Ezen tematikus téma boncolgatása tárgyául választott két fogalom: a vágy és a cél, nagyon széleskörű. Számtalan mozzanatban körülfonja életünket, a születéstől az elmúlásig. A vágy: lelki törekvés, valaki utáni, vagy valamire való vágyás. Nem konkrét, azonnali beteljesülést jelent, inkább egy hosszabb lelki gyötrelmet. „Vágyaimnak sólyom szárnya támadt / S oda hagytam ős lakom s anyámat” – írta Petőfi Sándor. A vágyakozás folyamata apró részek beteljesüléséből valósul meg. Ady Endre meg is kérdi: „Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz, / Végül egy erős akarat?” A vágy ott munkálkodik tudatunkban. Kiben nem ébredt már becsvágy, hogy megvalósítson valamit? Vagy az emberiségben, minden nehézség és harc közben is ott munkálkodik a békevágy, a szabadságvágy! Ha jóindulattal közelítünk a fogalomhoz, kiben nem működött már legalább egyszer kalandvágy, hogy érdekes körülmények között megismerje az ország, a világ valamely táját? Mint mondtuk, a vágy sokféle. Negatív értelmezése is ismert, mert köztudott, hogy némely emberben ott munkálkodik a hatalomvágy, uralomvágy, vagy a pénzvágy, a nyereségvágy. A cél: tudatos küzdés, megvalósítandó szándék. A kitűzött cél elérése, erre való törekvés, amit meg akarunk valósítani. „Egy a célunk: a közös bilincset / összetörni.” – mondja Petőfi. A küzdelemre, arra a célra, melyet kitűzünk magunk elé, Madách Imre szavai a legszebbek: „Az élet küzdelem, / S az ember célja a küzdés maga.”
*
T. Zsolt sokat foglalkozott nevének megválasztásával. Volt ugyane monogrammal működő családi neve, de ő egy jól hangzó művésznévre vágyott. Vezetékneve azonos volt egy régi bányásztelepülés nevével, ez aztán végkép nem tetszett neki. A Tóvárosi, vagy a Tányéros nevek között meditált. T. Zsolt verseket írt. A versírás úgy húszéves korában kezdődött. Kezdetben sokat írt, gyűltek is a versek, egy szürke papírdosszié már meg is telt vele. Küldött belőle lapoknak, de választ nem kapott sohasem. Tevékenysége még arra az időszakra esett, amikor működtek üzemi lapok. Egyik közölte versét. Nagy öröm volt ez számára. Arról ábrándozott, vagy inkább arra vágyott, hogy egyszer nagy költő válik belőle. Kötetei fognak megjelenni, sikeres lesz. Aztán múltak az évek, sorban, először egyesével, aztán tízesével. Már elmúlt hatvan éves, amikor egy vékony füzetnyi kötet az ő nevével került ki a nyomdából, de már ekkora elfáradt, nem érzett olyan örömöt, amelyre egykoron vágyott.
*
T. Ferencnek a felső szőlősoron volt egy zártkerti része. Elég szép terület volt ez, nagyságban több mint hatszáz négyszögöl. Volt benne gyümölcsfa, többségét ő telepítette, meg szőlő. Ebből nyolc sor, végig a telken. A végében egy boros pince, melynek bejáratát egy cserepes, kis présház védte. A jobb oldali szomszédja M. Mihály volt. A baloldalinak még a nevét sem tudta, mert azzal nem volt baja sohasem. Ellenben M. Mihály megkeserítette az életét: több birtokháborítási feljelentés, bírósági per volt közöttük és mindig a présház miatt. Ugyanis T. Ferenc ezt a présházat olyan szerencsétlenül a közös határra építette, hogy egy-egy tavaszi szántás során M. Mihály a lovakkal és az ekével olyan közelre merészkedett a pincéhez, amely többször a beszakadással fenyegetett. Ezt a cselekedetet a bosszúvágy motiválta, mert M. Mihálynak mindig is vásott a foga erre a területre, de valami folytán T. Ferencnek sikerült hamarabb „megkaparintania”.
*
K. Zsóka most ünnepelte a huszonkilencedik születésnapját. Egyszerű volt, csendes és szomorú. Egyedül ült Oslo egyik éttermében. Ide Norvégiába két évvel ezelőtt került, mégpedig először kalandvágyból, majd itt ragadt. Egy fiú miatt döntött így, de ennek valahogy hamar vége szakadt. Otthon azt mondta, jobb lesz ott kint neki, mert hazai terepen, nem terem babér számára. Lehet, hogy akkor úgy érezte, de most nagyon hiányzik Óbuda utcai lüktetése. A Dunaparti vízcsobbanás, a HÉV elfutó zöld szerelvénye. Most erre gondolt és vágyott haza, innen a messzi északról.
*
S. Zoli, most ötvenéves fejjel, gyerekkorára emlékszik vissza. Most is jó kötésű, meglett férfi. Súlya is túl van a százon, de ez őt nem zavarja. Az étvágyról esett szó, szeret enni, mégpedig a felesége főztjét. Mondja, hogy gyerekkorában is megette a magáét, de akkor nem látszott rajta, mert leszaladgálta. Focizott a srácokkal, reggeltől estig. Tízéves korában volt egy úttörőtáborban, ahol gombócevésben győztes lett, huszonöt gombóccal került a „dobogóra”. Ez a vágy, hogy egyen, azóta sem hagyta cserben, de most ezzel a fejjel már arra gondol, csak baj ne legyen belőle!
