A régi KELLO udvarán állt, a szikrázó verőfényben, és megpillantott egy férfit, aki kockás ingben, zakóban hajladozott valami magas hirdetőtábla előtt. Lehajolt a földre, felvett egy lapot, és kiragasztotta a táblára. Fáradságos munkának tűnt, a férfi mégis folytatta hosszú időn át a monoton mozgássort.
Róza odalépett hozzá, és megkérdezte, segítsen-e? A férfi feléje fordult, és ő döbbentem ismerte fel, hogy Bertha Bulcsu az, akit jól ismert a fotóiról, a mindenféle díjakkal kitüntetett, híres író. Nem értette, miért éppen ő végzi ezt az alantas munkát?
Míg adogatta neki a lapokat, nem hagyta nyugodni ez a gondolat.
Fel is tette neki nagy óvatosan a kérdést.
Az író válasza meglepte: – Önként vállalt penitencia! – mondta. – Hisz emlékszik, elküldte nekem az írásait, amikor szerkesztő voltam az Új Írásnál, aztán még az ÉS-hez is, és még nagyon sokan megtették ezt, fiatal, kezdő szerzők, én pedig válaszra sem méltattam őket. Pedig maga tehetséges, de akit nem biztatnak, aki nem kap megjelenési lehetőséget, az nem fog érvényesülni, azt elfelejtik. De ha ez megnyugtatja, elfelejtenek engem is, pedig én sok lehetőséget kaptam, mielőtt fiatalon meghaltam.
Valóban, gondolta Róza, én akkor öregnek hittem, pedig csak 61 éves volt, amikor meghalt szegény, én most öregebb vagyok nála.
Egy ideig csendben hajlongtak tovább, ragasztgatták az Új Könyvek lapjait a táblára. Róza fejében megfordult, hogy ennek nem sok értelme van a Google és a Wikipédia korában, de nem akarta kiábrándítani az írót, hogy teljességgel értelmetlen munkát végez.
Aztán újra a férfi szólalt meg.
– Tudja, valaki elhozta odaátra a maga könyvét, a Róza világát. Igazán figyelemre méltó novelláskötet! Nem is értem, hogy történt, miért nem kapott nagyobb publicitást, sehol sem írtak róla.
– Ó, hát soha nem értettem az önmenedzseléshez, meg a marketinghez, és tudja, egész életemben a kötet volt az álmom, de nem volt rá pénzem. Ennyi idősen már nem veszik komolyan a kezdő írót – válaszolta Róza.
– És a példányszámok mostanában! – folytatta a híres író. – Szégyen! Emlékszem, az én időmben nem volt ritka a százezres példányszám sem, eljutottak a könyvek a vidéki könyvtárakba is. Utólag sajnálom, hogy olyan sok tehetséges fiatal szerzőt válasz nélkül hagytam. Felháborító, hogy újabban a szerzőnek kell fizetnie a könyve megjelenéséért, nem pedig ő kap honoráriumot! Mondja, mivé lett a könyvkiadás?
Rózát némi elégtétellel töltötte el, hogy Bertha Bulcsu, épp az az író, akit ő annyira kedvelt, és tisztelt, akitől fiatalon a mellőzést valahogy szinte természetesnek fogadta el, ilyen elismerően szól róla. Az sem zavarta különösebben, hogy az író mintegy huszonöt évvel ezelőtt meghalt már, hiszen ebben az álomban minden megtörténhetett. Már semmin sem csodálkozott.
Amikor a hirdetőtábla megtelt, a férfi egy pipát vett elő zakója zsebéből, és komótosan rágyújtott. Odaát rászoktam, mondta szinte mentegetőzve, tudom, hogy itt meg már inkább leszoknak róla.
– Na menjünk, igyunk meg egy sört! Van itt a Váci úton egy jó kis söröző, kockás abroszokkal, az asztalokon pogácsa van kitéve. A számban érzem az ízét. Igazán hangulatos hely. Tudja, odaát hiányoznak ezek a dolgok.
Róza nem akarta őt kiábrándítani, hogy a sörözőt már rég lebontották, az egész háztömbbel együtt, egy idomtalan irodaház van a helyén. Elég lesz neki ott megélni a csalódást.
Ekkor csatlakozott hozzájuk Orbán Ottó, és hármasban indultak el a Váci út hatalmas autóforgalmában, ahol szirénázó mentőautók húztak el mellettük.
Róza kicsit kábán feküdt a saját ágyában, ahol a cica ugrált rajta, méltatlankodva a szokatlan bánásmód miatt, hogy még reggel kilenckor nem kapott enni. Az asszony percekig a különös álmon töprengett, azonnal le akarta írni, mert úgy érezte, az álom üzenetet hordoz számára.
Hiszen valóban nagyon sok szerkesztőség elutasította őt fiatalon, verseket, novellákat, majd az egész verseskötetét hagyták válasz nélkül, vagy éppen elutasító választ kapott. Egy egész szobát kitapétázhatott volna azokkal a levelekkel, de aztán valamelyik költözésnél kihajította a teljes gyűjteményt. Évtizedek kellettek hozzá, míg elhitte, hogy van az íráshoz tehetsége. De az elszalasztott lehetőségeket már nem lehet bepótolni, talán csak egy álom nyújthat számára kárpótlást, egy február végi hajnalon.
Az álomban az asszony ott ballagott a Váci úton Bertha Bulcsu és Orbán Ottó között a rég lebontott söröző felé.
A valóságban kikecmergett az ágyból, megetette a méltatlankodó cicát, majd leült megírni az álmát.
A két író pedig visszaballagott a homály birodalmába, oda, ahonnan egy kis időre átsétáltak Róza álmába.
2023 02 19
Hozzászólások