Van nekem egy könyvem, valamikor réges régen egy antikváriumban bukkantam rá, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megvegyem, mert olyan finom míves a külseje, maga, mint könyv, magához vonzotta a tekintetem. Pedig semmi különös, drágának sem mondható, de mégis úgy éreztem magamat, mintha én magam is megbabonázott puding lennék.
Hozzá kell tennem, hogy akkor még javában tartott az Írország-mániám, és feltett szándékom volt eljutni abba a gyönyörű és rejtelmes országba, amelynek dalait, verseit és meséit, íróinak regényeit már ismertem. Aztán persze úgy múltak az évek, mint a szélfuvallat, elsöpörtek felettem, és nem jutottam én sehova sem el, ahová fiatal koromban vágytam. Írország is álom maradt örökre. Helyette olvastam róla mindent, ami a kezembe akadt, hisz gyermekkorom óta így töltöttem be az életemen támadt hiányokat.
De térjünk vissza a könyvhöz, amelynek alcíme: Ír tündérmesék, és babonák.
Jó könyvtáros ösztönöm ráérzett már akkor, amikor először kézbe vettem, hogy értéket találtam. A Helikon Kiadó adta ki, a könyviadásnak azoknak a bőséges esztendeinek egyikében jelent meg, 1983-ban, amilyen a nemzeti focializmus országában ma már legendásnak mondható. Csodaszámba megy, hihetetlen.
Rakovszky Zsuzsa válogatta, és fordította, az eredetit pedig maga Yeats, a nagy ír költő gyűjtötte, és tette közzé még a XIX. század végén. Az Illusztrációkat Szemethy Imre grafikusművész készítette. Fenségesen gyönyörűek.
Csorgó nyállal álltam kis híján az antikváriumban, erre jól emlékszem, és alig vártam, hogy hazaérjek, olvasni kezdjem a könyvet.
Utána aztán álmodtam én mindenféléket, mert a könyvben szereplő lények, tündérek, koboldok, manók, vízi emberek, varázslók és boszorkányok időnként egyáltalán nem jóságos lények, tündérek tüllszoknyában, ahogy azt a mai ember elképzeli.
Olykor egészen vaskos ez a humor, amely a történeteket belengi, ami nem csoda, hiszen ez a dicső régmúlt, amikor még ír királyok uralkodtak Erin tartományai fölött, az óriások és tűzokádó sárkányok épp olyan természetes szereplői voltak a buzgó hívő ír atyafiak életében, mint a helybéli pap, vagy a kocsmáros.
De most nem is a könyvről szeretnék írni igazán, mert azt olyan kevesen ismerik, és olyan kevés példánya lelhető már fel, hogy nem akarok senkit sem fölöslegesen felcsigázni. Ha valaki nagyon szeretné elolvasni, és becsszóra megígéri, hogy visszaadja, szó lehet róla, hogy kölcsönadjam neki. De minden érdekessége ellenére sem könnyű olvasmány, hisz a XIX. században keletkezett az eredetije.
Hanem arról írnék, hogy milyen sok tündérség van a mi hétköznapi, mai életünkben is, kizárólag jó tündérek képében jelennek meg olykor, és teszik élhetővé a nekünk rendelt, sokszor gyötrelmes életet.
Itt vannak persze a gnómok, manók, koboldok, vízi emberek és más nem evilági lények leszármazottai is, akik megkeserítik a halandók életét. Ők többnyire oligarchák, politikusok, és más kártékony teremtmények képében jelennek meg.
Az első számú tündérek nagy csoportja a család. Nagyon fontos, főleg, amikor az ember megöregszik, és hirtelen egyedül marad, mert elpártolt, kihalt mellőle mindenki, aki valaha szerette. Ilyenkor nagyon fontos, hogy legyen legalább 1-2 családi tündér, aki hajlandó őt továbbra is szeretni. Mivel vérségi a kapcsolat, a családtagok általában egész életükön át megmaradnak egymásnak, nem úgy, mint a következő csoport tagjai. Kivéve azokat, akik nem alapítottak családot, cölibátus, vagy más betegség következtében. Róluk most nem is ejtenék több szót, kevés kivétellel mindenkinek van ilyen családi tündér a környezetében.
A következő nagy csoport a barátok tündér-serege. Na, ez már sokkal színesebb társulat, itt akadnak még tűzokádó sárkányok is, akik időnként tüzet okádnak, máskor viszont szelíd báránnyá alakulnak át, és legalább annyi szeretetet ontanak ki magukból, mint máskor tüzet.
Itt is a kulcsszó: szeretet. Ebben a csoportban is akadnak persze gonosz manók, akik többnyire tüllszoknyás szárnyas kis lényként mutatkoznak meg, és csak nehezen lehet felismerni igazi arcukat.
Vannak mulandó, és vannak egy életre szóló barátságok.
A harmadik csoport összetétele nagyon különleges, ritka kiváltság közülük néhánynak a barátságát, szeretetét kiérdemelni. Van, akinek egy sem jut, más meg vonzza őket. Ide tartoznak azok a tündérek, akik végig kísérik az ember fiát/lányát születéstől a haláláig, azaz bölcsőtől a sírig.
Néhányat bemutatok, hogy tisztán lássátok, mire gondolok.
Van a bábaasszony, modernebb időkben szülész-nőgyógyász, aki a világra segíti. Utóbbiak tündérségében nem vagyok biztos, mert van, akinek ez az egész cécó csak munkaköri kötelessége.
Aztán a védőnénik, akik főleg vidéken, egyszemélyben jelentenek mindent a tapasztalatlan kismamáknak, babáknak. Szinte kézről kézre adják, óvják, őrzik, a babákat, egészen az első tanítónéni kezéig. Ha szerencsétek van, még a varázspálcát is meglátjátok a kezükben.
Aztán ott vannak a nővérkék a kórházban, a rendelőben, a szakasszisztensek, akik kezelnek, ha kell, de a lelkekhez is értenek, a különféle orvosok, akik még a műszakjuk 12. órájában is képesek mosolyogni, és a betegre figyelni. Ma már kihalóban vannak sajnos az ilyenek, mert a korábban már ismertetett gonosz manók ármánykodása következtében külhonba menekültek. Sokan épp Írországba, ahonnan az én történetem elindult.
Ismerek olyan tündért, nem is egyet, aki még a szabadidejét is feláldozza, ha a betegének, aki már inkább barátnak mondható, szüksége van rá, mert más tündérek éppen nem érnek rá. Velük jó álmodni, mert az az álom olyan, mint hűs fuvallat a lázas homlokon.
Én magam biztosan nem értem volna meg a felnőtt koromat, ha a rengeteg tündér, jó kobold, és kedves sárkány nem vigyáz rám. Nem sorolom fel őket, akinek az írást szánom, bizonyára magára ismer, bár sokan vannak, mindegyik, általam ismertetett csoportból, akik, ha nem is tüllruhában repkednek a fejem felett, de ha kell, megmentenek. Jó szóval, ennivalóval, tanácsokkal, gyógyszerrel, mikor mi kell. És nemcsak engem, hisz, mint korábban írtam, mindenkinek van hasonló jótevője, nem is egy, csak meg kell tanulni felismerni őket. Olykor én magam is mások jótevője lehetek, és épp ez a szép kölcsönösség adja a dolog értékét és különlegességét.
És most megyek, három évtized múltán újra olvasom A megbabonázott pudingot. Aztán éjjel a zöldellő mezőkre álmodom magamat, Írország szépséges tájaira. Bízom benne, hogy a holt lelkek szellemei engem nem látogatnak meg, pedig ők a könyv lapjain sűrűn előfordulnak.
Hozzászólások