*
Z. Bernadett most lesz tizenkilenc éves, de már neve van a szakmában. Kint a placcon mindenki csak Berninek ismeri. Két éve űzi az ipart, töretlenül. Úgy kezdődött, hogy abban a kis faluban, ahol élt, a lányok már tizenkettő, tizenhárom évesen szerelmesek, szülnek, anyák lesznek. A vágy kergeti őket, hiszen megérettek, mindenre. Berni is érezte ezt. Legelőször Karcsival volt kapcsolata, de az átverte. Aztán jött a Lajos, a Feri, a többit már meg sem jegyezte. Úgy döntött, Pestre megy, munkát vállalni. Vonatra ült és felutazott a fővárosba, nekivágott a nagyvilágnak. Az első napok, hetek nehezen teltek, de aztán az ismeretségi kör, amelybe belecsöppent, mindenben segítette. Először fura volt minden, de aztán belejött. Jövedelmező egy foglalkozás, persze ennek is megvan az árnyoldala, bírni kell gyomorral, de kitörődik ezzel? Ma már a pénz az úr, ez hajt mindenféle vágyat. Berninek van még pár éve, jó lenne, ha ki tudná használni, most ezen a véleményen van.
*
T. Tamás negyven évével az életben nem elért, hanem megért sok mindent. Tizenhét évesen szakmát szerzett, szobafestő lett. Húszéves volt, amikor megnősült, huszonegy mikor megszületett a lánya, huszonhárom mikor a fia. Harmincéves, amikor egy autóbalesetben elveszti a feleségét. Két gyerekét a nagymama neveli. Harmincegy éves és már volt nyolc munkahelye. Harminckét éves, amikor munkát vállal Németországban. Onnan ingázik két-háromhetente, hogy lássa gyerekeit és segítse őket. A munka egy év után nem válik be, nem keres úgy, hogy megérje a fáradtságot. Hazajön, de fél évig nem talál munkát. Aztán talál, nem is egyet, de vagy kirúgják, vagy megszűnik a cég. Már nem tudja, mit tegyen, itt áll cél nélkül.
*
R. Kálmán már általános iskolás korában érdeklődést mutatott a rómaiak történelme iránt. Ez az érdeklődés a középiskolai tanulmányok során tovább szélesedett. Szüleitől karácsonyra, névnapjára vagy éppen szülinapjára olyan könyveket kért, amelyek ezzel a korral foglalkoztak. Már akkor eltervezte, hogy ha egy módja lesz, elutazik Olaszországba, Rómába. Telt az idő, megnősült, fia is már tizennégy éves lett és ő is római „szakértővé” vált, amikor a család útra kelt. A határnál a vámos megkérdezte: – Utazásuk célja? Apa, fiával együtt boldogan válaszolta: – Olaszország, Róma!
*
P. Sándor mindig is szerette a sportot, a mozgást, a kihívásokat. Ezért is választotta tizenkilenc éves korában az öttusát. Itt mindjárt öt sportágban kell egyszerre helytállni, kitartásról számot adni. Nem is volt különösebb gond a felkészüléssel. A lovaglást szerette a legjobban, de kedvelte az úszást és a vívást is. A lövészettel már többször gondja volt. Talán nem tudott kellő fegyelemmel összpontosítani, mert a lőtt körök számai a tízes számozású körtől mindig elmaradtak. A futás az olyan erős közepesnek volt mondható. Összesítve azért nem kellett szégyenkeznie, mert a csapat teljesítményét azért mindig segítette. Öt év alatt jópár versenyt megnyertek már, a serlegeknek a szobájában külön vitrint kellett venni. Az utóbbi felkészülés nem úgy sikerült, mint azt szerette volna. Már csak a futás volt hátra. Érezte, hogy a dolgok másképpen rendeződnek, ahogy azt ő szeretné. Sajnos be is jött. A cél előtt szenvedett ínszalag szakadást.
*
Z. Gitta lány korában nagy terveket szövögetett. Orvos szeretett volna lenni, mégpedig gyerekorvos. Tanult szorgalmasan, különórákra is járt, majd érettségizett. Aztán felvételizett az orvosi egyetemre, egyszer, kétszer. Mindig a meghúzott ponthatár vonal alatt voltak pontjainak számai. Az egy-egy éves szünetekben dolgozott. Nem vállalt komoly, távlatokat nyújtó elfoglaltságot, csak olyan átmenetit, hogy legyen még ideje tanulni. Közben teltek a napok, Z. Gitta is megismerkedett egy fiúval és jött a nagy szerelem. Ez pedig elsöpört mindent. Férjhez ment, megszületett az első gyerek, melyet második, majd harmadik követett. Az orvosi pálya már a múlté lett. A gyerekek bűvöletében élt, férjére kevesebb figyelem jutott. Ment is ez egy darabig, de aztán a házassága összeomlott. Ott maradt a három gyerekkel. Kesergett, meg kilátástalannak találta az egész életet. Hosszabb idő telt el, mire megfogalmazódott benne, hogy eztán élete célja nem lehet más, csak annyi, fel kell nevelni gyerekeit. Ezt a célt becsülettel teljesítette.
*
Az ember élete tele van vágyakkal és célokkal. Néha ennek mértéke, nagysága aránytalanul eltolódik egyik, vagy másik rovására. De azt kimondhatjuk, hogy csak vágyakozásokkal, vagy csupán magunk elé kitűzött célokkal, kimondottan élni nem lehet. Mindig meg kell próbálni, hogy a kettő kellő egyensúlyában éljünk. Így lesz mindennek értelme.
Hozzászólások