Teltház volt Szarvas István Kérdeztem válaszoltak VII. kötetének bemutatóján a Kellér teremben a budapesti Fészek Művészklubban • Hetedhéthatár

Asztaltársaság

Teltház volt Szarvas István Kérdeztem válaszoltak VII. kötetének bemutatóján a Kellér teremben a budapesti Fészek Művészklubban

Budapesten, 2023 január 30-án került sor Szarvas István újságíró, író Kérdeztem – Válaszoltak VII. interjúkötetének bemutatójára, amelyet a helyszínen mintegy negyvenen, a világhálón Brazíliából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából, Németországból, Ausztriából, Svédországból és Szerbiából követtek. Az eseményről két részletben számolunk be.

Temesi László író, újságíró, az est moderátora köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte először Juhász Imre tanácsost, a Magyar Közgazdasági Társaság Európa szakosztályának titkárát köszöntője elmondására.

 

Juhász Imre:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm önöket, örülök, hogy több ismerős arcot látok viszont, de vannak a mai rendezvénynek olyan vendégei is, akikkel most nyílik alkalmam először találkozni, kedves barátom, Szarvas István újabb interjúkötete bemutatása alkalmából.

A „Kérdeztem-válaszoltak” című sorozat újabb kötetének bemutatása, ahogy az már korábban is történt, egybe esik István születésnapi köszöntésével.

Juhász Imre
Fotó: Földényi Ágnes

Kedves Barátom, Isten éltessen! Személyemben egy januárban született ünnepeltet, bár én a bak csillagjegy időszakában jöttem a világra. Te pedig a vízöntők táborát erősíted. Tedd ezt még nagyon sokáig, mindnyájunk örömére és megelégedésre.

Kedves István, Csitáry-Hock Tamás kortárs magyar író a következőket írta: „Ez a te napod. Mindenki téged ünnepel, rokon barátok, ismerősök köszöntenek, szorongatják a kezed, puszi hegyekkel borítanak be, virághalmokkal árasztanak el. És jön a holnap. Kézfogások, puszi hegyek, virághalmok nélkül. Én nem csak a mai napra kívánok sok boldogságot, sikert, örömöt és derűt, hanem az összesre!”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Konstatálva kedves barátom, Szarvas István újabb, sokadik interjúkötetének megjelenését és elismeréssel adózva az annak létrejöttéért kifejtett munkát, Popper Péter, neves pszichológus gondolatát szeretném idézni, aki szerint „a hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik”.

„Interjút készíteni nagyobb kaland, mint messzi tájakra utazni. Utazást teszünk valaki lelkébe, megmártózunk az egyéniségében” – állítja Bóta Gábor író, színikritikus, rádiós műsorvezető.

Istvánt a megkérdezett, általa meginterjúvolt személyek jelleme, tevékenysége és nem utolsósorban a világ dolgaival kapcsolatos tapasztalatai és gondolatai megismerésének igénye hajtotta és hajtja a neves személyiségekkel, politikusokkal, tudósokkal, színészekkel, sportolókkal, közéleti személyiségekkel készült interjúk elkészítésére és – ami megítélésem szerint nem kevésbé fontos, sőt kiemelten értékelendő – e tapasztalatok és gondolatok interjúkötetek formájában történő közkinccsé tételére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor egy korábbi alkalommal István hasonló köszöntőre kért fel, az interjúnak, mint műfajnak az újságírásban elfoglalt helyéről, az abban betöltött szerepéről összegyűjtött gondolatokkal kíséreltem meg hozzájárulni az akkori könyvbemutató és születésnapi köszöntés emlékezetessé tételéhez.

Engedjék meg, hogy ezúttal az emberek közötti kapcsolatok szempontjából tegyek néhány gondolatot, szem előtt tartva mai összejövetelük célját és tartalmát.

Téve ezt annak elismerésében, amit Fred Rogers amerikai komikus, színész és producer úgy fogalmazott meg, hogy „a nehéz időkben a legtöbb, amit egymásért tehetünk, az, ha nyitott füllel és szívvel meghallgatjuk a másikat, és tudjuk, hogy a kérdéseink ugyanolyan fontosak, mint a válaszaink”.

Sean Covey amerikai író és motivációs előadó szerint „a boldog élet egyik nagy titka megtanulni értékelni a bennünk rejlő különbözőségeket”.

Pilinszky János magyar költő pedig arra emlékeztettt, hogy „információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki nem hallgatja meg a másikat”.

Pilinszkyvel egyetértve megállapíthatjuk: Szarvas István barátunk írói működése értékét és értelmét nagyban felértékeli, hogy ő nem csak meghallgatja a másikat, hanem papírra is veti, meg is örökíti a mások által elmondottakat.

Közhelyszerű, de sajnos igaz megállapítás, hogy az idő felgyorsult, tömény rohanás lett az életűnk, kevésbé foglalkozunk magukkal és főleg egymással, mint amennyi kívánatos lenne.

István munkássága, az általa készített interjúkötetek ezen, a korunkra jellemző ellentmondáson kíván változtatni, annak jegyében, hogy figyeljünk oda jobban egymásra, s hasznosítsuk mindazok tapasztalatait, akik hajlandók azokat közkinccsé tenni mindannyiunk boldogulása, szellemi gyarapodása érdekében.

„Az újságírók nem egyszerűen csak megírják a történeteket: az írásaik életeket változtathatnak meg” – írta Souad Mekhennet, marokkói és török származású német újságíró.

Én abban a meggyőződésben köszöntöm a születésnapját ünneplő Szarvas Istvánt és köszönöm meg az újabb interjúkötetet, hogy az általa készített és kötetbe foglalt interjúk, ha meg nem változtatják, de jó irányban befolyásolják az életünket.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Juhász Imre

 

Ezután bejátszásra került Komlós Attila, a Hetedhéthatár Magazin főszerkesztőjének üzenete.

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket Szarvas István legújabb interjúkötetének bemutatója alkalmából! Elfoglaltságom miatt sajnos nem tudok személyesen jelen lenni az eseményen.

Engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak a most bemutatásra kerülő könyvvel kapcsolatban!

Szarvas István eddig megjelent köteteinek sora bizonyítja azt, hogy folyamatosan tud újat mutatni. Fáradhatatlanul kutat fel különleges, értékes személyiségeket, majd alaposan felkészülve maga mellé ülteti őket és folytat velük nem ritkán igen mély beszélgetéseket.

A beszélgetések során gyakran olyan vizekre is eveznek, amelyek a megkérdezett riportalany életének különleges, kevéssé ismert részleteit is érintik.

Az interjúk eddig főként online formában voltak elérhetőek. Az interneten tárolt dokumentumok hosszú távú fennmaradása bizonytalan, ezzel szemben a nyomtatott formátum évszázadok óta bizonyít: a papír, a nyomtatott könyv hosszú ideig rendelkezésre áll, sok-sok generációt szolgálhat. Ezért is tölt el örömmel, hogy az interjúk nyomtatásban is megjelentek.

A könyvben olvasható beszélgetések a riportalanyok megismerésén túl lehetőséget biztosítanak az elmúlt évek történéseinek felelevenítésére is, hiszen óhatatlanul megjelennek bennük a korszak fontosabb eseményei és jelenségei.

Tartalmas olvasást mindenkinek!

Istvánnak boldog születésnapot kívánok!


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS