatául esés, amit a rendőrség bizonyítékok hiányában elmismásol – hiszen bolond, azaz stigmatizál.
    Ember legyen a talpán, aki az 56 körültől induló stigmatizációs folyamatból kilép. (Ilyen nincs, hiszen a környezet bélyegez és futószalagon, a társadalmi tevékenységei kapcsán az egyed előítéletekbe ütközik, egyre mélyebben frusztrálódik (régen HTK-nak nevezték ezt a folyamatot – egy tárgyat munkahelyén nevére kellett venni, s ha távoztakor nem számolt el, a következő munkahelyén fizetéséből levonták)
  2. Leltárhiány – ellenőrizhetetlen a gazdálkodás, a pénzkezelés.
  3. Egyenes út a pokolba, azaz rehabilitációs intézménybe, néhol orvos sincs, csak elvétve, sokkolások, verekedések – vérre menőn…
    Az igazságügyi szakértő nem engedi a javulást, írásban jóváhagyja vagy még súlyosbítja az előző véleményt. Öt év alatt pedig az öregedés is befolyást gyakorol.
    A kádári rendszer paradigmái élnek tovább, a most bevezetett funkcionális tényezők nem hinném, hogy előbbre vinnék a dolgok létjogosultságát, inkább kiskapukat engednek, szigorítanak.
  4. A szociális szféra külön hatalmi ágazattá nőtte ki magát. A kórházüzem mellet ide is iszonyatosan nagy apparátus eltartására mennek pénzek, valós eredmények nélkül, ahogy a bírósági procedúra sem két fillér. A felperes pl. nem élhet az önmaga védelmével, tehát eleve vesztes.
    Nem adatik meg Magyarországon a gyámügy fennhatósága alól kiszabadulni. Akkor másfajta retorziók következnek.) pl. pénzelvonás).

Ördögi zárlat ez – nincs felmentés.
A gyámhivatal=GYÁSZhivatal. Haláláig nem szabadul, ki ebbe a szociális „gödörbe” beleesik.
Persze, vannak, kiknek előnyére van, de az árnyoldalait IS kell láttatni valakinek.
Sajnos, abból több van ebben a társadalmi szférában.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS