A víz alatt rozsdás múlt, iszap-csend.
Felszín lassan tanulja, mi a rend.
Tükrében mosdanak, mint sirályok,
az idővel eltűnő hiányok.
Kéz faragta kőtömbök intenek.
Hiába! Nem kellenek senkinek.
Vélt jövő rozzant csilleként pihen.
Talán nem is cserélne senkivel.
Lassan algásodik egy gerenda,
vele tárgyak, s megannyi legenda.
Rajtuk is a feledés bársonya.
Itt Szerencse fel nem lesz már soha?
Hozzászólások