Február 25.
Soha nem volt a lakásban kutya, de most van. Napok óta beteg, senki sem viszi le sétálni. Nem tudom elviselni könyörgő szemeit, vállalom a feladatot. Sebtében jó melegen felöltözök, dagadt lábaimra felveszem az egyetlen kényelmes megviselt velúrcipőt. Már a tükör előtt a maszkot igazítom az arcomra, amikor melegséget érzek a lábamon, nadrágom is vizes. Szegény kutya előre meghálálta segítő szándékom.
*
Március 14.
A Szab. sugárúti iskolába megyek, dolgozni szeretnék a nyugdíj mellett, hogy segítsek gyermekeim anyagi helyzetén. Az egykori kollégák megöregedtek, már nem ismernek rám, pedig néhányszor megfordultam itt bemutató órákon. A fiatalok sincsenek beszédes formában, de kérésemre elkísérnek az igazgatói irodába. Csodálkozom, hogy még mindig tartani képesek a megfelelő tanulólétszámot, kíváncsi lennék, hogy csinálják, mi a titkuk. Az alagsoron át vezet az irodához az út. Az alagsorban érdekes látvány fogad, négy-öt óriás fémbódét üzletként működtetnek. mindegyik bejáratnál Tesco felirat piroslik a fémtáblán. Szájmaszkos emberek szállingóznak az iskolában működő üzletsorhoz, mivel a járvány miatt nem lehet látogatni a bevásárlóközpontokat. Ez az iskola kitesz magáért, felügyelet mellett ugyan, a környezetükben élő családok életét igyekeznek megkönnyíteni. Az aktualitást, és szemfülességet az én iskolám is eltanulhatná tőlük.
Hozzászólások